Előző
Következő
új cikk

Szép szó

Ferge Zsuzsa: A tisztánlátás ereje

Népszava|2016. dec 24. 07:33
[A+ A-]

"A tények makacs dolgok; és bármik legyenek is óhajaink, vonzalmaink vagy szenvedélyeink tárgyai, nem fogják megváltoztatni a tényeket és evidenciákat” – mondta John Adams, az Egyesült Államok második elnöke. (Igaz, a mondás Lenin elvtárs meg Virág elvtárs nyomán híresült el nálunk, de Adams talán tisztább forrás.) Jó 200 évvel később Angliában az év szava a post-truth lett, Németországban meg a postfaktisch. Mindkettőről igen tekintélyes tudományos testületek döntöttek. Jó magyar fordítást még nem találtam, olyasmit jelentenek, hogy valóság-utáni, igazságon túli, igazság-ignoráló, tények utáni, tény-hárító, tény-mellőző korban élünk. Az oxfordi szótárkészítők szerint „olyan körülményekre vonatkozik, ahol az objektív tények már sokkal kevésbé képesek befolyásolni a közvéleményt, mint az érzelmek vagy a személyes meggyőződések.” A német nyelvtudományi testület ehhez azt teszi hozzá, hogy „mind szélesebb néprétegek készek a tényeket ignorálni, sőt nyilvánvaló hazugságokat készségesen elfogadni.”

Semmi új nincs abban, hogy a közvéleményt objektív tények félrekezelésével igyekeznek befolyásolni. A hatalom, legyen politikai, gazdasági vagy ideológiai, mindig így működött. A manipuláció, ami hazugságokkal, féligazságokkal, elhallgatásokkal operál, régóta szerves része minden olyan propagandának, amely rá akar venni minket, hogy pénzünket egy meghatározott autómárkára, voksunkat egy meghatározott pártra adjuk. A tévesen Chomskynak tulajdonított, de távolról sem téves manipulációs tízparancsolatot régóta tapasztalatból ismerjük. „Az emberek agyát és figyelmét le kell foglalni másod- és harmadrangú problémákkal. Ennek érdekében figyelmüket el kell vonni a valós és súlyos szociális gondokról, mégpedig olyan hírekkel, amelyek társadalmi jelentősége kicsi ugyan, de érzelmileg erősen megérintik őket.” Orbán Viktor két kedvenc témája a hatósági rezsicsökkentés és a bevándorlás elleni harc valóban nem tartoznak a legsúlyosabb gondok közé, de annyira azért fontosak, hogy elvonják a figyelmet a versenyképesség csökkenéséről vagy a 3 milliós szegénységről. A rezsiköltségek csökkentésének (bár valóban volt valami eredménye) nagy érzelmi visszhangja nem lett. Ezért is kellett lecserélni egy olyan témával, ami „az emberek érzelmeire hat, nem a racionális gondolkodásukra. Bátorítani kell mindenféle emocionális megnyilvánulást, mert az érzelmeket sokkal könnyebb manipulálni, mint a rációt.” A két célt együtt jól szolgálta a migráns-válsággá formált menekültügy. A bevándorlási veszély óriásivá nagyítása jó témának bizonyult. Viszonylag rövid idő alatt sikerült jelentősen felkorbácsolni az idegengyűlöletet (és ezzel persze a sosem alvó hazai rasszizmust). Ebben szerepe volt mind az óriási plakátbefektetéseknek, mind a szavaknak, így a miniszterelnök beszédeinek is. Ezek summája a 2015. évi debreceni beszéd egy mondata lehet: „azt akarjuk, hogy ne jöjjenek többen, és akik itt vannak, menjenek haza”. (Igaz, az MTI nem közölte ezt a mondatot.) Az idegenellenesek aránya 2010-ben 29, 2015-ben 46, 2016 áprilisában már soha nem látottan magas, 53 százalék volt, miközben az idegenbarátok aránya 10 körüliről 1 százalékra zsugorodott.

A sikeres manipuláció része, hogy „a népet el kell zárni az objektív, korrekt és teljes tájékozódás/tájékoztatás minden forrásától. Ennek érdekében pénzügyileg támogatni kell azokat a médiumokat, amelyek butítják és félretájékoztatják az embereket, s gazdaságilag el kell lehetetleníteni azokat, amelyek ennek ellenkezőjét próbálják elérni” – írja a tízparancsolat. A Népszabadság elpusztítása, vagy Vajna, Mészáros Lőrinc, illetve a közmédia karrierje elég bizonyítékok. További manipulációs szabály, hogy „az embereket a lehető legnagyobb tudatlanságban és műveletlenségben kell tartani”. A közoktatás reformja, a 18 éves iskolai korhatár 16-ra csökkentése, a magasabb színvonalú tudást nyújtó középiskolák és a felsőoktatás zsugorítása ehhez igazodnak. Azt az eszközt is alkalmazza a kormányzat, hogy „az embereket le kell szoktatni a gondolkodásról, és ennek érdekében a politikai vezetőknek egyszerűen kell megfogalmazniuk üzeneteiket, már-már infantilis módon, minimális szókinccsel, rövid mondatokban”. Vannak ilyen rövid üzeneteink. Magyarország jobban teljesít... A magyar reformok működnek… A turul őskép a magyarok ősképe… Magyarország nyugati gondolkodású, keresztény ország… Van élet az EU-n kívül is…. Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!

Metzing Eszter: Önarckép macskákkal

Metzing Eszter: Önarckép macskákkal

Ám ha tényhamisítás és manipuláció mindig voltak, akkor mégis mi az új? Miért érezzük úgy, hogy a Brexit és Trump megválasztása szokatlanok, valami újat jeleznek? Válaszolni persze nem tudok, csak tapogatózom. Talán az a változás, hogy korábban a politikusok a tények ismeretében, a tényeket fontosnak tekintve tagadták le vagy másították meg őket. Tudták, hogy mit miért hazudnak vagy torzítanak el, legyen szó háborús jelentésekről 1942-ben, vagy életszínvonal-jelentésekről 1952-ben. A mai magyar politikában – de úgy tűnik, más autokráciákban is – a tények másodlagossá váltak. Orbán Viktor beszédeiben az ország annyira sikeres, hogy az egész Európai Uniót saját mintája követésére szólítja fel. Szinte soha nem említik a szegénységet, a hajléktalanságot, az egyenlőtlenség növekedését, az egészségügy vagy az oktatás súlyosbodó bajait. Rengeteg szó van viszont a magyarok szabadság-imádatáról, Magyarország bátorságáról, a kormány és az ország sikereiről, a szebb jövőről, amit az új Széchenyi terv így jelöl ki: „Az új kormány által megvalósítandó jövőkép fő célja, hogy 2030-ra Magyarország meghaladja az Európai Unió átlagos gazdasági fejlettségét, fogyasztási szintjét és életminőségét.” (Mintha valamikor már ígérték volna nekünk, hogy „utolérjük és meghaladjuk”…) Konkrét tennivalót jelentő számokkal azonban ritkán találkozunk. Tudom, irracionális számokkal küzdeni egy „szám-talan” felfogás ellen, de ebből a racionalitásból nehéz kibújni. Ami a fő célt illeti, egyelőre inkább távolodunk, nem csak az Uniótól, hanem a környező országoktól is, amit tömérdek, ide nem férő adat igazol.

A számszerű elköteleződésekkel szembeni ódzkodás egyik nagy kivétele az 1 millió piaci munkahely ígérete, amely 2010 óta tartja magát. Ebből 2015-ig közmunkával együtt valósult meg 400 ezer, közmunka nélkül csak 200 ezer, de az egykori cél ma is eredeti formájában van napirenden. A lakások építése szám nélküli, de sokakat biztató ígéret volt 2011-ben : "Az állam családi házak építését kezdi meg hamarosan Budapest környéki állami területeken, amelyeket a bajba jutott jelzáloghitelesek kisegítésére használnak majd fel.” 2010-ben 20 ezer, 2015-ben 7500 lakás épült. (A CSOK se sokat lendít a dolgon.) És noha az állam sok adós lakását felvásárolta, majd a volt tulajdonosnak bérbe adta, a kilakoltatások száma 2016-ban minden korábbinál magasabb volt. A PISA-kudarc után a hivatalosság – őszinte szembenézés helyett – leginkább hárította a felelősséget, a pedagógusokra, a szegényekre, az elmúltnyolcévre, azon belül Magyar Bálintra. A mai kormányra biztosan nem: "A felmérés eredményeit nem lehet a kormány tagjain számon kérni, nem ők tanítottak, és nem ők töltötték ki a tesztet" – mondotta Lázár János. Az igazság-utáni kor lelkületének egy szülői szövetség követelése felel meg legjobban: lépjünk ki a mérésből, mert a PISA-eredmények lejáratják a magyar gyerekeket.

A legújabb valóságon túli magatartás ideáltípusát testesíti meg Matolcsy György, aki úgy válaszol a kellemetlen újságírói kérdésekre, hogy "áldott, békés ádventet" kíván, "még azoknak is, akik kérdezni szerettek volna". A legfurcsább ámító szöveget a miniszterelnök a nép dicséretére mondotta el 2012-ben: „Ez a nép elfogadta, eltűrte, megengedte, hogy a munkanélküli segély időtartamát három hónapra szűkítsük, ez a nép most nem lázadt föl, amikor azt mondtuk, hogy mindenkinek kínálunk közmunkát, de aki nem vállal közmunkát, az nem kaphat segélyt sem. Ez a nép ilyen anyagi helyzetben vállalta azt, hogy az, aki nem küldi iskolába a gyerekét, nem kaphat szociális segélyt”. A szöveg tanítandó, bár magam sem tudom, elfér-e valamilyen meglévő manipulátori kategóriába.

Annyi igaz, hogy a nép nem lázadt fel. Azon már elgondolkodhatunk, hogy helyzetének romlását öntudatosan vállalta-e, vagy még a lázadozáshoz sincs ereje. Az adatok arra utalnak, hogy az átlagpolgárok egyre kevésbé fogadják el a helyzetet. Az Ipsos mérései szerint 2013-ban „sokkal többen gondolták, hogy rossz úton jár az ország (65 százalék), mint ahányan jó irányt érzékeltek (24 százalék).” 2013 óta a „sokkal több” még sokkal több lett: 2016 októberében már nem 65 százalék, hanem 82 százalék, a kérdezettek több mint négy ötöde szerint járt rossz úton az ország. A súlyos problémákat sem egészen a manipulátori szándék szerint értelmezik. A három legégetőbb gond nálunk hosszabb ideje az egészségügy helyzete, a gazdasági és politikai korrupció, valamint a szegénység és a társadalmi egyenlőtlenség. Korábban ezeket 50-60 százalék tekintette nagyon aggasztónak, de 2016 őszén már csaknem két harmadra szökött az egészségügy miatt aggódók aránya.

A valóság-utáni társadalomban a választási kampányban a nagyhatalmú média, a most már személyre szabható internet-üzenetek hatása felülír minden más, nem tisztán zsigeri vélekedést. A mai közvélemény kutatásokból semmilyen következtetést nem lehet levonni a politikai választások majdani kimeneteléről. Mégis vigasztalónak találom, hogy minden folyamatos pszichopata manipuláció ellenére sokan, mind többen átlátnak a fél-igazságok és hazugságok hálóján. Reménykedjünk a tisztánlátás erősödésében.

Ferge Zsuzsa

Lájkoljon minket a Facebook-on is!