Előző
Következő
új cikk

Szép szó

A Viktória hercegnő

Népszava|2016. dec 31. 07:00
[A+ A-]

Igen, mindig is ilyen volt. Fontos volt neki a ragaszkodás. Emberekhez, tárgyakhoz, emlékekhez. Néha nem is az emberek, a tárgyak és az emlékek voltak fontosak, hanem a ragaszkodás maga. Frank Jenő bárzongorista ötven éves volt, éppen pályafutása egyik mélypontján, tulajdonképpen a béka feneke alatt, és aki már volt a béka feneke alatt, az tudja, hogy nem jó ott lenni. Évek óta az Eldorádóban zenél társával, az ugyancsak középkorú, rövidlátó és középszerű dobossal, Krausz Ottóval, ők voltak a Fra-Kra duó, ebből él viszonylag szerényen, igénytelen bútorokkal berendezett, kétszobás, erkélyes lakásában, nem is erkély volt az, csak kilépő, de ez fontos volt neki, délutánonként oda lépett ki, cigarettázott és nézte, ahogyan az 59-es villamos csikorogva fordul Farkashegy felől a Lékai téren át, többnyire azonban a heverőjén feküdt, vagy bordó, kopott foteljében újságot olvasott, vagy úgy tett, mintha újságot olvasna, de inkább csak lapozgatott, valójában legkedvesebb időtöltésének, a semmittevéssel hódolt, most már megengedhetem magamnak, gondolta, úgysem viszem semmire, önbecsülése már elveszett, jó ez így. Szülei már meghaltak, nővérével, Olgával már nemigen volt mit beszélnie, feleségétől elvált, lánya Szofi már férjhez ment, néha telefonon beszélnek, karácsonykor, és Szofi születésnapján meghívják ebédre és úgy tesznek, mintha beszélgetnének.

Végtére is jó volt egyedül élni. Persze, sokat gondolt a házasságára, amiben voltak szép pillanatok, mint minden házasságban, Szofi gyerekkorára, az iskolai évnyitókra, a sétákra a Normafánál, hajlamos volt azt gondolni, hogy elrontott valamit, pedig sokszor feleslegesen gyötri magát értelmetlen lelkifurdalásokkal, végül is az élet nem csak az, amit élünk, hanem amit élhettünk volna, akkor még egy előkelő pesti szálloda bárjában játszottak, nagy reményeik voltak, talán egy amerikai óceánjáró lenne az igazi, nem nagy karrier, egy kis felszabadultság, tengeri levegő, és sok pénz, Krausz folyamatosan levelezett egy kaliforniai ismerősével, még hangfelvételt is küldött de aztán reménykedés maradt az egész.

Szerette az Eldorádót, szívesen csevegett a vendégekkel, szeretett beszélgetni a pincérekkel, régebben a söntéspultnál dohányoztak, újabban már csak kint, az udvaron, még esőben és hidegben is, valós vagy kitalált történeteket meséltek egymásnak nőkről, amiket meghódítottak vagy szerettek volna meghódítani. Vihette volna többre? Gyerekkorában tehetségesnek tartották, aki kotta nélkül játszotta Bachot, de hát a tehetséges gyerekekből nem mindig lesznek tehetséges felnőttek. Nem, állapította meg minden nap magában, nem vihettem volna többre. Lehet, hogy tehetséges vagyok, de hiányzott belőlem az igazi elszántság, a beágyazódás képessége, mi része a tehetségnek, kemény munkával a felszínre kell hozni, mint a gyöngyöt, de nem, ehhez soha nem értett. Valameddig azért eljutott, játszott a Vörös Csillag teraszán nyári estéken, kísérte Záray Mártát és Vámosi Jánost, de ügyetlen volt a tárgyalásokban, rossz szerződéseket kötött, megalázónak érezte az alkudozásokat a tiszteletdíjak ügyében, amikből amúgyis hiányzott a tisztelet, vidéki színpadok sötét saraiban számolták le neki a pénzt, el vagy kényeztetve, vetette a szemére sokszor Krausz Ottó, igen, el van kényeztetve, ha úgy tetszik, vagy csak egyszerűen tisztességes, a kettő között nehéz határvonalat húzni, de most már nem kényezteti senki, sem a sors, sem Szofi, sem az Eldorádó igazgatója, sem Krausz, senki.

- Azért egyszer megcélozzuk ezt a Viktória Hercegnőt – emlegette gyakran Krausz és még fényképeket is mutatott. – Igazi óceánjáró, Florida és Bahama között.

Krausz soha nem járt nála, a Böszörményi úton, nem voltak ők barátok, csak üzlet- és sorstársak, a dobos hamisítatlan ál-házasságban élt egy asszonnyal, akit nem szeretett, de nem akart elhagyni, és aki belátta, hogy a férfinek szüksége van kirándulásra más nők ágyába, nem szerelemből, csak kalandvágyból és beteges hódítási kényszere hatására. Szofi sem szokta meglátogatni, egyszer jött fel, amikor Frank beteg volt és gyógyszert hozott neki, de abban sem volt sok kényeztetés, úgy néz itt ki ez az egész, mondta a lánya, mint valami szemétdomb, nem szellőztetsz és büdös az ágyneműd is, kereshetnél egy rendes takarítónőt, vagy költözz el egy kisebb lakásba, mondta, aztán letette a gyógyszert az asztalra és elment.

Nem, erről szó sem lehetett. Frank szeretett itt élni, itt élt egész életében, pontosan tudta, hány lépés az Ugocsa utca, hány perc alatt ér le a térre, amit régebben a nehezen kiejthető és még nehezebben leírható Joliot Curie-ről neveztek el, később a környék megkönnyebbülésére Királyhágó lett, és ami azt illeti, Frank még azt is tudta, hogy a Böszörmény egy városnév, a régi magyar nyelvben mohamedán vallású, valószínűleg török nyelvű névcsoport lakhelyét jelentette. És voltak böszörmények is, akik még Árpád korában jelentős gazdasági tevékenységet folytattak errefelé. Gyerekkorában oda járt a könyvtárba Erzsi nénihez, aki segített neki válogatni a remekművek közül, ott volt a Tik-Tak, ahol rózsaszínű és barna minyont evett és Traubisodát ivott hozzá, ott volt a kedvenc zöldségese, Jani úr, és újságárusa, Irénke néni, az első randevúja egy szemüveges lánnyal a Tanács előtt, mindebből már semmi sincs, nincs könyvtár, nincs ott Jani úr, nincs ott Irénke néni, a Tik-Takban sincs minyon, már a Tanács sem Tanács és a szemüveges lánnyal is csak egy futó csókolózásig jutottak el, de mégis, minden ideköti.

De legjobban ezt a látványt szerette. A villamost, amint egyszer csak megjelenik a hegyoldalban. Igen, ragaszkodom ehhez, mondta később Szofinak, nem akarom kifestetni a lakást, nem akarok új bútorokat, nincs már türelmem mesteremberekkel meg szállítókkal tárgyalni, egész életemben önmagamat kerestem, de ezt találtam, a középszerű bárzongoristát, aki egy középszerű szórakozóhelyen igénytelen közönséget szórakoztat, időnként csalódott pincérnőket visz fel a lakására, reggel még kávét is főz nekik, mielőtt elmennek, lehet, hogy mások ügyesebbek és élelmesebbek voltak, és nem csak ábrándoztak a Viktória Hercegnőről, de el is jutottak oda, igen, az érvényesülési készség, ez visz el számos embert a csúcsra, most ennyi az élete. Hétfőn szabadnapja van, délután lesétál a Rigó Jancsiba, két pogácsát kér és egy konyaknak nevezett brandyt, ami karcos volt és ízetlen, elszív hozzá egy cigarettát, megpróbál udvarolni egy fiatal, finom vonású pincérnőnek, aki mindig visszautasítja, aztán hazamegy, iszik még valami erőset, jobbat, mint a Rigó Jancsiban, ledől a heverőre és kezében az újsággal elalszik, most már visszafelé él, az emlékeiben, illatokat keres, amiket beszívott, épületeket, ahol járt, filmeket szeret nézni a televízióban, amiket fiatalkorában látott, nők hajlatait, akikkel szeretkezett, és ez így jó élet, nem kell tervezni, nem kell szabadkozni, nem kell magyarázkodni.

Egy péntek délelőtt Krausz hívta.

- Nagy újság van Jenő – mondta lelkesen.

Ő azt akarta felelni, hogy nem érdeklik a nagy újságok. Tulajdonképpen semmiféle újság nem érdekelte.

- Kaptunk állásajánlatot a Viktória Hercegnőre.

Ez volt hát a nagy újság, mert Krausz egész életében erre várt.

- Pályáztam és nyertünk – folytatta Krausz és egyre lelkesebb lett. – Hat hét múlva kihajózunk Miamiból. Ragyogó fizetés, nők, napfény. Semmi meló, egy bárban kell játszanunk este hattól éjfélig amerikai nyugdíjasoknak Lehárt, ezt meg azt.

- Persze – felelte ő közömbösen. De ugyan mit keresne ő a Viktória Hercegnőn?

Hallgattak egy ideig.

- Mi a baj?- kérdezte Krausz.

- Semmi. Csak mondtam, hogy persze.

- Holnap küldik a repülőjegyet és a szerződést. Ilyen egyszerű.

- Jól hangzik – ismerte el Frank.

- Szerintem is.

- De én nem megyek.

- Nem jössz? – Krausz nem tudta titkolni a csalódását.

- Nem.

- Mi történt veled?

- Semmi. Semmi sem történt – mondta Frank és letette a telefont. Kilépett a kis erkélyre. Rágyújtott. Beszívta a közeli cukrászda felől terjengő édeskés illatot. Az ötvenkilences villamos éppen akkor kanyarodott le a Lékai tér felől. Ki nem hagyta volna ezt a látványt semmi pénzért.

Odze György

Lájkoljon minket a Facebook-on is!