Előző
Következő
új cikk

Szép szó

„Megriaszt a buzgóság e söpredékben”

Népszava|2016. dec 24. 07:51
[A+ A-]

Hecker Péter: Izraeli drón a Hortobágy felett

„…meztelen, szép szerelmünk ellen/tankkal, vasakkal felvonul/az ember alja. Megriaszt/a buzgóság e söpredékben” – írta József Attila 1937 márciusában (spanyol polgárháború fasiszta győzelemmel, náci háborús fenyegetés, moszkvai „koncepciós” pörök).

Most éppen nincsenek „tankok, vasak” Európában, bár másutt igen – gondoljunk Szíriára és Jemenre, a szíriai és a jemeni nép elmondhatatlan szenvedésére, amely jórészt a „keresztyén” nagyhatalmak bűne, de vétkes benne úgyszólván mindenki – , s amit hajlamosak vagyunk elfelejteni: tovább növekszik a nukleáris fegyverzet, együtt nő a globális bizonytalansággal, iránytalansággal és nyugtalansággal. Olyan, nemrég érvényesnek vélt gondolatok, mint „a béke”, „a népek barátsága”, „nemzetközi együttműködés”, „nemzetközi civil társadalom”, „emberi jogok”, „leszerelés”, „segítségnyújtás”, harsány kacajt váltanak ki. Még a háborús uszítók és agresszorok se takaróznak velük, mert már takarónak se jók.

Amikor a világ egyesült reakciós elnyomói önfeledt kéjjel ünneplik a „fölszabadulást” a politikai korrektség igája alól, vajon mire gondolnak? Mi az a valóság, amit – szerintük – most végre őszintén ki lehet mondani? Persze eddig is kimondták, ha nem kellett tartaniuk választóik, ügyfeleik, olvasóik, nézőik, hallgatóik haragjától: kimondták, és most még gyakrabban és még önteltebben és fölfuvalkodottabban kimondhatják az igazságukat.

Mi ez az igazság?

Igazán egyszerű.

Az emberiség 1 százalékának több a vagyona, mint a maradék 99 százaléknak együttvéve, ÉS EZ ÍGY VAN JÓL.

A nőknek kevesebb a pénzük, a hatalmuk, a befolyásuk, a megbecsültségük, az autonómiájuk, mint a férfiaknak, ÉS EZ ÍGY VAN JÓL.

Némely országok gazdagok, mások koldusszegények, ÉS EZ ÍGY VAN JÓL.

Némely osztályokat, etnikumokat, nemzeteket, nemzetiségeket, vallásfelekezeteket, régiókat, „kultúrákat”, országokat alacsonyabb rendűnek tartanak (akik az ilyesmit meghatározzák), ezért lehet őket elnyomni, kisemmizni, elpusztítani, szolgasorba dönteni, megerőszakolni, ÉS EZ ÍGY VAN JÓL.

Némelyek vezetnek, másokat meg vezetnek és megvezetnek, ÉS EZ ÍGY VAN JÓL.

Az erősek és a gyöngék, a műveltek és a tanulatlanok, az előkelőek és a kitaszítottak, a gazdagok és a szegények, a hitetők és a hívők között soha nem lesz egyenlőség, ÉS EZ ÍGY VAN JÓL.

Folyik a harc (mindenekelőtt az osztályharc, a kenyérharc, a konkurenciaharc, a hatalmi harc), a verseny véletlenszerű győzteseit „sikeresnek” tekintik és csodálják, a vesztest lenézik meg büntetik, ÉS EZ ÍGY VAN JÓL.

A szenvedést megérdemli a köznép, az örömöt megérdemlik a boldog kevesek, ÉS EZ ÍGY VAN JÓL.

Mindezt nyíltan lehet hirdetni – bár eddig is hirdették „piacgazdaság”, „verseny”, „rátermettség”, „rugalmasság”, „gyors reagálási képesség”, „sikerorientáltság”, „karriertudatosság”, „üzleti érzék”, „stratégiai tudás” álnéven, s ez eddig is ugyanazt jelentette, csak finomabban, mint amit most ordítoznak – , vagyis azt, hogy a szenvedők és a szegények megérdemlik a sorsukat, úgy kell nekik. A szegényeknek az a kötelességük, hogy térdre boruljanak a mindenkori győztesek előtt.

Donald Trump sikerével kapcsolatban sokat vartyogtak a „fehér munkásosztályról” és hasonlókról, miközben a kirajzolódó Trump-kormány (természetesen) a Goldman Sachs, az Exxon Mobil és a tábornoki kar kormánya, plusz még féltucat félőrült multimilliárdos van benne, meg olyan nőgyűlölő rasszisták, mint Mike Pence alelnök, az új rezsim legveszélyesebb embere (hozzá képest „a Donald” doromboló kiscica). A fehér meg a fekete munkásosztály megkapja a népjóléti szolgáltatások további leépítését meg a jó öreg rendőrállamot. Oroszország helyett Kína lesz az új ellenség (ez pont olyan kockázatos, mint az eddigi birodalmi mániák voltak) gazdaságilag és katonailag és „geopolitikailag”, ideológiailag meg „pikáns” módon az Európai Unió és Kanada. Az USA az Obama-kormány alatt is hajlott a katonai agresszióra és deportálta a nemkívánatos bevándorlókat; ez se fog változni.

A tőke meg az elnyomó államapparátus erősödik tovább, bár nehéz elképzelni, hogyan lehetne még erősebb. A különbség csak az, hogy még az elnyomottakat is ráveszik, hogy fönnszóval magasztalják az elnyomást – és sikerrel tüntetik föl az egyenlőségre való törekvést képmutatásnak.

Mi mindezt már rég ismerjük. Ugyan liberális képmutatás és hamis érzelgés kétségtelenül létezik, de ez nem a színlelés egyetlen uralkodó formája. Azt Magyarországon nevezik „munkaalapú társadalomnak”, hogy megszüntetik a munkanélküli-segélyt, a sztrájktörvénnyel elveszik a dolgozóktól az önvédelem legminimálisabb jogát is – no meg azt, hogy helyettük a régi cári Oroszország „állami jobbágyságának” mintájára bevezetik az úgynevezett közmunkát, és evvel az önkényuralmi-hűbéri intézménnyel mint „realitással” számolnak még az állítólagos ellenzéki pártok is, akárcsak a népellenes egykulcsos adóval (flat tax), miközben ugyanezek a pártocskák a szélsőjobboldali kormány kényszeredett szociális intézkedései (minimálbér emelése) hallatán viszont busa fejüket csóválják.

Meglehetősen komikus azt hallani az egész világon, hogy az egyértelmű osztálypolitikát folytató szélsőjobboldalt „populistának” nevezik – ki hallott milliárdos populistákról?!... – , de ez a szó már végzetesen meggyökeresedett, habár hazugság, de legalábbis félrevezető. Antibürokratikus kampányok keretében a jóléti állam, sőt: egyszerűen a normális állam leépítése folyik. (Ezt tervezi most François Fillon, a „mérsékelt” – valójában szélsőséges – francia jobboldal elnökjelöltje, nemcsak Orbán Viktor magyar miniszterelnök.)

A Népszava december 12-i számában Gulyás Erika összefoglalja, milyen állami intézményeket „épít le” a magyarországi jobboldal. Én csak néhány közismerten szükséges, magas színvonalú és szakszerű közintézményt sorolok itt föl közülük, amelyek beolvasztása a minisztériumokba és a területi kormányhivatalokba valóságos tragédia (miután az Alkotmánybíróságtól az ombudsmanig, a számvevőszéktől a Központi Statisztikai Hivatalig már több nélkülözhetetlen intézmény autonómiája enyészett el).

Megszűnik a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal, a Nemzeti Művelődési Intézet („föladatait” átveszi a Lezsák-féle Lakiteleki Népfőiskola!), a Nemzeti Kulturális Alap (az NKA beolvad Balog tiszteletes úr minisztériumába), az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság, az Országos Betegjogi Központ, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (!), a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet, az Országos Környezetvédelmi és Természeti Főfelügyelőség (!), a Földmérési Intézet (!), a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, az Igazságügyi Hivatal (ez foglalkozott áldozatsegítéssel és jogi segítségnyújtással!), a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (!), a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi Központ – erről a katasztrófáról Marosi Ernő akadémikus ad képet az Élet és Irodalom január 9-ei számában: itt műemlékeket hamisítanak meg gyalázatos átépítésekkel, és már nincs többé kontroll – , a Külügyi Intézet, stb. Ezek között vannak a rendszerváltás óta létrejött modern intézmények és a Monarchia óta megbízhatóan működő hivatalok egyaránt (amelyek még a Rákosi-rendszert is túlélték). Van olyan intézmény (pl. a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal), amelyről jót nem mondhatunk, de amelynek a leépítése tovább rontja a már amúgy is szétvert jogállam borzasztó helyzetét. S itt nem szóltunk az eddig az állam által anyagilag és infrastrukturálisan támogatott független intézményekről, mint a Roma Parlament, és nem szóltunk a szétvert nem kormányzati szervezetekről (NGO), amelyek nélkül még rettenetesebb lesz Magyarországon az élet, nem szóltunk a megszüntetett kulturális és tudományos folyóiratokról, és így tovább a végtelenségig… Itt az államiság olyasféle fölbomlasztása zajlik, amelynek a helyettesítése immár technikai okokból se lehetséges másképp, mint a legnyersebb diktatúrával. És ezek a folyamatok nemcsak Magyarországon mennek végbe, hanem nagyjából mindenütt, bár a magyar állam – pontosabban: a magyar kormány – világméretű úttörő szerepe tagadhatatlan.

Azt már épp csak megemlítjük, hogy a magyar kormány újabban kilépett a nemzetközi korrupcióellenes szervezetből. Hát persze.

A rendszerváltás óta a politika minden „oldalán” osztatlanul uralkodó neoliberális mantra szerint a „szabadság” szinonimája „a kisebb állam”, „az állam karcsúsítása”, mintha a honpolgárok jogainak biztosításával és érdekeinek védelmével hivatásszerűen és szakszerűen foglalkozó intézményekre nem volna szükség, mintha a polgári rendszerben a tőke és a represszív állam túlerejével szemben nem lenne szükség plurális intézményrendszerre (ezt nevezték egykor „fékeknek és ellensúlyoknak”: evvel a fogalommal akkora visszaélések történtek, hogy már szóba hozni is kínos). S itt még nem léptünk ki a legklasszikusabb burzsoá államrendszer fogalmi keretéből – arasznyit se.

Már régen meg kellett volna érteni, hogy nem pusztán az etnokonzervatív, radikális jobboldal „illiberális”, hanem a neoliberális változat is. Természetesen mindezek az ellenőrző, korlátozó, enyhítő, s evvel a rendet és a stabilitást szolgáló intézmények és hivatalok csak szépségflastromok voltak a kizsákmányoló és elnyomó tőkés állam csúf testén, de már nincs rájuk szükség, mert a rendszer reformáló, szelídítő, nyájasabb, de szintén polgári belső ellenzéke (a kései liberalizmus) halott, ráadásul nem is siratja – érthetően – majdnem senki. A szó szokásos értelmében vett „polgári demokrácia” (alkotmányos jogállam politikai pluralizmussal és osztályelnyomással) nem létezik olyan hatalmas államokban, mint Kína, India, Japán, Indonézia, Oroszország, Egyiptom, Törökország, Pakisztán, amelyek a nemzetközi politika meghatározó tényezői.

A király ismét meztelen. Csak az a szokatlan, hogy ezt maga a király mondja ki, ráadásul hencegve, nagyszájúan és gőgösen.

Csak ne csodálkozzanak azok a laza figurák, akikkel tele van az internet, és akik reggeltől estig kacagnak a Fidesz olykor csakugyan kissé kínos politikusain, de akik hanyag csuklómozdulattal írták le a „lúzer” szót millió ízben 2010 óta. A „lúzer” kifejezést a néhai Ronald Reagan (aki az égvilágon semmivel se volt jobb Donald Trumpnál, bár nem kizárt, hogy ifjúkorában a repülőtéren vagy a fogorvosi váróban esetleg elolvasott egy-két hosszabb újságcikket) honosította meg a magas politikai nyelvben. A vesztes nyílt lenézése, kigúnyolása – noha az egyenlőtlenség társadalmaiban a vesztesek léte szükségszerű, és általában semmi köze a képességeikhez, állhatatosságukhoz – arra szolgál, hogy a mindenkori vesztesek szerencsétlenségükért önmagukat okolják, és inkább a betegségbe (vagy különféle „függőségekbe”, amelyek voltaképpen ugyancsak betegségek) meneküljenek.

Ennél még hasznosabb (az uralkodó osztálynak meg az autoritárius rezsimeknek), ha a vesztesek valamilyen mítoszra fogják rá vereségüket, hiszen az ilyen paranoiákat finoman lehet irányítani a háttérből. Az efféle propaganda szép magyarországi példája: a pesti sajtó most már minden esetben azt mondja az érintettről, hogy „kirúgták” – azt soha, hogy „fölmentették tisztségéből”, „elbocsátották állásából”, „nem újították meg a szerződését”, „nem választották újra”, „nem bízták meg”, „alkalmazása megszűnt”, „leváltották”, „elmozdították”. A pesti sajtó érezteti, hogy a munka nélkül maradt személyt megalázó módon fenéken billentették; s tudjuk megannyi bohózatból, hogy a rúgás a megrúgottra nézve megszégyenítő és komikus. „You are fired!” – ordította hetente többször Donald Trump gagyi tévéműsorában, évekig. Ez imponál a veszteseknek és a vereségtől rettegőknek. Abban bíznak ismét, aki önkényesen dönthet a sorsukról. (De persze nem örökre bíznak benne, és iszonyatosan meg fognak haragudni rá. Tudjuk, hogy végezte Mussolini, Ceauşescu és Kadhafi. Jobb erre nem gondolni.)

De túl engedékenyek vagyunk az elnyomás és a kizsákmányolás „jófej”, „kúl”, „laza” cinkosaival, akik – némi öngúnnyal – mindazonáltal az erősek szokványos szadizmusát képviselik.

Az indiai mozikban újabban megint eljátsszák minden előadás előtt a nemzeti himnuszt. (Régi brit szokás volt az 1960-as évekig.) Kerala szövetségi államban sokakat letartóztattak, mert nem álltak föl, amíg a himnusz szólt. Indonéziában milliók tüntetnek, mert Dzsakarta tartomány kormányzója – aki kínai és keresztyén – azt merte mondani, hogy az ellene fölhozott Korán-verseket ellenfelei félreértelmezik. Az államelnök kilátogatott a tüntetőkhöz, akik a kormányzó kivégzését (pontosabban: meggyilkolását) követelik, és velük együtt fohászkodott és elmélkedett az esti ima alatt. A nagy-britanniai hindu közösségben továbbra is megalázzák és bántalmazzák az alsó kasztokhoz tartozókat, a kasztok közötti szerelmi kapcsolatok miatt rengeteg embert, főleg nőt, szoktak agyba-főbe verni és kaszton belüli házasságra kényszeríteni. Sok nőt büntetésképpen megerőszakolnak. Londonban! A lengyel szejm egyik képviselője a minap azt javasolta, hogy a lengyelországi ateisták (istentagadók), görögkeletiek (ortodoxok) és muzulmánok tegyenek le nyilvános, írásban is megerősített esküt a lengyel alkotmányra és „a lengyel értékekre” (?). Aki erre nem hajlandó, azt azonnal deportálni kell. Az Egyesült Államokban meg akarják erősíteni a rendőröknek azt a jogát, hogy bárkit megállítsanak, megmotozzanak, holmiját átkutassák. Mindenki tudja, hogy ezt a jogot többnyire feketékkel és latinókkal szemben szokás alkalmazni. Franciaországban már másfél éve rendkívüli állapot van érvényben. A magyarországi példát követve Ausztriában is rendőri hatáskörökkel ruházzák föl a hadsereget – a szociáldemokraták! Horvátországban a tömeggyilkos usztasa „tábornok”, Ante Gotovina pár hete a kormány tanácsadója. A Fülöp-szigetek népszerű államelnöke eldicsekszik vele, hogy polgármester korában személyesen ölt meg az utcán föltételezett bűnözőket. A guantánamói támaszponton folyt kínzásokért felelős tábornokot belbiztonsági miniszternek jelölte Trump.

„Testvérem, folytatnám, de unnád, tudom, hogy nem élsz lazacon.”

Mindezeket a dolgokat a jó fejek helytelenítik, és persze nem veszik észre, hogy ugyanannak a rendszernek a részei, és amikor kórusban gúnyolják – együtt a szélsőjobboldallal – az „értelmiséget”, a „jogvédőket”, a „politikai korrektséget”, amikor „tabudöntögetésnek” hiszik a legótvarosabb nőgyűlölő és fajvédő közhelyek ismételgetését (persze kis öniróniával), akkor válik igazán teljessé az, ami amúgy is uralkodik.

Tamás Gáspár Miklós

Lájkoljon minket a Facebook-on is!