Előző
Következő
új cikk

Belföld

Áder helyett Majtényit akarják

Népszava|2017. jan 2. 16:08, frissítve: 2017. jan 2. 17:34
[A+ A-]

Megtisztelőnek tartja Majtényi László, hogy ismert közéleti emberek arra kérték fel, legyen a köztársasági elnökjelöltjük. Az Eötvös Károly Intézet (EKINT) elnöke lapunkon keresztül gondolkodási időt kért, bár elárulta, tudott a civilek tervéről, mert azzal néhány napja megkereste Székely Sándor, az „Elnököt a köztársaságnak csoport egyik szervezője. Arról viszont, hogy a csoport hétfőn közzé is tette felhívását, tőlünk értesült. Majtényi tudja, ha igent mond, a Habony-média támadni fogja, ami nem nagyon rázná meg.

Miután hivatalos jelölt az lehet, akit 40 parlamenti képviselő az aláírásával támogat, a civilek hétfőn a parlamenti pártok képviselőit és a függetleneket arra kérték, álljanak Majtényi mellé. Petíciójukban, ami már a Facebookon is olvasható Áder Jánost azzal vádolják, nem tudott felnőni feladatához, államfőként a pártjához maradt hűséges, nem az alkotmányossághoz. Az EKINT elnöke viszont véleményük szerint minden magyar állampolgárt képviselni tudna és a lehető legjobb ellensúlyt jelentené a hatalommal szemben. A Majtényit államfőnek felkérők között szerepel mások mellett Bitó László író, Ferge Zsuzsa szociológus, Heller Ágnes filozófus, Iványi Gábor lelkész, Mellár Tamás közgazdász és Sándor Mária ápolónő.

Megírtuk, forrásaink szerint az MSZP szeretné, ha az EKINT elnöke lenne a demokratikus ellenzék közös köztársasági elnökjelöltje. Annál is inkább, mert a korábbi adatvédelmi biztosról azt gondolják, nemcsak megfelelő ember a posztra, hanem olyan személyiség, akit még az LMP is elfogad. Megtudtuk azonban, hogy a szocialisták maguk nem akarták Majtényit javasolni, mert úgy gondolták, nagyobb a siker, ha ezt a civilek teszik.

Azonban fontosnak tartják, hogy a parlamenti képviselettel rendelkező demokratikus ellenzéki pártok egységesen tudjanak felsorakozni mögé. Az MSZP szerint Magyarországnak nem érdeke egy olyan elnök, aki az elkövetkező öt évben újra bólogatva, értékeket feladva asszisztál az Orbán-kormány minden lépéséhez - legyen szó korrupcióról, a demokrácia felszámolásáról, emberek millióinak jogfosztásáról. A párt a lehető legrövidebb időn belül, a szükséges egyeztetések után kialakítja a végső álláspontját. 

Miután Áder december 30-án bejelentette, ha májusban az Országgyűlés ismét államfőnek választja, hajlandó a posztot még öt évig betölteni, várhatóan nem lesz váltás a Sándor-palotában. Orbán Viktor karácsony előtt személyesen mondta el Ádernek, hogy újrázhat, erről a miniszterelnök "óhajára" a Fidesz elnöksége döntött, sőt a kormánypárti képviselőknek is megüzenték, hogy májusban kire kell majd szavazniuk.

Orbán a decemberi brüsszeli uniós-csúcs után tartott tájékoztatóján arról beszélt, „nincs senki, aki a köztársasági elnököt kijelölhetné, őt a népakarat fogja megbízással ellátni, a nép akaratát pedig a parlament képviseli”. A Fidesz azt ígérte, a jelölésről egyeztetnek a frakciókkal, ám már tudható, ha lesz ilyen, azt csupán a látszat kedvéért hívják össze. Áder újraválasztásához az első parlamenti szavazáskor kétharmad kell ugyan, ami jelenleg nincs meg Orbánnak, ám a második fordulóban már elég az egyszerű többség.

F.Á.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!