Előző
Következő
új cikk

Kultúra

Zenés Gőgös Gúnár, Kalózok a Gyerek Szigeten

nepszava.hu|2016. jún 8. 12:27
[A+ A-]

Zenés Gőgös Gúnár, Kalózok, vándormuzsikusok, bohócok,  szamuráj, erdőtűz ezen a hétvégén is a Generali Gyerek Szigeten.

Június második hétvégéjén - azaz június 11-12-én - is igazi gyerekparadicsommá válik a Hajógyári-sziget, ahol gazdag programkínálat  segít  az apróknak és szülőknek  visszaszámolni a vakációig.  A Nagyszínpadon például minden napra jut egy-egy  színházi előadás. Szombaton a Mesebolt Bábszínház és a Magamura Alkotóműhely közös marionett-bábos előadásával, a  Dobronka Cirkusz Világszám! című  darabbal kezdheti a napot az aprónép, vasárnap pedig az egri Harlekin Bábszínház Tancika Marcika előadásán szórakozhat. A néptáncrajongókat a Tamariska Táncegyüttes bemutatókkal és táncházzal várja, a TuttaForzaSmalto gyerekzenekar pedig egy igazi mesekoncerttel kényezteti majd a rajongókat. Ritka zenei csemege lesz a Gulyás László Vándormuzsikus és Varró Dániel közös verses zenés előadása, amelyet a Kalákából ismert Radványi Balázzsal együtt mutatnak be.

A hétvége egyik legnagyobb zenei különlegessége a Gőgös Gúnár Gedeon megzenésített verseit bemutató koncert, amelynek érdekessége, hogy az írónő unokája, Tarján Veronika és zenekara készítette a most megjelent lemezt a könyvhöz. Vasárnap zárásként pedig a gyerekek kedvence, a Kolompos zenekar lép fel a színpadon.

Az elme pallérozása mellett természetesen a testedzés is fontos szerepet kap: 13 órától Béres Alexandra tart tornát a kicsiknek. A Sportparkban ezen a hétvégén a Fogyatékosok Országos Diák és Szabadidősport Szövetsége vendégeskedik. Bárki kipróbálhatja a kerekesszékes kosárlabdát, ülőröplabdát, vak focit vagy a vak pingpongot. 

A vállalkozó kedvűek "artistáskodhatnak" is az Artista tanodában, ahol a  Karamella Poronty Cirkusza minden hétvégén változó programmal várja a családokat: ezen a hétvégén  a Kabolo Mozgásművészeti Műhely bemutatkozásával. A mozogni vágyó gyerekek és szüleik részére a Mozgás Akadémián ezen a hétvégén a No Comment Tánciskola tart órákat és megnyílik a Suli Szamuráj Pont is.

Szombattól kinyit az SOS Mesesátor is, itt vasárnap 16 órakor Farkasházi Réka zenés meséléssel várja a látogatókat.

Nemcsak a műfajok közt, hanem időben is utazhatnak az érdeklődők: a Közlekedési Múzeum sátrában az ’50-es évek kétkerekűinek világa elevenedik majd meg, megcsodálhatják a gyerkőcök a korszak néhány kultikus motorkerékpárját és kerékpárját, és a régi kétkerekűekkel kapcsolatos játékokban is részt vehetnek majd a Történelmi Játszótéren.  

Utoljára próbálhatók ki a Kalóz Sziget és az Erdőtűzmegelőzési projekt játékai is, tehát annak, aki erdőőr akar lenni vagy erdőtüzet szeretne oltani, kint a helye!

A tánc és sportok mellett még rengeteg izgalmas és érdekes játék és program várja egész hétvégén a családokat: kalandparkok, kézműves foglalkozások, környezetvédelmi játékok, állatsimogató, kutyaház, bringapark, KRESZ park, történelmi játszótér, Kukutyin, bohóc programok, Öttusa Kölyök Park, kincskereső játék és még sok minden más.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!