Előző
Következő
új cikk

Sport

Hosszú győzött? Gyárfás újra megszólalt a MÚSZ-botrányban

nepszava.hu|2016. jan 13. 09:52, frissítve: 2016. jan 13. 18:53
[A+ A-]

FOTÓ: Kevin C. Cox/Getty Images

A Magyar Úszó Szövetség megadja Hosszú Katinkának a versenyengedélyt a hétvégi austini Arena Pro Gálára - tudatta szerdán a MÚSZ. Gyárfás Tamás, a MÚSZ elnöke úgy nyilatkozott lapunknak, hogy nem vesztes a szövetség, ha Katinka nyer, de a szövetségnek nem csak Hosszúra kell gondolnia. Az ügyben megszólalt Ruza József, a Magyar Úszó Szövetség korábbi főtitkára is, szerinte Kiss László nagy hibát követett el, hogy megjelent az úszónő sajtótájékoztatóján, Gyárfás Tamás pedig abban hibázott, hogy bár ő nem ment el, ezt nem tiltotta meg a munkatársainak.

A Magyar Úszó Szövetség azzal együtt adta meg Hosszú Katinkának a versenyengedélyt , hogy a sportoló "a szabályoktól eltérően előzetesen nem egyeztette szándékát a szövetségi kapitánnyal, majd nem élt azzal a felkínált lehetőséggel sem, hogy legalább Austinból telefonon forduljon hozzá, ezzel is elősegítve a mielőbbi megbékélést" - áll a közleményben. 

A dokumentum szerint a MÚSZ tisztában van azzal, hogy a kiemelkedően eredményes versenyzők egyedi elbírálást érdemelnek, "ennek ellenére sajnálja, hogy Hosszú Katinka az austini verseny miatt csütörtökön nem vesz részt az 58. Év sportolója díjátadáson, a magyar sport nagy ünnepén".

A szövetség keddi közleményében azt írta: Kiss László szövetségi kapitány Hosszú Katinka Facebook-oldaláról hétfőn értesült arról, hogy a versenyző és edzője már Austinban tartózkodik. A Magyar Úszó Szövetség és a kapitány arról sem kapott tájékoztatást, hogy meddig lesznek távol, hazautaznak-e a versenyről, vagy a továbbiakban külföldön készülnek. A MÚSZ jelezte továbbá, hogy Hosszú már vasárnap elutazott, de versenyengedélyezési kérelme - a menedzsmentje révén - csak hétfőn érkezett meg a szövetségbe.

"A szövetség kényszerhelyzetbe került: ha megadja a versenyengedélyt, akkor igazolja, hogy Magyarországon egy kiemelkedően sikeres sportoló bármit megtehet. Ha nem adja meg - és amennyiben az Arena versenysorozat rendezői megkövetelik a startengedélyt -, akkor a MÚSZ a legjobb szándéka ellenére is kárt okozhat a legeredményesebb magyar versenyzőnek, mint ahogy a verseny rendezőinek is" - írta kedden a Magyar Úszó Szövetség.

Nem vesztes a szövetség, ha Katinka nyer - nyilatkozta a Népszavának Gyárfás Tamás. A MÚSZ elnöke úgy fogalmazott: "mi lehetőséget akartunk kínálni Hosszúnak arra, hogy rendeződhessen a viszony közte és Kiss László között, az úszónő azonban ezzel nem kívánt élni. Ezek után természetesen megadtuk az engedélyt, hogy versenyezzen a tengerentúlon, annak ellenére, hogy a kérésnek nem tett eleget.

Azzal kapcsolatban, hogy Kiss László szövetségi kapitány már előzetesen tudott a versenyző amerikai szerepléséről, Gyárfás azt mondta, hogy más dolog hallomásból tudni valamit, vagy hivatalosan értesülni a tervezett versenyről, márpedig ez utóbbi nem történt meg. Gyárfás azt is elmondta még a Népszavának, hogy sajnálja, hogy nem került nyugvópontra az ügy, a szövetségnek azonban nem csak Hosszú Katinkára kell gondolnia, mert bármi fontos is a világklasszis menedzselése, szerepeltetése, nekik egy egész rendszert kell működtetniük, a komplett úszótársadalomért kell felelősséget vállalniuk, vagyis nem engedhetik meg, hogy felboruljon ez a rendszer, mert egy versenyző ezt nem akarja magáénak tudni - nyilatkozta lapunknak a MÚSZ-elnök.

A magyar sajtóban megjelent, hogy nem is kellett volna versenyengedély a hétvégi austini viadalra. Ezt lapunknak cáfolta Sass Katalin. A szakfelügyelő arról tájékoztatta a Népszavát, hogy a nemzetközi szövetség (FINA) általános szabályai III/2.§-a szerint minden FINA által elfogadott rendezvényen való induláshoz szükség van a hazai szövetség engedélyére.

Ruza József, a Magyar Úszó Szövetség korábbi főtitkára úgy látja, hogy Hosszú Katinka és férje edzésmódszere szakirodalom lesz, a sportközgazdasági újításai pedig a sportág jövőjének útját jelölik ki. Szerinte Kiss László nagy hibát követett el, hogy megjelent egy olyan sajtótájékoztatón, ahova nem hívták meg, Gyárfás Tamás pedig ugyan helyesen tette, hogy nem ment el, de hibázott, hogy ezt nem tiltotta meg a munkatársainak is. Ruza azt üzente Gyárfásnak az Amerikai Népszava oldalán, hogy el kellene fogadnia, hogy nemcsak ő jó üzletember, mások is azok. Ezért nem kell megharagudni Katinkára és a férjére.

 

Gyárfás: ez nem presztízsharc

"Nem érzem úgy, hogy vereséget szenvedtünk ebben a játszmában vagy ütközetben. Nekünk az a vereség, ha ő veszít, és az a győzelem, ha ő nyer. Ez nem presztízsharc" - mondta Gyárfás az M4 Sporton szerdán délután, miután Hosszú Katinkának kiadták az amerikai versenyengedélyt. Kifejtette: szerették volna elérni, hogy Hosszú felhívja Kiss Lászlót, és azt hitték, ez megtörténik, ha a versenyengedély feltételeként szabják a sportoló számára.

Gyárfás arra utalva, hogy Hosszú - akinek a férje, egyben edzője, Shane Tusup amerikai állampolgár - ingyen nem volt hajlandó szerepelni a 2017-es budapesti világbajnokság reklámfilmjében, kifejtette, hogy az Egyesült Államokban "egy fillért sem fizet a kormány" közvetlen támogatásként a sportolók számára. "Ott a szponzorok finanszíroznak, nálunk viszont milliárdos támogatások érkeznek a kormánytól, a Magyar Olimpiai Bizottságtól, az adófizetők pénzéből. Mindenkit segítenek, így Katinkát is, de ezzel bizonyos kötelezettségei is adódnak a versenyzőnek" - mondta.

A Hosszú-botrányról bővebben ide kattintva olvashat!

Lájkoljon minket a Facebook-on is!