Előző
Következő
új cikk

Kultúra

Ormánsági fesztivál

Népszava-információ|2016. szept 8. 05:47
[A+ A-]

Márta István FOTÓ: NÉPSZAVA

Első alkalommal rendezik meg az Ormánság-Bőköz Fesztivált szeptember 23. és 25. között, az Ormánság három apró településén. 

A hagyományteremtő rendezvénynek Kémes, Szaporca, Tésenfa (összlakosságuk 885 fő), valamint a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Ős-Dráva Látogatóközpontja ad helyet. Márta István, a fesztivál igazgatója elmondta, hogy a három falu 23 helyszínén mintegy 60 eseményre kerül sor, közel 300 közreműködővel.

Fellép többek között Pál István Szalonna és Bandája, Szirtes Edina Mókus, Gryllus Vilmos, Ferenczi György és a Rackajam, Hobo, Varnus Xavér, Boros Misi, Sipos Mihály, a Pécsi Balett, a Kaposvári Egyetem színművész szakos hallgatói, a Tanac- és a Forrás Néptáncegyüttesek, Szőke András, David Yengibarian és még sokan mások.

A koncertek mellett lesznek kiállítások, konferencia, ökotúra, kézműves vásár, gasztropiac, de vetítenek dokumentum- és játékfilmeket is.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!