Előző
Következő
új cikk

Kultúra

Jótékonysági cirkuszelőadás

MTI-információ|2016. aug 8. 05:48
[A+ A-]

Idén augusztus 12-én tartják meg azt a jótékonysági előadást a Fővárosi Nagycirkuszban, amelynek bevételéből a nyugdíjas artistákat segíti a Magyar Artistaművészek Szakszervezete.

A bevételt karácsony előtt osztják szét. Augusztus 12-én este a most futó Vízi cirkusz előadást mutatják be. Az artisták társadalmi munkában, ingyen vállalták a fellépést, a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. pedig minimális összegért bocsájtotta rendelkezésünkre az épületet.

Jelenleg százon felül van azoknak a nyugdíjas artistáknak a száma, akik átlagosan 80-100 ezer forintból élnek havonta. Egy akrobata 35-40 évesen már nem tudja azt a teljesítményt nyújtani, mint 25 évesen, ezért vezették be annak idején a korkedvezményes nyugdíj lehetőségét. Ez a lehetőség mára megszűnt. Régen bevált szokás volt az nyugdíjas artisták nézőtéri vagy próbatermi felügyelőként való visszafoglalkoztatása.

Ennek kettős értéke volt: egyrészt az idős művész nyugdíj-kiegészítéshez tudott jutni, másrészt sokéves tapasztalatával, tudásával nagyban segítette a fiatal artisták munkáját. Ennek a gyakorlatnak a felújításáról a szakszervezet korábban már kezdeményeztek tárgyalásokat a cirkusz vezetésével, de megállapodás egyelőre még nem született.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!