Előző
Következő
új cikk

Belföld

Európai városok a brüsszeli asztalon

Népszava|2016. júl 22. 05:03
[A+ A-]

Egy vitatható példa: a budapesti Teleki tér FOTÓ: VAJDA JÓZSEF

Európa városainak környezeti, társadalmi és szociális fejlődési irányát az uniós tagállamok, egyes városok és az EU intézmények munkatársai közösen keresik mostantól – erről még május végén Amszterdamban állapodtak meg. A Paktum eddigi egyetlen magyar résztvevője Tosics Iván, akit szakértőnek kértek fel a 12 kiválasztott terület egyikének, a városi szegénység felszámolásának programjába.

Az Európai Unió június végén zárult holland soros elnökségének egyik utolsó lépéseként megegyezés született a tagállamok között, hogy a szövetség országai, azok városai és a brüsszeli döntéshozók közös javaslatokat dolgoznak ki az unió városokkal kapcsolatos tevékenységének javítására. Az Amszterdami Paktumnak elnevezett megállapodásban a megoldásra váró feladatokat 12 kérdéskörre osztották és a városi szegénység felszámolására létrehozott csoport – hivatalos nevén partnerség – egyik szakértőjének a nemzetközi szinten elismert magyar szociológust, Tosics Ivánt hívták meg.

Régóta tervezik

A Városkutatás Kft. ügyvezetője a Népszava érdeklődésére emlékeztetett rá, hogy az Amszterdami Paktum gyökerei 1998-ig nyúlnak vissza, amikor az első uniós városfejlesztési konferencián, Bécsben felvetődött, szükség lenne egy uniós városfejlesztési megállapodásra, egy „urban agendára”, ami összefoglalná, hogy az Európai Unió mit gondol a városokról és támogatásukról. Aztán 16 évig lényegében nem történt semmi, csak évente mindig újrafogalmazták az óhajt. Lettország viszont tavalyi uniós elnöksége idején összefogott a leginkább városbarát európai országgal, Hollandiával, és közösen kitalálták, hogy ne egy szokásos hatalmas dokumentum készüljön a városfejlesztésről, hanem jelöljenek ki néhány fontos problémakört és ezekben nézzék meg, mit tehet az unió – idézte fel a döntési folyamatot Tosics Iván. Így született az elhatározás, hogy a kiválasztott 12 témakörben 2-3 év alatt áttekintik, mit lehet javítani a jogszabályok szintjén, hogyan lehet a rendelkezésre álló pénzt jobban felhasználni és hogyan lehet jobban és gyorsabban eljuttatni más országokhoz, városokhoz a felhalmozott tudást, információkat.

A partnerségek munkája során évente többször találkoznak a kiválasztott országok, városok, EU-s intézmények, társadalmi és civil szervezetek, hogy feltárják a támogatási rendszer mostani ellentmondásait, majd kialakítják javaslataikat a gyakorlat javítására. A 12 kiválasztott területből eddig négyben indult el a munka, ezek a városi szegénység, a lakásügyek, a migráció és menekültek problémája, valamint a levegőminőség. Amikor egy témát elindítanak, az összes tagállam jelen van, és önként jelentkezhet vagy delegálhatja egyik városát, amelyik szívesen részt venne a kérdéskör kidolgozásában.

A kérdésre, hogy vajon azok az országok jelentkeztek eddig, ahol eredményes volt egy témakör kezelése, vagy épp azok, ahol az átlagnál nagyobb a baj, a szakértő vegyes képet rajzolt fel. Saját területén, a városi szegénység kérdésében például Franciaország és Németország volt az első jelentkező, mert ezekben az államokban eddig is kiemelt figyelmet fordítottak a városi szegény területekre. Görögország úgy érezte, hogy segítséget kaphat a nagy szegénység kezeléséhez, Belgium a gyerekszegénységet akarja csökkenteni, és végül jelentkezett még Spanyolország is ebbe a programba. A szervezők azzal is javítani akarják a partnerségek hatékonyságát, hogy nem tárgyal minden kérdéskörről mindenki, hanem kisebb csoportokban dolgoznak. Mivel Magyarország nem kapcsolódott be a szegénység felszámolását segítő tervezésbe, később már nem is tud csatlakozni ehhez a munkához. Tosics Iván mellett egy berlini szakember kapott még felkérést, hogy nyár végére tegyenek le az asztalra egy tényfeltáró tanulmányt a városi szegénység problémáiról.

Sokféle szegénység

A szociológus szerint azért bonyolult a munka, mert már a városi szegénység meghatározása is sokféle: egyesek szegénységgócokról beszélnek, vagyis a térben koncentrált szegénytelepekre, gettókra fókuszálnak, mások társadalmi csoportokra koncentrált gondnak tekintik ezt és a kisebbségek, főként a romák problémájának tartják, és vannak olyanok is, akik a gyerekszegénységet tekintik a legfontosabb gondnak. A szakértők összegzik többek között a társadalmi különbségekről, a lakásviszonyokról, a jóléti rendszerek működéséről rendelkezésre álló információkat. Ezzel párhuzamosan az Európai Bizottság összeállítja, hogy az unióban milyen rendelkezések, direktívák, ajánlások és támogatási politikák vannak a városi szegénységgel kapcsolatban, mert ma nagyon szétszórt ez a terület – sorolta a feladatokat a szociológus. A partnerség következő találkozója szeptember végén Athénban lesz, ahol a szakértői, illetve a bizottsági anyagokat bemutatják. Ezek alapján év végére akarnak eljutni oda, hogy megfogalmazzák az első elképzeléseket, mit kellene jobban csinálni uniós szinten a városi szegénység felszámolásáért.

A Városkutatás Kft. ügyvezetője egyelőre abban biztos, hogy felvetik az épületek és az infrastruktúra fejlesztését szolgáló „kemény források” és a humán feladatokra fordítható „szoft” pénzek jobb összehangolását, sőt akár összevonását is a városfejlesztési programoknál, mert az eddigi tapasztalatok szerint ezek csak együtt hozhatnak sikereket. Ilyen, a mai források jobb felhasználását célzó javaslatoknak lehet csak esélyük az elfogadásra, mert több pénz biztosan nem lesz a programokra.

Felvetésünkre, hogy miként lehetne jobban bevonni a döntésekbe a kormányok mellett a projektek megvalósításában résztvevő civil szervezeteket, önkormányzatokat, vállalkozásokat és a lakosságot, a szociológus visszaidézte a VIII. kerületi Magdolna negyed példáját, ahol még az uniós pénzek megjelenése előtt, nagyon kicsi hazai forrásokból kezdték el a felújítások tervezését. A Mátyás tér környékén lakókat sokszor összehívták, megvitatták velük a lehetőségeket, végül rendbe tették a teret. 2007-ben már volt uniós forrás, később még több lett, ezzel párhuzamosan azonban egyre kevesebb idő maradt a lakosság bevonására, a „részvételi tervezésre”. A szociális városrehabilitációra szánt közösségi pénzek felhasználását kétéves ciklusokra bontotta a magyar állam, holott ezt nem kérte az unió, lehetett volna akár hétéves programokat is indítani. Ez a rossz döntés viszont elvette a lakossággal való egyeztetés lehetőségét és azt eredményezte, hogy a szociális városrehabilitációs programok hatékonysága alacsony maradt.

A civil szervezetek szerepét firtatva arra emlékeztetett Tosics Iván, hogy az egy-egy területen élő lakosság összetétele jó esetben nagyon sokféle, tehát valamennyi csoport érdekeit figyelembe kell venni a döntések előtt, ami bonyolult és hosszú munka. Példaként utalt a Teleki tér felújítására, ahol az önkormányzat is támogatta a környéken élők megkérdezését. Fiatal tájépítészek három hónapig egyeztettek a környéken lakókkal, bárki eljöhetett a meghirdetett találkozókra. Csakhogy a felújítás előtt a téren jelen voltak romák, hajléktalanok és alkoholbetegek is, akik viszont nem mentek el a megbeszélésekre, így kimaradtak a jövő tervezéséből, és ki is szorultak a térről. A Teleki tér ma rendezett, de kerítéssel körbezárt terület, amit éjszakára bezárnak, a tervezők nyitottsága tehát nem volt elég egy kevertebb megoldás elérésére. Világossá vált, hogy azokat a társadalmi csoportokat, amelyek képtelenek a saját érdekeik képviseletére, szociális munkásnak vagy szervezetnek kell képviselni az ilyen tervezőmunkában, különben születik egy látványában szép felújítás, amely a szociális problémákat nem kezeli (sőt, még súlyosbítja is).

A panel nem szitokszó

A szociális városrehabilitáció kiemelt területe a paneles lakótelepek átformálása, ugyanakkor a kutató kiemelte, hogy ez általában nem technológiai kérdés, hanem társadalmi gondok mutatója. A nyugati paneles lakótelepeken szinte kizárólag bérlakásként osztották ki ezeket az ingatlanokat a szegényeknek, nagycsaládosoknak és bevándorlóknak, így sok lakótelep gettóvá vált. Nálunk eleve sokkal vegyesebb volt a lakosság összetétele és ez többnyire máig megmaradt: a takarítónő mellett tanár vagy egyetemista él. Nyugaton a magas házak lebontásával, más lakásformák felépítésével próbáltak ezekre a telepekre vonzani magasabb társadalmi státusú családokat. Egyes helyeken, például Nápolyban vagy Rómában még így is rettenetes állapotok uralkodnak és a végzetes lesüllyedést nem is sikerül megállítani. Nálunk talán Ózd indult el ebbe az irányban, de ha egy városban van munkalehetőség és nincs ugyan fejlődés, de legalább stagnál a település, ott megmenthetők a lakótelepek. Ha a fővárosban energiatakarékosan felújítják a házakat, megoldják a parkolást és a tömegközlekedést, Tosics Iván szerint semmi baj nem lesz a panel lakótelepekkel.

Cikkünk a következő oldalon folytatódik!

1 2

Lájkoljon minket a Facebook-on is!