Előző
Következő
új cikk

Belföld

LMP: nem kellett volna kiárusítani a földeket a fideszes hátországnak

MTI|2016. júl 26. 13:43
[A+ A-]

Az LMP pénzkidobásnak tartja az agrárközmunka-program jelenlegi formáját, és azt követeli, hogy az ne a kormányzati propaganda terepe legyen, hanem adjanak neki valódi értelmet.

Lengyel Szilvia, az ellenzéki párt vidékfejlesztési szakszóvivője keddi, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy miközben 1285 településen működik mezőgazdasági közfoglalkoztatási program, az államilag irányított és támogatott rendszernek még mindig rendkívül sok hiányossága van.

Hangsúlyozta, hogy a közmunkások által megtermelt terményeket alig vagy egyáltalán nem tudják értékesíteni. A zöldségek, gyümölcsök, valamint az állati termékek sok helyen nem kerülnek be a helyi közétkeztetésbe, és nem hozták létre a programra ráépülő feldolgozóipart sem - bírált. Hozzátette, hogy a kormány "kozmetikázza" a foglalkoztatási statisztikákat, de az már nem érdekli a kabinetet, hogy a résztvevőknek esélyük sincs kitörni a közmunka csapdájából, ahogy az sem, hogy rossz hatékonysággal használják fel a programra szánt forrásokat.

Lengyel Szilvia javasolta, hogy az állami és önkormányzati fenntartású intézményeket ösztönözzék arra, hogy vásárolják meg ezeket a termékeket. Ennek érdekében a kormánynak a már létező virtuális közfoglalkoztatási piac webes felületét meg kellene nyitnia a közétkeztetés szereplői előtt - mondta, javasolva azt is, hogy a termelésen, a tároláson és a szállításon keresztül egészen a felhasználásig segítsék a termények útját. Egyúttal megjegyezte, hogy az állami földeket sem kellett volna "a fideszes hátország irányába kiárusítani", mert azok alkalmasak lettek volna a közmunka megvalósítására. Az LMP politikusa szorgalmazta, hogy tegyék minél szélesebbé a helyi piacok és a szociális szövetkezetek hálózatát.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!