Előző
Következő
új cikk

Külföld

Démonokat szült a kétségbeesés

Népszava|2017. jan 9. 05:31
[A+ A-]

Plakát az Iszlám Állam által meggyilkoltak emlékére az iraki Tikritben FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/SCOTT PETERSON

Az Iszlám Állam – arab rövidítéssel a Daes – félelmetes voltát nem csak beismert - mi több, büszkén a világ elé tárt - brutalitása, hanem titokzatossága is táplálja. Ez utóbbit kívánja eloszlatni a magyar olvasó számára az Osiris Kiadó és a Külügyi és Külgazdasági Intézet politikai könyvsorozatának legújabb darabja, melyet Arany Anett, N. Rózsa Erzsébet és Szalai Máté írt „Az Iszlám Állam kalifátusa – Az átalakuló Közel-Kelet” címmel.

Elszabadultak az arab világ démonai, az iszlám terrorszervezetek, s jó ideje szinte már az egész földkerekséget fenyegetik. Ahogy az más népek történelmében is előfordult, a démonokat az arabok esetében is a válságok, a kétségbeesés, a fiatal nemzedékek kilátástalansága, a felekezeti ellentétek és a nemzeti megaláztatások szabadították el. A fordulópont az 1967-es hatnapos háború volt, melyben Izrael csúfos vereséget mért a nálánál sokkal nagyobb és népesebb arab államokra. Ami egyben a világi arab nacionalizmus vereségét is jelentette, megnyitva az utat a fanatikus iszlamizmus előtt. Ez utóbbi volt az a televény, melyből a legtöbb arab terrorszervezet, köztük az Iszlám Állam (Daes) is kinőhetett.

De nézzük a konkrétumokat! Ami a Daes megalakulását illeti, a politológus szerzők könyvéből kiderül: lényegében az történt, hogy az al-Kaida egyik regionális csoportja, az Iraki és Szíriai Iszlám Állam (ISIS) taktikai-politikai nézeteltérések nyomán elszakadt az ernyőszervezettől és önálló alakulattá vált. Ennek jelképes dátuma 2014. június 29. volt, amikor az ISIS vezetője, Abu Bakr al-Bagdádi kikiáltotta az Iszlám Államot és kalifátust. A kalifa, vagyis minden muszlimok ura természetesen maga al-Bagdádi lett. Az általa kibocsátott kiáltvány az összes többi iszlám szervezetet és államot törvénytelennek nyilvánította, és minden muszlimot felszólított arra, hogy tegyen hűségesküt al-Bagdádinak.

A Daes rövid idő alatt nagy területeket hajtott uralma alá Irakban és Szíriában, ami a vallásalapító Mohamed és utódai – a kalifák – villámgyors hódításaira emlékeztette a muszlimokat. A Daest ez egy röpke történelmi pillanatra a legyőzhetetlenség aurájával vette körül. (Amely az első harctéri vereségek után persze hamar elpárolgott, jóllehet a szervezet félelmetes híre megmaradt.)

De vajon milyen állam az Iszlám Állam? A szerzők válasza szerint egyszerre premodern, modern és posztmodern. Premodern, mert nem intézmények, hanem személyes, törzsies kötődések tartják össze (például a vezetőknek tett hűségeskü), nem is szólva arról, hogy másfél évezreddel ezelőtti társadalmi viszonyokat kíván visszaállítani - külsőségekben is. (A férfiak kötelező szakállviselete, az általános dohányzás- és alkoholtilalom, a nőket érintő korlátozások stb.)

Ugyanakkor modern is, hiszen harci eszközeiben és stratégiájában, s főleg kommunikációjában a legújabb vívmányokat használja. Jellemző példa erre, maga a vezér, Abu Bakr al-Bagdadi, akinek különböző adatok szerint kettő vagy három felesége van, és egyikükkel az interneten(!) ismerkedett meg. Vagy az az eset, amikor a Daes elfogott egy jordán pilótát és twitteres közvélemény-kutatáson kereste a választ arra, hogyan végezze ki.

A Daest ugyanakkor (az európai nemzetek fölötti törekvésekre utalva) nyugodtan lehet posztmodern alakulatnak is nevezni, hiszen nevével ellentétben nem teljes mértékben állami szereplő. Hanem akkor mi? A monográfia szerint egyszerre tekinthető gerillamiliciának, politikai mozgalomnak, állami szerepet (is) ellátó civil szervezetnek és vallási szektának - kicsit úgy, mint Libanonban a Hezbollah vagy Gázában a Hamász.

És vajon kiket képvisel az Iszlám Állam? Ideológiája szerint a muszlimokat – minden muszlimot – a „hitetlenekkel” szemben. A kérdés csak az, kiket tekint muszlimnak. A síitákat például olyannyira nem, hogy egyenesen ellenségként tartja őket számon s ennek megfelelően fegyveres harcot is vív ellenük Irakban és Szíriában. A szerzők értelmezése szerint a Daes ezért nem más, mint egy szélsőségesen brutális szunnita erőcsoport.

A szervezet alapvetően két részből áll: egyrészt abból, amely Irak és Szíria jelentős területeit uralma alatt tartja és ott bizonyos mértékig állami feladatokat lát el. Ezt a (napjainkban visszaszoruló) részt a monográfia magszervezetnek nevezi. A másik rész a hálózat, amely a világ sok országában illegális, laza szerkezetű transznacionális szervezetként működik és terrorista, illetve toborzási tevékenységet folytat.

A transznacionalitásra jó példa a Daes 2016. júliusi merénylete, melyre a szervezet szíriai központjából jött az utasítás és a fegyver; melynek végrehajtói Oroszországban élő üzbég és kirgiz állampolgárok voltak; s melynek színhelye Törökország, az isztambuli repülőtér volt. (De bízvást említhetjük az ugyancsak isztambuli, szilveszter éji mészárlást is.)

Vajon kiket toboroz az Iszlám Állam? Túlnyomó többségükben fiatal muszlim férfiakat s azok közül is főként olyanokat, akik valamilyen okból nem találják helyüket a maguk társadalmában és csak az alkalmat lesik, hogy elégedetlenségüknek valamiképpen – akár a legbrutálisabb módon - kifejezést adjanak. E fiatalokat a könyv – egy német szerzőt idézve - „radikális veszteseknek” nevezi.

Hogy ezeket a Daeshez való csatlakozásnál még nem a vallási érzület vezérli, azt jól mutatja a terrorizmusig eljutó fiatalok életrajza: a legtöbb esetben szó sincs „iszlám életmódról”, sokkal inkább alkoholizmusról, drogfogyasztásról, szexuális kicsapongásokról és kisstílű bűnözésről. A „megtérés” csak később, egy-egy radikális hitszónok hatására, vagy éppen a börtönben, illetve valamelyik közel-keleti kiképzőtáborban következik be.

A könyv több helyen is utal az Iszlám Állam várható sorsára: a magszervezet a szemünk előtt szorul vissza, ám ez – ahogy a napi hírekből is kiviláglik - egyáltalán nem csökkenti a hálózat veszélyességét.

Elég lenne a kalifátus
A szerzők könyvéről elmondható, hogy benne van mindaz, amit az Iszlám Államról tudni kell. Vagyis rendkívül alapos, minden vonatkozásra kiterjedő munka. Kifogásként csak az olyan apróságra lehet utalni, mint a címválasztás. Nem lett volna elég – sőt, hatásosabb – csak annyi, hogy „A kalifátus”? S hogy nem a történelmi intézményről van szó, azt jelezni lehetett volna az alcímben az elcsépelt mostani alcím helyett.
A másik kifogás azt illeti, hogy a könyvben az Iszlám Államot „IÁ”-val rövidítik, ami magyarul – a témához egyáltalán nem illően – elég tréfásan hangzik. Talán jobb lett volna (a szervezet rövidítése körüli zűrzavart is meghaladva) az arab formulát, a Daest használni.

Kepecs Ferenc

Lájkoljon minket a Facebook-on is!