Előző
Következő
új cikk

Kultúra

Botrányos közjáték a POSZT-on

Népszava|2015. jún 11. 23:20, frissítve: 2015. jún 12. 16:05
[A+ A-]

A megnyitón még jó volt a hangulat. MTI Fotó: Borbás Mátyás

Kisebb botránnyal ért véget csütörtök este az Újvidéki Színház Bánk bán című versenyelőadása a XV. Pécsi Országos Színházi Találkozón. 

Az előadás ugyanis egy interaktív játékkal fejeződött be, amelyben az egyik színész különböző intézkedéseket sorol fel és arra kéri a közönséget, hogy mindenki akkor hagyja el a nézőteret, ha úgy érzi, hogy az adott intézkedés miatt már a hazáját is kénytelen lenne elhagyni. Megkérdezik például, hogy elmennénk-e, ha 650 forint lenne az euró, vagy a közszférából több ezer embert elbocsátanának, vagy ha kilépnénk az Európai Unióból és így tovább…

Alig hogy elkezdődött a játék, a nézőtéren felállt Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója, a fesztivál zsűrijének egyik tagja és azt kérdezte a színésztől, hogy ez az egész mennyire tartozik Katona József Bánk bánjához, majd tiltakozásul kiment a teremből. Többen is követték, Szigethy Gábor színháztörténész is az erkélyről közbeszólt és ő dilettánsnak minősítette az előadást, de nem mozdult a helyéről. A többség azonban benne volt a játékban, Blaskó Balázs, az egri teátrum igazgatója, aki szintén tagja a zsűrinek, azt mondta, ő mindenképp marad a helyén, mert szereti a hazáját. A végén viszonylag kevesen maradtak bent, de ők hosszasan megtapsolták a színészeket. A történtekhez hozzátartozik, hogy az Urbán András rendezte előadásban már korábban is volt egy rész, amikor a színészek megszakították a játékot és a haza fogalmáról értekeztek, illetve improvizáltak, de akkor még nem vonták be a közönséget.

Az előadást tavaly novemberben mutatták be Újvidéken és most az egyik válogató, Perényi Balázs, javaslatára került be a POSZT versenyprogramjába.

Venczel Valentin, az Újvidéki Színház igazgatója lapunknak elmondta, hogy korábban náluk is voltak az utolsó jelenetnél nézői beszólások, de ilyen heves reakciókat, mint most Pécsett nem váltott ki az előadás. Venczel Valentin szerint az előadás kisebbségi optikából próbál a haza fogalmáról, önreflektív módon beszélni, és ehhez Katona József darabja csupán apropó. A direktor megjegyezte, Újvidéken nem párt szimpátia szerint állnak hozzá ehhez a kérdéshez, hozzátette, ez úgy látszik, Magyarországon másként van. Elmondta, nem botránykeltés volt a céljuk és sajnálja, hogy nálunk úgy látszik ez érzékenyebb téma, minden bizonnyal az aktuálpolitikai áthallásai miatt. Tavaly egyébként szintén főszereplővé vált az Újvidéki Színház a POSZT-on, hiszen a fődíjat és más elismerést is elnyert az Opera ultima című előadásért.

Pénteken délben nagy várakozás előzte meg a Bánk című előadás szakmai vitáját. Sokan előzetesen találgatták, vajon Ókovács Szilveszter megjelenik-e a megbeszélésen, azok nyertek, akik a nemre voksoltak. Így költői maradt az a kérdés, hogy vajon tényleg miért is háborodott fel ennyire az Opera igazgatója. Balázs Attila író úgy vélte, hogy abszolút szabad olyat csinálni, amit az újvidékiek tettek Katona művével. Azt viszont már megdöbbentőnek tartja, hogy az előadás körül rettenetesen fokozódik a düh és hiányzik a türelem és ez lehetetlenné teszi a szakmai diskurzust. Az író egyáltalán nem tartja megbotránkoztatónak, hogy ily módon közelítettek Katona József drámájához. Sándor L. István kritikus szerint szó sincs provokációról, inkább számvetésről lehet beszélni. A kritikus úgy vélte, a rendező és a társulat is csupán kérdéseket fogalmazott meg és jó lenne, ha egy olyan országban élnénk, ahol ezt őszintén meg lehetne tenni, akkor talán jobban meg is értenénk egymást. Emellett jó lenne, ha a nemzeti toposzokhoz, ikonokhoz nem csak pátosszal, hanem iróniával is hozzá mernénk végre nyúlni.

Balogh Tibor kritikus, a másik válogató, akinek tetszett az előadás, azért nem javasolta az előadást mégsem a versenyprogramba, mert nálunk, mint mondta, megélhetési kivándorlással kapcsolatos kampány folyik, ezért az előadás végi interaktív rész szerinte másként értelmezhető, mint a Vajdaságban, vagy Szerbiában. Urbán András rendező erre úgy reagált, meglepi, hogy egyesek aszerint válogatnak a POSZT-ra előadást, hogy az milyen politikai üzenetet hordozhat. A közönség zsűri három tagját, akik mindhárman pécsiek, meglepte Ókovács Szilveszter tiltakozó gesztusa, szerintük mindenkinek látni kell, hogy az újvidékeik interaktív játéka nem Orbán Viktor ellen irányult.

Tehát, ha a hivatalos versenyben ezúttal nincs is nagy esélye az újvidékiek Bánk bánjának, a közönségdíjjal még vigasztalódhatnak.

Balogh Gyula

Lájkoljon minket a Facebook-on is!