Előző
Következő
új cikk

Sport

Botrány! Hosszú összetépte Gyárfás szerződését - Fotók

Népszava|2016. jan 6. 10:58, frissítve: 2016. jan 6. 20:04
[A+ A-]

MTI Fotó: Soós Lajos

Látványos gesztussal tudatta Hosszú Katinka, hogy nem kér az Úszószövetség ajánlatából. A kiváló sportoló a média képviselői előtt tépte szét 12 millió forintos támogatói szerződését. Mint mondta: a pénzzel csak el akarják hallgattatni. Az Iron Lady azt szeretné, ha ezt az összeget az elméleti és technikai háttér fejlesztésére fordítanák, ami biztosítja minden úszó számára a folyamatos fejlődését. Hozzátette: ha a változások nem lesznek akkor továbbra is csak arra a munkára koncentrál majd, amit három éve edzőjével és férjével, Shane Tusuppal elkezdett. Ám azt kizárta, hogy más nemzet színeiben versenyezzen. Szabó Bence, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára orvosolni szeretné a problémát. Kiemelte: az olimpia évében a bajnoknőnek és a szövetségnek is az ötkarikás játékokra kellene koncentrálnia.

Nem csillapodnak a kedélyek Hosszú Katinka és a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) között. A normálmedencében ötszörös világbajnok sportoló összetépte 12 millió forintos támogatói szerződését.

„Ezzel az ajánlattal csak el akart hallgattatni a szövetség. A pénzt elvileg a felkészülésemre adnák, de a szerződésben egyetlen kikötés van: vegyek részt a 2017-es világbajnokság promóciójában – fogalmazott tegnapi sajtótájékoztatóján Hosszú. - Ugyanúgy, ahogy augusztus óta, ahhoz kötötte Gyárfás Tamás, a honi szövetség elnöke a felkészülésemhez szükséges alapfeltételek biztosítását, hogy részt veszek a világbajnokság népszerűsítésében. Tehát ugyanott tartunk, mint az előző sajtótájékoztatómon. Még mindig úgy érzem, hogy az eredményeimmel már kiérdemeltem a támogatást, és nem kéne azt további követelésekhez kapcsolni. Ezért nem írom alá a szerződést.”

A Vasas versenyzője elmondta: azt szeretné, ha ezt az összeget az elméleti és technikai háttér fejlesztésére fordítanák, ami biztosítja minden úszó számára a folyamatos fejlődését. Hozzátette, nem öltözőszekrényt kért, hanem egy helyiséget, ahol elvégezheti a regeneráló rutinját. Nem kamerát szeretett volna, ami felveszi az úszását és visszanézheti, hanem egy mozgáselemző szoftvert. „Ezek a próbálkozások is bizonyítják, hogy nem értjük egymást” – nyilatkozta.

MTI Fotó: Soós Lajos

MTI Fotó: Soós Lajos

A világbajnokságok tekintetében minden idők legeredményesebb magyar úszója kiemelte: egyedül nem tudja a rendszer megváltoztatni, s ha más nem hisz abban, hogy ezek a változások megszülethetnek, és igenis jobb lehet a magyar úszósport, akkor továbbra is csak arra a munkára koncentrál majd, amit három éve edzőjével és férjével, Shane Tusuppal elkezdett. Ám azt kizárta az Iron Lady, hogy más nemzet színeiben versenyezzen. „Imádom Magyarországot, az országot képviselem majd a viadalokon, és a készülésemet is itt folytatom” – mondta Hosszú.

A tavaly a nemzetközi szövetség (FINA) által az év női úszójának választott versenyző azt mondta, Gyárfás Tamás a karácsony előtti sajtótájékoztatója után december 28-án kereste először sms formájában, amit egy bulvárlapnak is elküldött. Kiss László szövetségi kapitány pedig először hétfőn, egy órával azelőtt hívta, hogy az MTI-ben megjelent a vele készült interjú - tette hozzá, jelezve a decemberi sajtótájékoztatója óta végig Magyarországon tartózkodott és december 28-a óta a Komjádi-uszodában edz szinte minden nap.

A sajtótájékoztatón megjelent Kiss László, aki elmondta szeretné, ha „munkás, szürke hétköznapok” lennének, s tudná, milyen edzőtáborokba kíván elmenni Hosszú, milyen versenyszámokban tud segítségére lenni a váltónak. A kapitány hangsúlyozta: a kiváló úszó felkészüléséhez minden támogatást megadnak.

„Most hallom először, hogy magánzó versenyzőként szeretne felkészülni. Azt az egyet viszont nem tudom, hogyan gondolja. Ki finanszírozza az edzőtábort? Hogyan nevez be egy versenyre? Ugyanis egy nemzetközi viadalra a Magyar Úszószövetség engedélyével indulhat” – tette hozzá Kiss. Arra a kérdésre, elképzelhetőnek tartja-e, hogy nem járul hozzá a nevezéshez a MÚSZ, nem tudott válaszolni a kapitány. Kiss a sajtótájékoztató végén próbált beszélni az Iron Ladyvel, ám a bajnoknő elzárkózott a tárgyalástól. Mint mondta: nem a média jelenlétében szeretné megbeszélni a konfliktust.

„A Magyar Olimpiai Bizottság az ötkarikás játékok évében mindenképp felelősséggel bír, hogy ezt a problémát orvosolja. Egy világklasszis sportolóról és egy olyan szövetségről van szó, amely rengeteg olimpiai sikert szállított a magyar sportnak – kezdte Szabó Bence, a MOB főtitkára. – Azt javasolnám: tartsuk szem előtt a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak azt az irányvonalát, hogy a sportoló mindenekelőtt. Ezt a MOB-nak és a MÚSZ-nak is be kell tartania. Hosszú Katinkának azt javaslom – nem mint főtitkár, hanem mint tapasztalt, kétszeres olimpiai bajnok kardvívó - , hogy Rio előtt kizárólag a saját felkészülésére figyeljen. A szövetség felé megfogalmazott kritika szerintem ráér az olimpia után is.” Szabó hozzátette: nem szeretne arra gondolni, hogy a kialakult botrány hatással lehet akár az brazíliai aranyéremre is. A főtitkár emlékeztetett rá, a Londonban dobogó esélyes Sidi Péter sportlövő az ötkarikás játékok előtt jelentős harcot folytatott a szövetséggel, s végül nem szerzett érmet 2012-ben.

A Hosszú-ügy kronológiája

2015. december 22. Hosszú Katinka sajtótájékoztatót tartott, ahol élesen bírálta a Magyar Úszószövetséget. Mint mondta: a sportági vezetők elvárják a világszínvonalú eredményeket, de az ő oldalukról közel sem biztosított a világszínvonalú háttér. Kiemelte: az elnökség megelégedett a magyar úszás jelenlegi helyzetével, és nem gondolnak arra, hogy mi lenne szükséges az előrelépéshez.

Ugyanezen a napon Cseh László a Tények Este vendégeként, reagált Hosszú Katinka kritikájára. A világ- és Európa-bajnok úszó úgy fogalmazott: nem érti az Iron Ladyt. Cseh szerint a szövetség nagyon sok támogatást ad a sportolóknak. Ha bármikor problémája volt a felkészülésével, akkor azt mindig meg tudta beszélni a MÚSZ vezetőivel. „Vannak olyan vágyaink, amik mindenkinek a kényelmét fokoznák, de azt a támogatást, amire szükségem van, mindig megkaptam. Ez abból is látszik, hogy a jó világbajnoki szereplésem mögötti csapatot nagy részben a szövetség finanszírozta” – magyarázta az idei kazanyi vb-n egy-egy arany-, ezüst- és bronzérmet szerző sportoló. Arra a kérdésre, hogy Hosszú egyeztetett-e úszótársaival, Cseh azt mondta, őt nem kereste, de mások nevében nem kíván nyilatkozni.

2015. december 23. A Magyar Úszószövetség vezetőségének döntése alapján személyenként 2-től 12 millió forintig terjedő támogatás adható az éves teljesítményük alapján a sportág honi legjobbjainak. Gyárfás Tamás elnök bejelentette: a másfél hete előkészületben lévő szerződéstervezeteket karácsonyi ajándékként eljuttatták az érintett kiválóságoknak. A szövetség vezetésének döntése alapján az első körben Hosszú Katinka, Cseh László, Gyurta Dániel, Verrasztó Dávid, Kapás Boglárka, Bernek Péter, Jakabos Zsuzsanna, Risztov Éva és Olasz Anna részesülhet a támogatásából. (Ez az összeg nem egyenlő azzal a 12 millió forinttal, amit a szövetség az új – összetépett – szerződésben ajánlott Hosszúnak).

2016. január 4. Kiss László szövetségi kapitány arról tájékoztatta az MTI-t, hogy egyelőre nem tudott egyeztetni Hosszú Katinkával a következő időszakban esedékes edzőtáborozásokról. Hosszú decemberi felvetéseire kitérve többek között elmondta, hogy tudomása szerint a januárban átadandó Tüskecsarnokban beszerelik majd a szövetség által a hollandoktól megrendelt 73 millió forintos víz alatti kamerarendszert, amely segít az úszóknak a technika elemzésében. Amellett a Komjádi uszodában is rendelkezésére áll Hosszú Katinkának a kért külön helyiség - tudatta Kiss László. Ezt kiegészítette azzal, hogy Hosszúnak a sajtótájékoztatón elhangzott panaszát - amely szerint kénytelen volt a medence partján átöltözni - nem érti, hiszen ő maga már jóval korábban átadta neki a Komjádiban levő sportorvosi szoba kulcsát. „Mi mindenkor mindent megteszünk, hogy a lehető legtökéletesebben felkészülhessen az olimpiára, de úgy nehéz ilyen kérdésekben dűlőre jutni, ha - bár Katinka a sajtótájékoztatóján a párbeszédet ösztönözte - a megbeszélésektől elzárkózik” - nyilatkozta hétfőn a kapitány.

2016 január 5. Gyárfás Tamás úgy nyilatkozott az MTI-nek: azt szeretné, hogy végre nyugodt, egészséges légkörben készüljenek az úszók az előttük álló nagy feladatokra, különös tekintettel a riói olimpiára. Jelezte: határozott véleménye, hogy a megoldást meg lehet találni, ha valamennyi érdekelt ennek szellemében jár el, s szerinte értelmetlen és semmilyen szempontból nem előrevivő, ha oda-vissza repkednek az állítások és viszontválaszok. Hozzátette: Kiss László szövetségi kapitány, Hargitay András utánpótlás-kapitány és a MÚSZ valamennyi munkatársa hasonlóképpen gondolkodik.

"Akkor lesz megoldás, ha Katinka hajlandó leülni a vezetőséggel tárgyalni
Az üggyel kapcsolatban lapunk megkereste Gyárfás Tamást, a Magyar Úszószövetség elnökét. A sportvezető elmondta: akkor lesz megoldás, ha Katinka hajlandó leülni a vezetőséggel tárgyalni.
- Drámaira sikeredett Katinka sajtótájékoztatója. A bajnoknő széttépte a 12 millió forintos támogatási szerződést. Mit szól ehhez?
- Ilyen szerződéstépést akkor láttam utoljára, amikor George Bush amerikai elnök széttépte a beszédét a Kossuth Lajos téren. Az nagy hatást gyakorolt rám, most nem voltam jelen, így nem tudom megmondani mennyire volt drámai.
- Hosszú véleménye szerint a pénzzel csak el akarják hallgattatni. Ez így van?
- Nem volt ilyen szándékunk. Mi segíteni szerettük volna a kiváló sportoló felkészülését, ahogy az összes többi úszóét is. Az Iron Lady azt mondta: a közösségért áll ki, ám a többi úszó örömmel fogadta ezt a gesztust. Valamennyi sportolónk részesült a támogatásból, a pénzt pedig a teljesítményük alapján kapták. Katinkának járt a legtöbb, hiszen ő teljesített a legjobban. Mi cserébe azt kértük, hogy az úszók segítsenek népszerűsíteni a magyar úszást. Például a 2017-es hazai rendezésű vizes világbajnokságot, vagy a Jövő Bajnokai programot. Eddig szerződésbe soha nem foglaltuk ezt, mert nem volt rá szükség. Katinka azonban nemet mondott a világbajnokság promóciójára, így tanultunk az esetből, s jobbnak láttuk, ha írásban rögzítjük. A 2013-as barcelonai vb-n, amikor bemutattuk a budapesti világbajnokság prezentációját, akkor nagyon aranyosan, kedvesen részt vett benne, ott állt mellettünk. Még Fair Play-díjra is javasoltuk.
- Katinka, Kiss László és Ön is a párbeszédet szeretne, eddig azonban nem történt meg. Ennek mi az oka?
- Hosszúnak másfél hónapja írtam egy levelet, küldtem neki sms-t, hívtam telefonon, ám egyikre sem reagált. Huszonnyolcadikán ezek szerint érzékelte, hogy kerestem, de mégsem jelentkezett. Én bármikor készen állok Katinkával tárgyalni, ez csak rajta múlik. Így azért nagyon nehéz párbeszédet folytatni, ha valaki nem reagál a másik fél levelére, telefonjára, sms-ére.
- Az is említette, hogy a 12 millió forintot az elméleti és technikai háttér fejlesztésére fordítanák, ami biztosítja minden úszó számára a folyamatos fejlődését…
- A szövetségnek soha nem volt ennyi pénze, mint most. A MOB, a kormány és a sok szponzor óriási anyagi hátteret biztosít. A bajnoknő azt mondta, neki ez nem pénzkérdés, nekünk sem. Minden támogatást megkapunk, s mi ugyanúgy mindent meg tudunk adni sportolóinknak.
- Azt tudja, hogy pontosan mit szeretne Katinka? Ugyanis azt is megjegyezte, hogy nem értik meg egymást.
- Halász Sarolta, a MÚSZ pénzügyi igazgatója levélben fordult a kiváló úszóhoz, írja meg, hogy mit szeretne pontosan. Ha Katinka kérése nyolcmillió alatti, azt közbeszerzés nélkül be tudjuk szerezni, azonban ha e fölötti az összeg, akkor várnia kell a közbeszerzési eljárás végéig. Ám Halász Sarolta sem kapott választ, s így azért nehéz bármilyen kérdését teljesíteni Hosszúnak.
- A jelenlegi helyzet nem jó senkinek. Mikorra lesz megoldás?
- Amikor a párbeszédet hangsúlyozó Katinka, hajlandó leülni velünk.

Kövér Dávid

Lájkoljon minket a Facebook-on is!