Előző
Következő
új cikk

Szép szó

Mindent megtesznek, amit megtehetnek

Népszava|2017. jan 7. 07:20
[A+ A-]

Az 1974-es kiadású Szép Szó Antológia válogatást tartalmaz az azonos elnevezésű 1973-ban megjelent hétvégi mellékletében közzétett írásokból. A tematikus szerkesztésű kötetben olvasható az „Oktatás néhány problémája” Jánossy Lajos tollából. Azóta több mint negyven év telt el, s mégis mintha napjainkban - 2016-ban - írta volna a szerző. Az MSZMP X. kongresszust követő szakmai vitákat felelevenítve írja Jánossy, hogy a robbanásszerűen növekvő ismeretekkel nem tartott lépést az oktatás módszertana, nem azt tanítják meg amire a mában szükség van, hanem adatokat, vizsgakérdéseket sulykolnak, elsikkad az alapismeretek összefüggéseinek teljes megismerése, hogy a pedagógiai önállóságot minél hatékonyabban kell növelni, a tanárok képzését jobbá kell tenni .

Napjaink köznevelésével összefüggő vitáit ismerve, meg a hivatkozott írás megszületésének politikai, gazdasági, társadalmi hátterét vizsgálva nem túlzás a fenti állítás, s csak néhány tényt fölsorolva is látható, hogy sok a hasonlóság, vagy azonosság az oktatás néhány problémáját tekintve.

Akkor még a 20. században jártunk, akkor még a szocializmust építettük, most a 21. század elején vagyunk és kísérletet teszünk a piacgazdaság lerombolására. A hetvenes évek már a Kádári konszolidáció időszaka, a jelenlegi hatalom pedig csak ígérettett tett a konszolidációra. Akkor egypártrendszer volt, most sokak szerint újra megtörténhet. Akkor nyugat felé vágyakoztunk, most az oroszok barátságát keressük. Akkor KGST, most még az EU. Akkor kapun belüli munkanélküliség, most a határon túli munkakeresés és munkavégzés. Akkor Magyar Népköztársaság, most köztársaság. Akkor az elektronika forradalma, most a robotok forradalma. Akkor a föld a „közösben” a mezőgazdasági termelőszövetkezetekben, most a csókosok, a 21. századi új földbirtokosok kezében. Akkor a társadalom szerkezete már nem, vagy nem csak osztályszempontúan a munkásság és parasztság kettősségében és a maradék kategóriaként az értelmiséggel volt leírható, hanem a Ferge-féle nyolcréteges modell segítségével is. Akkor az értelmiség még mindig csak a hatalom legitimizálását szolgálta, most már erre sem kell, utált kategóriává vált. Napjaink társadalomszerkezete pedig leginkább egy körte alakú modellen mutatható be, egy nagyon szűkülő közép és egy nagyon szétterülő alacsony státuszú réteggel.

Akkor az iskolák csaknem száz százalékát az állam tartotta fenn és működtette. Ugyanez történik majd 2017. január elsejétől is, ha nem is hasonló arányban, hisz 2011-től a kedvező feltételek biztosítását követően gomba módra szaporodtak az egyházi fenntartású intézmények. Akkor 1970-1973 között művelődési, 1974-től oktatási minisztérium működött, most egy több funkciós, politikától átitatott minisztérium keresi a helyét a pedagógusok között. Akkor is mérnök végzettségű emberek irányították az oktatást, mint jelenleg, azzal a különbséggel, hogy a két miniszter - Nagy Miklós, de főképpen Polinszky Károly - nemcsak tudós emberek voltak, hanem iskolateremtők is voltak. Nem azzal van probléma, hogy az oktatásért is felelős miniszter lelkész, nem azzal, hogy az oktatásügyet operatív módon irányító államtitkár gépészmérnök, talán nem is azzal, hogy a felügyelt területen semmiféle tudományos tevékenységet nem tudnak felmutatni, bár nem ártana. A hozzáértés, a szakmai tudás, ennek hiányában a szakmai alázat az, ami hiányzik.

Szemek a láncban, s a lánc nyersanyagát a kormányfő kovácsolja. Egyébként meg jobb lett volna, ha a miniszter nem Esterházytól kölcsönzött idézettel határozza meg krédóját, azaz „Ha mindent nem tehetünk is, semmit tennünk őrültség lenne.” Mert sajnos mindent megtehetnek, s meg is tesznek. Ez az őrültség, s nem az, ha semmihez sem nyúltak volna.

Akkor a szocialista embertípus nevelése volt a cél, most a jó keresztyéné és a jó magyarrá egy erősen szekularizált társadalomban. Az alacsony presztízsű szülők gyermekei már az óvodában kudarcokat szenvednek, s ezek a kudarcok az életkor előre haladtával csak egymásra rakódnak. Akkor, az MSZMP X .kongresszusa után „jelentős, a centralizált tanügy-igazgatási rendszer válságát jelző változások mentek végbe, így a központi és a megyei hatáskörök decentralizálása, az egységesnek és oszthatatlannak tartott általános felügyelet felbomlása, a politikától elváló szakszerűség előtérbe kerülése". Most meg itt van a sok kicsi KLIK.

Az elmúlt napokban megismert PISA eredmények elemzését a nem kormányközeli szakértők már alapvetően elvégezték, de hasonlóval még nem találkoztam kormányközeli szakértők tollából. Vajon hol akadtak el? Vajon ugyanazok az arc nélküli emberek ők, akik megalkották a nemzeti köznevelési törvényt, vagy/és, akik a köznevelési kerekasztal résztvevőinek adnak tanácsokat? Vajon a miniszterelnök miért nem sürgeti a jelentés mielőbbi elkészítését? Vajon miért nem zavarja, hogy kormányzati politikusok elképesztő okfejtésekkel állnak elő, mint Hoffmann Rózsa, aki szerint nem baj, ha nem sikerült a PISA-teszt, klasszikus műveltségben, bibliaismeretben a magyar diákok dobogós helyen szerepelnének. Miért nem mindjárt azt nyilatkozta, hogy a biblia ismerete nélkül senki nem léphet ki a munkaerő-piacra?

Nemcsak elképesztő ötletek és vélemények születnek, és hangzanak el a kormányzati politikusok részéről, de fül- és szemtanúi lehetünk a hárításnak és hátrafelé mutogatásnak is. Az ellenzék mondja a magát, sokra nem megy vele. A Tanítanék mozgalom ismét a nyilvánosság elé lépett és 2016. december 19-re - a köznevelési törvény ötéves évfordulójára - demonstrációt szervezett, és előállt egy a közoktatást megújító forgatókönyvvel. Úgy tűnik a felkészült és független szakértők hiába igyekeznek megértetni mindenkivel - a politikusokkal, a kormányzattal a társadalommal -, hogy nagy a baj, és mi a baj gyökere. Pedig figyelni kellene a Radó Péterekre ! A versenyképesség megerősítése, a munkaerő alkalmazkodási képességének a javítása érdekében szükséges az oktatást segítő tankönyvek és segédanyagok sokszínűségére, a módszertani kultúra fejlesztésére, a nem számokban megjeleníthető értékelési és mérési kultúra visszaállítására, az ismeretek feldolgozásának és a kompetenciák kialakításának szerves egységére, rendszerbe történő állítására. Az sem lenne baj, ha a tárgyi tudáson túl az oktatásirányítás minden szintjén nyomon követhetők lennének az általános kognitív viselkedési, vagy és szociális készségek is.

Sifter József

Lájkoljon minket a Facebook-on is!