Előző
Következő
új cikk

Vélemény

Tavaszi füst

Népszava|2015. jún 6. 06:09
[A+ A-]

Már szavak sincsenek. A Fidesz uniós otthona, az Európai Néppárt frakcióelnöksége budapesti ülésén mélán nyugtázta, hogy a magyar kormányfő letett arról, amit soha nem akart: nem vezeti be a halálbüntetést, amelyről néhány hétig úgy gondolta, hogy napirenden tartásával spanolhatja "az emberek" idegeit. A halálbüntetés ügyét a csütörtöki munkareggelin lezárták. Nincs konfliktus. A szóbeszéd, mint a tavaszi füst tovaszállt. Legfeljebb a háttérben morognak némelyek, de szó sincs már éles bírálatról, számon kérésről. Főleg nem tetemrehívásról. Legkevésbé kizárásról. Mindenki ellazulhat. Különben is a magyar gazdaság sikere jelképértékű. Michael Gahler képviselőre amúgy mély benyomást tesz, hogy „Viktor nem kerüli ki a vitákat", és a bevándorlásról „legitim vita” folyik Magyarországon, ahol amúgy is sok a menekült.

Csak az számít, mondja, hogy a végén milyen politikai döntés születik. „Nincs Európa, nincs európai politika, nincs Európai Unió a Néppárt nélkül, Magyarországnak pedig legerőteljesebb nemzeti érdeke a lehető legjobb együttműködés a pártcsaláddal” – ez a lózung elég ahhoz, hogy a Néppártban ne legyen Orbán-kérdés.

Merthogy a Néppártnak is szüksége van a Fideszre. Annyira kell neki az a 12 szavazat a frakcióban, hogy mindent felad érte. Az oly sokat emlegetett európai értékeket is. Orbán nagyon is érti ezt a parlamenti taktikát. A Néppárt meg nem érti, hogy a magyar kormányfő már régen túl van mindenfajta parlamenti politizáláson. Hogy játszik. Nemcsak az Európai Parlamenttel, hanem az egész unióval is. Könnyen lehet, hogy Jávor Benedeknek igaza van, és Orbán már fél lábbal el is hagyta a mostani övéit, ahogyan egykor a Liberális Internacionálét is, hogy a maga pragmatizmusát követve átüljön a Kaczynski-féle lengyel PiS és a brit toryk mellé, az Európai Konzervatívok és Reformisták (ECR) soraiba. Hogy elhagyja Angela Merkelt David Cameron kedvéért.

Ami első pillantásra nagy merészség, de hát éppen Cameron az a hirtelen tejtestvér, aki az önmagára kényszerített népszavazással keresztül verheti az Unió átformálását, aki olyan határozottan fenyeget a kilépés lázálmával, hogy maga Merkel is azt mondja: az Unió fontolóra veheti bizonyos szerződések módosítását, ha ezzel sikerül elérni, hogy Nagy-Britannia az unió tagja maradjon. Az alapszerződés megváltoztatása pedig több mint kényes ügy. Nyolc évbe telt, amíg a lisszaboni szerződést sikerült tető alá hozni, de a tető alól sokaknak nem akaródzik kibújni.

Hacsak… Hacsak nem lesz realitás az, amiről két miniszter, a német Sigmar Gabriel és a francia Emanuel Macron közös cikket írt a brit Guardian csütörtöki számában. A dolgozat életet lehel egy, az ukrajnai válság következtében (is) elaludt elképzelésbe, az euróövezet maguniójának és a periféria uniójának kettéválásáról, ahol az első csoport Európai Egyesült Államokat alkotna saját parlamenttel, közös költségvetéssel, adószedéssel, közös minimálbérrel és szociális segélyrendszerrel, újraépítve az európai jóléti államot. A többiek meg élvezhetnék a politikai nemzetállamok XIX. századi szuverenitását. Buzizó főpolgármesterrel, uszító plakátháborúval, hazug kormányfővel. Mert azt tudjuk, hogy Magyarországnak hol lesz a helye ebben az európai rendben. Azt is tudjuk, hogy a most regnáló hatalmat csak a magyar választó tudja megdönteni. Csakhogy ez a magyar választó elég nehezen képes a nehezen megfogható európai értékek szellemében gondolkodni és dönteni, ha egyszer azt látja, hogy ezek az értékek eltűnnek az uniós parlamenti bürokrácia folyosóin és dohányzóiban, s vészesen hasonlítani kezdenek ahhoz a magyar parlamentarizmushoz, amelyet Orbán a lényegtől fosztott meg, s amelyről a többséggel elhitette, hogy felesleges. A demokráciától.

Nem ez lesz az első eset a történelemben, hogy Európa elhagy bennünket. De talán, most először rajtunk is múlt.

Friss Róbert frissr@nepszava.hu