Előző
Következő
új cikk

Belföld

Andy Vajna, a magyar polihisztor

Népszava|2016. máj 25. 05:03
[A+ A-]

Vajna az Oscar-díjas Nemes Jeles László filmrendezővel FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/SEAN SABHASAIGH

Média-mogul, filmpápa, kaszinókirály, milliárdos oligarcha; napestig sorolhatnánk Andy Vajna "tisztségeit", ám azt ne felejtsük el, hogy ezekhez a Fidesz-kormány segítette hozzá. Filmügyi kormánybiztosként ugyan ingyen dolgozik, ám a kabinet sokszorosan kárpótolta más területeken: "ajándékba kapott" kaszinói adókedvezményt kaptak, tévécsatornáját állami hitelből vette, amit állami reklámpénzből törleszthet. Vajna jó viszonyt ápol többek közt Habony Árpáddal és Rogán Antallal. Vélhetően ez is segíti "boldogulását".

Andy Vajna magyarországi élete talán még az amerikai karrierjénél is sikeresebb, az idén már a Napi.hu leggazdagabb magyarokat felsoroló listáján is szerepelt, vagyonát 44 milliárd forintra becsülték. Az egykori filmproducer hazai pályafutásának alakulásában igen nagy szerepe volt Orbán Viktornak és a Fidesz-kormánynak. Erre legutóbb Schiffer András mutatott rá, aki Lex Vajnának nevezte a közbeszerzési törvény módosítását kezdeményező fideszes javaslatot. Az LMP frakcióvezetője szerint ugyanis azért változtatnának a törvényen, hogy Vajna érdekeltségeit ne kelljen kizárni a tenderekből. Az ellenzéki politikus elmondta: jelenleg nem indulhatnak a tendereken olyan társaságok, amelyek a megelőző három évben kartelleztek, a változtatás azonban a kizárást opcionálissá teszi. Emlékeztetett: Lázár János egy nappal azután nyújtotta be a javaslatot, hogy a Gazasági Versenyhivatal öt céget- köztük a LIGA TV Kft.-t, amelynek tulajdonosa a Vajna érdekeltségébe tartozó V2 Investments Kft. - bírságolt meg, mert azok összejátszottak a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) pályázatán.

A magyar film "megmentője"

A kormányfő nemrégiben a Kossuth Rádióban úgy jellemezte Vajnát, hogy ő az egyik legbátrabb magyar, neve megkerülhetetlen a magyar filmiparban. Ez így van, hiszen Orbán 2011-ben filmügyi kormánybiztossá nevezte ki, feladata "a magyar film megőrzésére, fejlesztésére, állami támogatására és az ezzel kapcsolatos kormányzati tevékenység összehangolására irányuló stratégia kidolgozása". A tisztséget díjazás nélkül látja el. Pozíciójáért nem kell aggódnia, megbízatását ugyanis 2012-ben határozatlan időre meghosszabbították. Orbán nem a levegőbe beszélt, Vajna tényleg megkerülhetetlen, ugyanis a 2011-ben elfogadott filmtörvény kizárólagos rendelkezési jogkört adott a Vajna által irányított Nemzeti Filmalapnak, valamint bőkezű támogatást is biztosított a filmiparnak a hatoslottó játékadójából. A törvény nem zárta ki, hogy a Filmalap vezetőségének filmipari érdekeltsége legyen, sőt, az egykori producer országgyűlési meghallgatásán kijelentette, hogy az általa alapított Intercom Zrt.-vel forgalmaztatná az állami pénzből készült alkotásokat. Pedig épp ebben az időszakban több produceri cég felszámolása megindult a már megítélt, de visszatartott állami támogatások miatt. A felszámoló elvette az állami pénzből készült filmek szerzői jogait is. A Figyelőnek a Filmalap ügyeit firtató kérdéseire nemrégiben azt mondta, hogy az alap egy teljesen független kulturális sziget, és ő maga, Andy Vajna is teljesen független politikailag.

Kaszinókirály

A kormánynak végzett "önkéntes munka" nem érinti érzékenyen Vajna pénztárcáját, hiszen öt kaszinója némiképp kárpótolja: a milliárdos üzletember összesen négyezer négyzetméteres alapterületű játéktermei, és 824 pénznyerő automatája révén nagyjából évi 15 milliárd forint haszonra tehet szert. A gazdasági tárca tavaly 6,2 milliárd forintos játékadó-bevétel várt a Magyarországon működő nyolc kaszinó után - a játékadó az árbevétel 30 százaléka. Az iparági szereplők becslése szerint Vajna öt kaszinójában mintegy 15 milliárd forint bevétel keletkezhet. Az Együtt szerint "pofátlan és tűrhetetlen", hogy a kormánybiztos évi 15 milliárdot kaszál budapesti kaszinóival, amelyek koncesszióját "a Fidesz-kormánytól kapta ajándékba". Szerintük a Fidesz úgy alakította át a szerencsejáték-szervezés törvényi környezetét, hogy azzal Vajna cégei jártak jól.

A parlament 2012-ben tiltotta be a pénznyerő automatákat - egyebek közt nemzetbiztonsági okokra hivatkozva -, 2013-ban pedig elfogadták azt a törvényt, amely szerint félmillió lakosonként egy kaszinót lehet üzemeltetni Magyarországon. A Nemzetgazdasági Minisztérium a szabályozásban meghatározott tizenegy kaszinókoncesszió közül nyolcat már kiadott: a Vajna érdekeltségébe tartozó Las Vegas Casino Kft. ötöt kapott, kettőt pedig a Szima Gáborhoz köthető Aranybónusz 2000 Kft. szerzett meg. Szima korábban a debreceni labdarúgócsapat tulajdonosa volt. Érdekes, hogy a Szerencsejáték Zrt. egyetlen játéktermet sem üzemeltethet, mivel nem bizonyult "megbízható szerencsejáték szervezőnek" - ugyanis csak az ennek minősülők üzemeltethetnek hazánkban kaszinót. Hogy ezt teljesítsék, a vállalatnak legalább 10 éve az iparban kell tevékenykednie, nem lehet 90 napon belül félmilliónál nagyobb köztartozása, ötmilliónál nagyobb bírsága és mindenekelőtt átlátható vállalatnak kell lennie.

Ez Vajna cégére aligha volt igaz, az Átlátszó szerint ugyanis olyan tulajdonosi ábrát nyújtott be a Nemzetgazdasági Minisztériumnak, mely inkább hasonlított egy amatőr infografikára, mint egy átláthatósági-nyilatkozatra. Ám a tárca elfogadta ezt és a cég megkapta a kaszinókat. Az LVC mögött igazi offshore-háló állt: közvetlen tulajdonosa a szintén Las Vegas Casino nevű luxemburgi cég, ezt - ellentétben Vajnáék nyilatkozatával - nem csupán a szintén luxemburgi AV Investments birtokolta, hanem az adóparadicsomnak számító Holland Antillákra bejegyzett Magyar Enterprises CV és az az amszterdami Magyar Gaming Management BV nevű cégek. Nem felelt meg a valóságnak az sem, hogy az AV Investments tulajdonosa a magyar AV Investments Kft. lenne, valójában ez a cég is a Magyar Enterprises-é - bár a céges lánc végén valóban Vajna áll. Nemrégiben Vajna a Figyelőnek tagadta, hogy offshore cége lenne, állítása szerint kizárólag Magyarországon, Luxemburgban és az Egyesült Államokban vannak üzleti érdekeltségei, a többit megszüntette. Beszélt a kaszinókról is, szerinte elég adót fizet, abban pedig semmi furcsaság nincs, hogy pályázat nélkül jutott koncessziókhoz. Miután pedig hoztak egy olyan törvényt, amely a "valódi" kaszinók üzemeltetőinek engedélyezi csak az online kaszinókat, így a Vajna-érdekeltségek még az idén megjelenhetnek ezen a területen. 2014 végén ugyanis újabb engedményeket tettek a kaszinósoknak: az adótörvényi változtatások lehetővé teszik, hogy egy vállalat úgy nyerjen el kaszinó üzemeltetésére vonatkozó koncessziót, hogy az ehhez szükséges díjat egy másik, akár külföldi cég fizeti meg helyette - de a kaszinó üzemeltetője ugyanúgy leírhatja a koncessziós díjat a játékadóból. A törvény arról is rendelkezett, hogy Magyarországon csak a Szerencsejáték Zrt. működtethet online sportfogadási oldalt, internetes kártyatermük és kaszinójuk pedig csak azoknak lehet, akiknek van érvényes engedélyük. Tehát Vajnának és Szimának.

Cikkünk a következő oldalon folytatódik!

1 2

Lájkoljon minket a Facebook-on is!