Előző
Következő
új cikk

Belföld

Azbesztper: meghallgatták a "halálgyár" volt vezetőit

Népszava|2016. febr 18. 20:00
[A+ A-]

Tanúként hallgatták meg a selypi eternitgyár egykori vezetőit abban a perben, amelyet azbesztózisban szenvedő betegek indítottak a magyar állam ellen. Elmondásuk szerint a mérgező anyag feldolgozása zárt rendszerben működött, ennek ellenére mégis előfordulhatott, hogy azbesztcementes por és iszap került ki a gyár területéről. A tanúk azt is elmondták: a mérgező hulladékokat a dolgozók hazavihették, hogy azzal szigeteljék a padlást.

Újabb tanúk meghallgatásával folytatódott csütörtökön a Fővárosi Törvényszéken a halálos azbeszt miatt megbetegedett lőrinci és zagyvaszántói emberek pere, amelyet még 2014 nyarán indítottak a magyar állam ellen. Ahogy arról lapunk már több alkalommal is beszámolt, a két heves megyei település határán, a selypi medencében található, "halálgyárként" elhíresült üzemben évtizedeken keresztül azbesztfeldolgozással foglalkoztak. A gyár egészen 2004-ig működött, holott ekkor már rég kiderült, hogy az azbesztrostok tüdőbe kerülve gyógyíthatatlan mellhártyadaganat kialakulásához vezetnek. A betegség lappangási ideje 20-30 év is lehet. A megbetegedett emberek közül többen - akik ráadásul sosem dolgoztak a gyárban - azért az államot perlik, mert amikor az azbesztrostok a tüdejükbe kerültek, az üzem még állami tulajdonban volt.

A terület legutóbbi tulajdonosa a Selyp Invest Kft., 2013-ban a biztonsági előírások figyelmen kívül hagyásával bontotta le az üzemet, az azbesztet is tartalmazó betonpor az egész környéket beborította, a hulladékot pedig más törmelékekkel keverve szabadon tárolták. A cégvezető ellen büntetőeljárás indult, a Hatvani Járási Ügyészség a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt emelt vádat, ítélet tavaly novemberben született, a bíróság első fokon egy év tíz hónap, két évre felfüggesztett börtönre ítélte a cégvezetőt. A mérgező törmelékeket tavaly októberig elszállíttatta a Heves Megyei Kormányhivatal.

A perben jelenleg szakértői vélemények alapján azt kellene bizonyítani, hogy a betegek szervezetébe bekerült azbesztrostok valóban a selypi eternitgyárból származnak. Korábban felmerült, hogy a feldolgozás során képződött, azbeszttartalmú por a dolgozók ruháján is kikerülhetett, ám az állam képviselői szerint ez nem történhetett meg. Az is kérdéses, hogy a dolgozók viseltek-e munkaruhát a gyárban, és azt hol tárolták, hol tisztították. A beteg felperesek jogi képviselője, Igyártó Gyöngyi nem volt rest felkeresni a gyár korábbi vezetőit, és kezdeményezte tanúként történő meghallgatásukat - ez történt tegnap.

Voltak, akik félpucéron dolgoztak

A bíróság tanúként idézte be Misinszki Istvánt, aki 1967-től műszaki osztályvezetőként, 1989-től pedig vállalatigazgatóként dolgozott a selypi üzemben, egészen 1994-ig. Meghallgatták Brém Ernőt, aki 1995-től a gyár vállalati biztosa volt, valamint Fekete Józsefet, aki 1960-tól 2000-ig dolgozott az üzemben, több pozícióban is. Az egykori dolgozók beszámolóiból részletes képet kaphattunk a gyár mindennapjairól, ám egyes kérdésekben ellentmondásba is keveredtek. Misinszki szerint a dolgozók utcaruhában mentek be dolgozni, ahol aztán munkaruhába öltöztek.

A dolgozóknak két szekrényük is volt: egy fehér színűben tarthatták saját holmijaikat, egy feketében pedig munkaruházatukat, amelyben tilos volt elhagyni a gyárat - ennek ellenére előfordult, hogy a munkások hazavitték piszkos ruháikat tisztítás céljából, állítólag ezt senki nem ellenőrizte. Fekete viszont egyenesen azt állította, hogy amíg ő a gyárban dolgozott, mindenki otthon mosta a munkaruháját. "Én is akkor vittem haza, amikor csak akartam. Nem volt szabad, de az is előfordult, főleg nyáron, hogy egyesek félpucéran dolgoztak" - mondta. Ugyanakkor Brém azt állítja - igaz, ő csak a 90-es évek közepétől dolgozik a gyárban -, hogy a munkaruhát senki nem vihette haza, azt egy speciális, külső mosodában tisztították, 2000-től pedig saját üzemi mosodát működtettek. Brém viszont nem emlékszik arra, hogy a gyárnak bármikor is saját mosodája lett volna.

A kék azbeszt végig jelen volt?

Mindhárom tanú azt hangsúlyozta, hogy az azbesztcementből készült termékek gyártása során végig zárt technológiát alkalmaztak, vagyis azbesztpor csak minimális mennyiségben kerülhetett a levegőbe a gyárterületen, amely a hatóságilag megengedett mértéket sosem lépte túl, az egészségügyi hatóság évente két-három alkalommal ellenőrzéseket is végzett, s a volt vezetők szerint mindent rendben talált. Az üzemben környezetvédelmi beruházások is voltak, a védőmaszk használata is kötelező volt. A munkaterületen, minden egyes főegységnél Misinszki elmondása szerint legalább nyolc portalanító berendezés volt kiépítve. "Ennek ellenére mehetett ki anyag, ez üzem volt, nem patika" - mondta Fekete. Ám mivel a gyártás során "folyadékos technológiát" alkalmaztak (a nyers azbesztport vízzel keverték), szerinte a kiporzás csekély volt. Ennek viszont ellentmond, hogy egy 1977-es jegyzőkönyv szerint a gyárban háromszoros mértékben haladta túl az azbesztkoncentráció a levegőben megengedett értéket.

Az is kiderült, hogy az üzemben a legveszélyesebb kék azbesztet használták, amely vonaton érkezett a gyárba, légmentesen lezárt, műszaki szövetből készült zsákokban. Mindhárman állították, hogy a zárt technológia miatt a feldolgozás során nem sok azbesztpor került a levegőbe, Brém ugyanakkor hozzátette: a kész termékeket még esztergálni kellett, ilyenkor pedig azbesztcementpor kerülhetett a levegőbe, a portalanító berendezések ellenére. Az utómunka során keletkezett hulladékot az udvaron tárolták, zsákokban. A tanúk határozottan cáfolták, hogy a használt, üres zsákokat az udvaron porolták volna, ám Lőrinciben korábban többen is azt állították, hogy ez így történt, sőt a dolgozók még haza is vihettek a zsákokból.

Misinszki azt állítja, hogy a kék azbesztet egészen az üzem bezárásáig használták, igaz, a kilencvenes évek elején megpróbálták a kevésbé veszélyes fehérazbeszttel kiváltani, ám az anyagkísérletekre nem biztosított elég pénzt az állam. Brém és Fekete teljesen másként emlékszik: az egykori vállalati biztos szerint 1995-től kék azbesztet már nem használtak, Fekete viszont azt állítja, hogy a kék azbeszt feldolgozását már a 80-as évek elején leállították.

Vitték a padlásra

Magyarországon már 1988-ban szabvány rögzítette, hogy az azbeszt bizonyítottan rákkeltő, ez előtt azonban nem kezelték veszélyes anyagként. Ez nemcsak az azbesztporra, hanem a folyadékos technika során keletkezett azbesztcementes iszapra is igaz volt. Misinszki elmondta: az iszap nagy részét hulladéktárolókban tárolták, ám előfordult, hogy megengedték a dolgozóknak, vigyenek haza belőle, mivel jó szigetelőanyag, a padlást ezzel szigetelték. Azt mindhárom tanú kijelentette: a gyárból kibocsájtott iszapos víz a közeli Zagyva folyóba és a selypi tóba is belekerülhetett. Az egészségügyi hatóság mérte is a víz azbesztmennyiségét, és találtak is bőven mérgező anyagot. Problémát jelentett az is, hogy a selypi medencében általában északi szél fúj, ez pedig Lőrinci irányába terelte a kikerülő azbesztcementport.

Mindez némileg ellentmond a tanúk azon állításának, hogy az azbesztfeldolgozás teljes mértékben zárt rendszerben működött. A Heves Megyei ÁNTSZ még 2013-ban készített egy leíró epidemiológiai véleményt, amely bár nem tényfeltáró kutatás, mégis rámutat, hogy Lőrinci és Zagyvaszántó településeken a nagy számú azbesztózisos megbetegedések hátterében a gyár korábbi működése kapcsolatba hozható. A per januári tárgyalásán egy orvosszakértőt hallgatott meg a bíróság, aki kijelentette, hogy egy átfogó, részletes vizsgálatra is szükség lenne, a vizsgálat lefolytatására jogosult hatóságok azonban nem tesznek az ügyben lépéseket.

Juhász Dániel

Lájkoljon minket a Facebook-on is!