Előző
Következő
új cikk

Sport

Kiss László-botrány - Visszavonták a MÚSZ támogatását

MTI|2016. ápr 7. 17:27, frissítve: 2016. ápr 8. 11:57
[A+ A-]

A KÉSZ Csoport visszavonja támogatását a Magyar Úszó Szövetségtől (MÚSZ), mert megítélése szerint a Kiss László - időközben lemondott szövetségi kapitány - személye körüli botránnyal a szervezet elveszítette feddhetetlenségét. A vállalat ugyanakkor Hosszú Katinkát a jövőben is szponzorálni akarja.

A cég azután döntött így, hogy a 75 éves szakemberről kedden a privatkopo.hu internetes portál megírta: 1961-ben, 21 éves korában két másik úszóval megerőszakolt egy fiatal lányt, amiért három év börtönre ítélték. Ugyanakkor szerdán a Magyar Úszó Szövetség vezetősége és az edzőbizottság egyaránt változatlan bizalmáról biztosította Kiss Lászlót.

Az építőiparban érdekelt, több mint 1500 munkavállalót foglalkoztató holding csütörtöki közleményében arról írt, hogy a szponzorációknál alapelvük a támogatott fél feddhetetlensége. A vállalat elvárása, hogy a sportszervezetről, szövetségről a köztudatban és a sajtóban is kétes hírektől mentes, pozitív legyen a kép. A KÉSZ feltétele, hogy nemcsak maga a szervezet, hanem a vezetői is feddhetetlenek maradjanak, és széles körben jó megítélésük legyen.

"Őszintén sajnáljuk és csalódottak vagyunk azért, hogy a Magyar Úszó Szövetség a Kiss László személye körüli botránnyal bebizonyította, hogy működésében a fenti alapelvek nem tudnak működni, a Szövetség nem tud azonosulni értékrendünkkel. Ezért a KÉSZ Csoport a továbbiakban nem kívánja támogatni a Magyar Úszó Szövetséget, és haladéktalanul megvizsgálja a támogatási szerződés felmondásának lehetőségét" - fogalmazott a vállalat.

A KÉSZ közleményében külön hangsúlyozta, hogy korábban "Hosszú Katinka életpályamodelljét és fejlődését" kívánta segíteni, amelyre a MÚSZ kizárólag a szövetség támogatásán keresztül adott lehetőséget. A mostani döntés ellenére "a KÉSZ Csoport a továbbiakban is nyitott arra, hogy biztosítsa az erkölcsi és anyagi támogatást Hosszú Katinka sikeres olimpiai szerepléséhez, ezt azonban a Magyar Úszó Szövetség támogatásán keresztül megvalósíthatatlannak tartja".

A KÉSZ Csoport nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy elkötelezett híve a magyar élsport és utánpótlás-nevelés támogatásának, melyet a múltban már többször bizonyított, többek között Lékó Péter sakkmester, Gyurta Dániel úszó, valamint a magyar labdarúgó-, kézilabda-, tenisz- és vízilabda-utánpótlás támogatásával.

MÚSZ: a cikk valótlanságokat és csúsztatásokat tartalmaz
A Magyar Úszó Szövetség képviseletében Dr. Ugrin Tamás ügyvéd nyilatkozatot juttatott el szerkesztőségünkhöz, amelyet teljes egészében közlünk:
"A KÉSZ Holding Zrt és a MÚSZ között 2013 évben szponzorálási szerződés jött létre Magyarország világbajnoki prezentációjának támogatására, valamint - a 2013-2016 évre vonatkozóan,- a magyar úszósport támogatására. A szerződés kapcsán a KÉSZ Holding Zrt kizárólag a prezentáció támogatásával kapcsolatos fizetési kötelezettségének tett eleget.
A későbbiekben derült ki, hogy a szponzori szerződéssel, a KÉSZ Zrt, a Magyar Úszó Szövetségtől egyfajta lobbi tevékenységet vár és meg nem engedett előnyökhöz kívánt jutni a világbajnokság létesítményeinek építési pályázataiban.
Mivel az Úszó Szövetség ilyen előnyöket nyilvánvalóan nem nyújthatott részére, a KÉSZ Zrt már 2014 év elején felmondta a 2013 júliusában megkötött szponzori szerződést, amely felmondást az Úszó Szövetség nem fogadott el.
A szerződés felmondását követően a MÚSZ pert kezdeményezett a KÉSZ Holding Zrt ellen a felmondás jogellenességének megállapítása iránt a Kecskeméti Törvényszék előtt, amely pert I. fokon és II. fokon a Szegedi Táblabíróság előtt jogerősen megnyert.
A cikk állításával szemben tehát a Kész csoport 2013, 2014 , 2015 és 2016 évben – a prezentáció támogatásán kívül - egyetlen forint szponzori támogatást nem nyújtott a MÚSZ részére, megszegve ezzel szerződéses kötelezettségét.
Felháborítónak tartom, hogy a KÉSZ Holding Zrt az Úszó Szövetség támogatójaként lép fel, holott szponzori kötelezettségét nem teljesíti és a Kiss László szövetségi kapitánnyal kapcsolatban felmerült médiafelhajtást kihasználva azt a látszatot kelti, mintha ezen okból szüntetné meg a Magyar Úszó Szövetséggel fennálló együttműködését.
A szerződésszegés miatt indított perben született jogerős ítélet ellenére a KÉSZ Zrt a mai napig sem teljesítette fizetési kötelezettségét, amely okból a MÚSZ - a jogerős ítélet alapján - kénytelen lesz a társaság ellen végrehajtási és/ vagy felszámolási eljárást kezdeményezni."

 

Lájkoljon minket a Facebook-on is!