Előző
Következő
új cikk

Külföld

Obama rekordszámú kegyelmet osztott

Népszava-információ|2016. aug 4. 08:17
[A+ A-]

FOTÓ: Chip Somodevilla/Getty Images

Barack Obama elnök tegnap nem kevesebb, mint 214 elítélt kegyelmi kérvényét hagyta jóvá, ez volt az amerikai történelem legnagyobb szabású, ilyen jellegű jogi döntése. (Az eddigi rekorder Franklin Delano Roosevelt elnök volt, aki 1935 júliusában 151 embernek adott kegyelmet.) A Fehér Ház lépése azonnal heves vitát váltott ki, noha megfigyelők igyekeztek jelentőségét csökkenteni, mondván, hogy az érintettek zöme viszonylag kis súlyú, általában kábítószeres vétkek miatt került rács mögé. 

Bírálói szerint azonban Obama lépése ismét az elnök túlzott liberalizmusát igazolja, s kétségtelen, hogy a jelenleg folyó elnökválasztási kampányban jócskán szolgáltathat muníciót a rend és fegyelem jelszavát előszeretettel hangoztató republikánus párti elnökjelölt, Donald Trump számára, aki amúgy is azzal érvelt, hogy a demokrata adminisztráció nyolc éve alatt jelentősen romlott a közbiztonság.

Obama azonban úgy véli, hogy döntésével a jogrend bizonyos visszásságait igazítja csupán ki, akadt például olyan elítélt, aki 1989-ben 40 évet kapott metamfetamin árusításáért és lőfegyver birtoklásáért. A tömeges kegyelem érintettjei közül nem mindenki kerül szabadlábra, vannak, akiknek csak kurtítják az eredetileg kiszabott büntetését.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!