Előző
Következő
új cikk

Kultúra

Alföldi: a fene akar szabadságharcos lenni

Népszava|2017. jan 7. 05:00
[A+ A-]

,,Mindenki próbál igazodni és ez nem csak a színházra jellemző” FOTÓ: Szalmás Péter/Népszava

Ma este mutatják be a Radnóti Színházban Alföldi Róbert rendezésében a Kanadában élő, libanoni születésű Wajdi Mouawad Futótűz című drámáját, amelyben egy menekült történetét ismerhetjük meg. Alföldi úgy véli, a civilizált, keresztény Európa felnőttsége abból derül ki a menekültügyben, hogy mennyire engedi magát érzelmileg befolyásolni. Ami a hazai közállapotokat illeti, Alföldi szerint mindenki, beleértve az értelmiséget is, a saját pecsenyéjét sütögeti. A hatalom pedig szépen felfalta a színházat.

- A Futótűz című darabban, kulcsszerepet kap a családi titok, illetve annak lelepleződése. De a titkok a korábbi rendezéseiben is izgatták.

- Ha az ember bárkinek a sorsát megkaparja, nagy történetek jönnek elő. A Futótűzben ráadásul egy menekült történetét ismerhetjük meg. Különösen nehéz a helyzet, ha kiválik egy arc a tömegből, ha hirtelen egy ember áll velem szemben, egy embernek kell belenéznem a szemébe. Kérdés, hogy mit teszünk akkor, ha ez az arc újra eltűnik a tömegben és már csak a migránsoktól való félelmet halljuk mindenhonnan. Az lenne a jó, ha át tudnánk menteni azt az emberi hozzáállást, amit az egyes személlyel szemben tanúsítunk. De, hogy ez miként lehetséges, ne kérdezze!

- A darab ezzel együtt egy nyomozás története is.

- Valóban, feltár különböző bűnöket. Megmutatja, hogy akivel együtt élünk, annak milyen volt a sorsa, milyen világból érkezett, mit hozott magával, mit titkolt el, miért tette, amit tett és miért nem beszéltük ki ezt az egészet már korábban. Miért szükséges egy haláleset, hogy mindez kiderüljön? Másrészt rémületes, hogy különböző emberek milyen helyzetbe kényszerülhetnek, milyen dolgokat kell túlélniük. Miként lehetséges az, hogy ezek után ugyanaz iránt érzik a legnagyobb szeretetet és a gyűlöletet is, és hogy mit választanak? A titok mellett a választásról is szól ez a dráma. Leginkább talán az utóbbiról.

- Annyit elárulhatunk, hogy ez egy hihetetlenül kemény történet…

- Igen, borzalmasan kemény, olyan dolgok történnek a főhőssel, amire legvadabb álmainkban sem gondolnánk, és arra sem, hogy mikre vagyunk képesek egymással.

- Említette, hogy ez egy választás története is. Merünk választani, vagy gyakran csak akkor, amikor már késő?

- Az előadás főhősnőjének a története arról szól, hogy ő mer választani. Nem is mer, hanem képes rá, hogy válasszon, vagy képes rá, hogy azt válassza, ami a nehezebb. Képes arra is, hogy amikor az indulatunk, a valós megbántottságunk, a megalázottságunk valami felé lökne, akkor is a másik oldalt válassza. Nem a gyűlöletet, hanem a szeretetet.

- Ez azért nem egy mindennapi reakció.

- Ezért szép ez a történet. Az összes probléma olyan családi környezetbe ágyazódott be, az alapvető emberi viszonyokat is érintve, ahol nem is lehet mást választani. Ravasz tanmese ebből a szempontból, miközben a történet egy része a valóságon alapul. A darab írója ugyanis egy Kanadában élő libanoni menekült. Ez a kortárs dráma nagyon is sorssal vert, ilyen értelemben hasonlít egy görög tragédiához.

- A szörnyűséget bármeddig lehet fokozni?

- Sajnos alkalmasak vagyunk rá.

- Ismerte a darabot korábban?

- Nem, Kováts Adél, a Radnóti Színház igazgatónője adta a kezembe. A szereposztásban most is, mint korábban, teljes szabad kezet kaptam.

- Kiosztható lett volna a darab az ön által vezetett Nemzetiben is, több ottani volt tag szerepel a mostani előadásban?

- Ott minden kiosztható volt. De egyrészt már nem beszélhetünk az akkori állapotokról, ezért az ember nem is gondolkodik ilyesmin. Az elmúlt. Harmadszor dolgozom a Radnóti Színházban minden alkalommal én dönthettem el, mit szeretnék színre vinni és azt is, hogy kikkel. Természetesen a döntést, amit végül én hozok meg, megelőzi egy konzultáció a színház vezetésével. A mostani darab, ahhoz képest, hogy mekkora a Radnóti társulata, sokszereplős produkció.

- Említette, hogy a darab egy menekült története. Úgy látszik, a menekültkérdés egyre bonyolultabbá válik, ráadásul állandóan összekapcsolódik a terrorcselekményekkel. Elég nagy a zavar ennek a megítélésben.

- Bennem is van zavar ezzel kapcsolatban. De épp ez a darab is felveti: az érzelemtől átitatva, elvakítva, vajon láthatunk-e jól. A merényleteket, ha jól tudom, az elmúlt másfél évben nem menekültek követték el, hanem a bevándorlók másod- és harmadgenerációs gyerekei, akik már itt élnek Európában. Az tényleg valós probléma, hogy korábban Európa sok embert beengedett olcsó munkaerőnek és kérdés vajon mennyire sikerült őket integrálni, vagy magukra hagyták őket és másodrendű állampolgárnak érzik magukat, és ebből következően elfogadhatóan, nem elfogadhatóan, vagy visszataszítóan reagálnak. Nem csak a terrorcselekményekre gondolok, hanem arra is, hogy ezek a fiatalemberek mit várnak el a társadalomtól és ezek jogos elvárások-e. Mindezek a kérdések ráadásul nagyon össze vannak kutyulva, egy olyan helyzetben, amikor a világ különböző területein Európa és a fejlettebb országok hathatós közreműködésével emberek arra kényszerülnek, hogy meneküljenek.

- A menekültkérdés és a terrorizmus viszont állandóan összemosódik...

- Igen, összemosódik, a terroristák hite lehet hasonló a nem terroristákéhoz, Isten nevében nem csak az elmúlt években, hanem az elmúlt évszázadokban is sok mindent elkövettek már. De arról szinte senki sem beszél, hogy a háborús területeken miért jöhetett létre ez a helyzet, például, hogy ki juttatott fegyvereket oda. Ráadásul mindenhol vannak olyanok, akik ezt a káoszt kihasználják és ideológiát gyártanak mögé, vagy csak pénzt keresnek, jól működő embercsempészként. A civilizált, keresztény Európa felnőttsége számomra abból derül ki, hogy mennyire engedi magát érzelmileg befolyásolni ebben a helyzetben. Ez nem azt jelenti, hogy nyakra-főre ellenőrzés nélkül bárkit be kell engedni. De az olasz halásznak, aki menekülteket ment ki a tengerből, nincs választása, hogy kerítést húz-e a vízben. Hiszen azt választhatja, hogy otthagyja meghalni vagy kihalássza őket - és természetesen az utóbbit választja.

- Ennek ellenére újból és újból felvetődik, hogy tehetünk-e mégis különbséget menekült és menekült között, illetve hogyan védjük meg magunkat?

- Lehet, hogy nem a kerítéssel van probléma, miközben én ezt abszolút bunkóságnak tartom. De én a kerítésen nem tudok két-három olyan pontról, ahol egy migrációs vagy regisztrációs központot állítottak fel, hanem csak kerítésről tudok, rendőrökkel, kutyákkal. És még valami, aki elindul, annak nincs vesztenivalója és ez nem jelenti azt, hogy a menekültek közül mindenki minden pillanatban jól viselkedik. De kérdem én, az a jó hozzáállás, ha valaki azt mondja: azok közül, akik idejönnek, mindenki terrorista és AIDS-es?

- Az talán fontos, hogy bárkiből lehet bármikor menekült.

- Ha visszanézzük Magyarország elmúlt száz évének történelmét, többször előfordult, hogy honfitársaink közül ezrével, tízezrével találtak menedéket más országokban, ahol befogadták őket. Tehát, hogy valaki elhagyja a hazáját és egy másik országban próbál boldogulni, menedéket találni, számunkra nem lehet idegen gondolat vagy érzelmileg idegen helyzet. Ezt nekünk nagyon is át kellene éreznünk.

- De a terrorcselekmények miatt egyre rosszabb a helyzet.

- Úgy látszik, ezzel a kérdéssel nem tud mit kezdeni a világ, beleértve Európát. Az olasz halászról azt gondolom, hogy magára van hagyva.

- Tehát össze kellene fogni…

- Igen, hiszen minden igazán nagy problémát csak összefogással lehet megoldani.

- Ettől még mintha messze lennénk.

- Sajnos nem ez jellemző, sem ránk, sem Európára. Nem véletlen, hogy minden olyan európai és most már nemcsak európai politikus, aki erre a kérdésre radikális, nagyon jól hangzó, hőbörgő választ ad, hamar népszerűvé válik. És itt felvetődik az írástudók felelőssége. Bármi furcsa, én ebbe a kategóriába sorolom a politikusokat is. Mindenki, beleértve az értelmiséget, a saját pecsenyéjét sütögeti. És sajnos már Esterházy sincs közöttünk. A faramuci az egészben, hogy nem tudok megoldást mondani erre a helyzetre. De szerintem nem is az én dolgom. Én csak gondolkodom. Vagy megpróbálok higgadtan gondolkozni.

- Egy színházi ember, egy színház hogyan tud hitelesen megnyilvánulni ebben a szituációban?

- Manapság tettnek számít, azt hiszem, hogy a Radnóti Színház színre viszi a Futótüzet, hiszen ez a darab egyszerű eszközökkel akar valamit közölni. Egy színház ennyit tud tenni.

- Vannak olyan darabok, nálunk is látható egyre több, például a Kamrában egy lengyel kortárs dráma, A mi osztályunk, amelyek - nincs mese - szembesítenek önmagunkkal, bűneinkkel.

- Nálunk ez Magyarországon elég nehéz dolog, mert van egy furcsa ellenállásunk a nagyon erős és egyértelmű mondatokkal szemben. De szerintem egyre fontosabb a kimondás, hogy végre ne rébuszokban beszéljünk. Másrészt az ellentmondást nem tűrő kijelentések helyett beszélgessünk, kommunikáljunk. Talán a Futótűz ebben is segíthet.

- Ön az utóbbi években sokat dolgozik külföldön, de aztán hazajön és itthon is sokat vállal, játszik, rendez. Fontos ez az egyszerre „kívül is és belül” létforma?

- Az ember nem tud kívül lenni, hogy is tudnék? Ha nem vagyok itthon, akkor sem vagyok kívül.

- Viszont talán elmondható, hogy független.

- Abból a szempontból igen, hogy nem vagyok kiszolgáltatva senkinek. Ezért talán rálátok néhány dologra, vagy nevezzük inkább érzetnek. Azt érzem, hogy a hatalom szépen felfalta a színházat, legalábbis amennyire a kedve tartotta. Nincsenek már nagy balhék, botrányok. Simán ki lehet nevezni igazgatót az Új Színház élére és simán meg lehet hosszabbítani a szerződését. Nincsenek ügyek, mindenki elfogadta azt a működési rendszert, amelyben működik a magyar színház. Ha viszont azt vesszük, hogy a magyar képzőművészek mennyire vannak kiszolgáltatva a Magyar Művészeti Akadémiának, vagy a tagságának, a magyar színház még mindig sokkal szabadabban működik. Bár azért kézben van tartva.

- De gondolom cenzúra nincs, a hatalom képviselői nem tartanak megnézéseket, mint a rendszerváltás előtt.

- Nem tudok arról, hogy lennének ilyenek, de nincs is rájuk szükség, mert jól működik a fokozott önellenőrzés módszere, nevezhetjük öncenzúrának is.

- Én csak a végeredményt látom, az biztos, hogy egyre több az úgynevezett szórakoztató produkció...

- Amiből nem lehet baj.

- És egyre kevesebb a szókimondóbb előadás, amely esetleg megosztja a közönséget.

- Mindenki próbál igazodni és ez nem csak a színházra jellemző. Ez az én véleményem, amivel kisebbségben vagyok. Amikor azt látjuk, hogy a Kossuth téren hatvan-hetven éves nénik vernek húszéves fiúkat és lányokat, akkor az a vég. Sokan erre azt mondják, hogy ennek így kell lennie, mert ez a rend.

- És még nem beszéltünk a korrupcióról, egyesek megmagyarázhatatlan gazdagodásáról. Nemrég mutatták be Molnár Ferenc Egy, kettő, három című komédiáját az Átriumban. Szerepe szerint bankigazgatóként ön nagyon rövid idő alatt kreál egy senkiből valakit. Könnyen eszünkbe juthat Mészáros Lőrinc…

- Valóban, de elég, ha megnézzük a felcsúti gázszerelővel nemrég készült interjút, az sok mindent elárul arról, ami itt zajlik.

- A közéleti anomáliák még mindig nagyon felbosszantják?

- Már talán nem annyira.

- Önről is készült fénykép, kezében a Fedél nélkül című újsággal, amiben a bezárt Népszabadság újságírói publikáltak. Ezt fontosnak tartotta bevállalni?

- Ez nem bevállalás kérdése. Ha az ember ellentmond, valamit megkérdőjelez, vagy másként gondol, akkor az már politikai tettnek számít és szabadságharcosnak könyvelnek el. A fene akar szabadságharcos lenni. Nem értek egyet valamivel és ennek hangot adok. Ez ennyit jelent, nem többet.

- De ma egyre kevesebb lehetőség van az ellenszegülésre.

- Pedig nem annyira bonyolult. Nézze meg a pár héttel ezelőtti lengyelországi eseményeket! A hatalom valamit szeretett volna, ám az emberek nem értettek vele egyet. De nem úgy oldották meg, hogy otthon, ahol senki nem hallja, beszélgettek róla, vagy a közösségi oldalon megdumálták, hanem kimentek a térre.

- Mitől függ, hogy van ország, ahol mernek nemet mondani, és van - például a miénk -, ahol nem mernek?

- Nem tudom, hogy ez mitől függ. Mi nem megyünk ki, vagy mindig ugyanazok mennek ki. Az sem hiteles, nem tudom elképzelni, hogy aki tudhatóan ennek a kormánynak a támogatója, úgy érzi, hogy minden rendben van. Egyébként ezt az egészet mi együtt hoztuk létre. Mi csináltuk, közösen. Széchenyi mondta: minden országnak olyan kormánya van, amilyet megérdemel.

Balogh Gyula

Lájkoljon minket a Facebook-on is!