Előző
Következő
új cikk

Belföld

MSZP: Koncepciós perekkel eteti a Fidesz a médiát

MTI|2016. jan 28. 14:57
[A+ A-]

Az MSZP szerint a Fidesz koncepciós eljárásokat kreálva próbálja növelni saját támogatottságát, és az ügyészségen is megtalálja azokat az embereket, akik asszisztálnak a "legsötétebb diktatúrát" idéző módszerekhez.

Bárándy Gergely, az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának szocialista alelnöke sajtótájékoztatóján kijelentette: most a Hagyó Miklós egykori szocialista főpolgármester-helyettes és társai ellen folyó büntetőeljárásban derült ki, hogy a vádak hazugságok, alaptalanok voltak. Nem volt nokiás doboz, nem volt kenőpénz, sem korrupció.  Akik pedig segédkeztek a koncepciós eljárásban, megkapták a jutalmukat: a Hagyó Miklóst megvádoló ügyész például Tarlós István főpolgármester tanácsadója lett. 

A szocialista politikus szerint nem véletlen, hogy kampányidőszakra esik a legtöbb gyanúsítás és vád, amely később alaptalannak bizonyul. Az ilyen esetek közé sorolta Molnár Gyula korábbi XI. kerületi polgármester, Szilvássy György egykori titokminiszter vagy Schwartz Béla korábbi ajkai polgármester ügyét, valamennyiüket felmentették. 

Zuschlag-ügy valóban volt  - ismerte el Bárándy Gergely - de abban és az ahhoz hasonlókban szereplőket az MSZP úgy rúgta ki, hogy a lábuk nem érte a földet

A Kecskeméti Törvényszék kedden Hagyó Miklóst első fokon hivatali visszaélés bűntette, valamint hűtlen kezelés bűntette miatt mint felbujtót két év, négy évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, a hivatali vesztegetés vádja alól ugyanakkor felmentette a bíróság.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!