Előző
Következő
új cikk

Sport

Újfajta Balaton-átúszás

Népszava|2015. júl 24. 05:58
[A+ A-]

Rendhagyó feladatra vállalkozott két vízilabdás hölgy, Menczinger Melinda és Gabura Alexandra. A hagyományos, 5,2 kilométeres Balaton-átúszás helyett, hosszában szelik át a „magyar tengert”. A két úszóoktató a Keszthely és Balatonakarattya közötti, körülbelül 100 km-es távot váltóban, az előzetes tervek szerint 26-30 óra alatt teljesíti majd.

„Az ötlet úgy jött, hogy a Kis-Pingvin úszóoktatójaként szerettünk volna példát mutatni a gyerekeknek. Hiszen, úgy tanítani sokkal könnyebb, ha felnéznek ránk”- fogalmazott lapunknak Menczinger Melinda, aki hozzátette: a nebulók a helyszínen nézik majd végig a befutót. A több mint egy napos erőpróbát négy hónapos felkészülés előzött meg. „Márciusban bekapcsolódtunk egy triatlon csapathoz, s a reggeli úszásokat velük kezdtük el heti háromszor. Azért nem minden nap, mert még aktív vízilabda-játékosok voltunk. Hétvégén pedig két-három órákat úsztunk egyhuzamban”- mesélte felkészülését a páros egyik tagja.

A duó két óránként cserél majd helyet a vízben. Az úszás ideje alatt a kísérőhajóban masszőr és több fős egészségügyi személyzet figyel majd arra, hogy a két sportolóval semmiféle baj essék. Az időjárás viszont nem jelenthet akadályt. „Érdekes, de mi a nagy meleg ellenére is fázni fogunk, mert ettől az erőpróbától – annak ellenér is, hogy a Balaton 28 Celsius-fokos – kihűl a test, éppen ezért neoprém ruhával is készülünk. Rossz időre pedig nem gondolunk”- nyilatkozta a Népszavának a vízilabdakapus, Menczinger.

A rajt ma 18 órakor lesz keszthelyi kikötőből, és várhatóan szombat este kilenckor ér célba a két úszó a balatonakarattyai Bercsényi strandnál.

K. D.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!