Előző
Következő
új cikk

Vélemény

Civilek és civilek

Népszava|2017. jan 11. 06:13
[A+ A-]

Civil is csak kétféle élhet ebben az országban. Valaki vagy szellemi honvédő, vagy a Soros-birodalom álcivilje, akit azért tartanak fenn, hogy a globális nagytőkét és a politikai korrektség világát szolgálja.

A CÖF-CÖKA tegnap fontosnak látta közölni, hogy a Majtényi László köztársasági elnökjelöltségét támogató "elenyésző mértékű civil egyetértés csepp a tengerben ahhoz képest, hogy Áder János úr újbóli jelölését hatezer polgár támogatta". Nem is volna ezzel semmi baj, ha nem volna ez politikai méricskélés civil és civil között. Ha ugyanez a hatezer nem támogatta volna vakon Balog Zoltán humánminiszter jelöltségét, ha Orbán Viktor kormányfő úgy nem dönt, maradjon Áder a Sándor-palotában. A regnáló elnök pedig más munka nem lévén csak arra gondolt: miért ne húzza ki nyugdíjig ott, ahol van, hiszen minden identitása kimerült már abban, hogy néhány végképp arcátlan törvényt visszaküldjön a Háznak, a többit meg elengedje. Már nem is feltűnő, hogy közben Áder, mint a köztársaság elnöke nem testesítette meg a nemzet egészét, mert köztársaság sincs már, és Orbán Viktor is csak az ország és nem a nemzet kormányfője. Nehéz is volna megmondani, mitől az, aki az, könnyebb látni, mitől nem az, aki nem az. A hivatalos civil szervezet vezetőiről egy ilyen közlemény olvastán például elmondhatjuk, semmi közük a civilséghez, ha azt gondolják, hatezer név "a polgárok többségének valódi akaratát" képviseli. Képviselheti azt akár egyetlen név is a hatezerrel szemben, az lehetne a civilség maga, ha nem volna feltétel az Orbán-pártiság.

Igaz, már felesleges ezzel fontoskodni. Németh Szilárd pártalelnök tegnap megmondta: "a civil szervezeteket minden eszközzel el kell innen takarítani. És most ennek, úgy érzem, eljött a nemzetközi lehetősége". A takarítás meg fog történni mindazokkal, akiket Németh korábban a titkosszolgálatokkal vizsgáltatott volna át, mert Orbán háta mögött ő is felhevült Donald Trump elnökké választásán. Mind tehetetlenebbül Chris Stone-t, az Open Society Foundations elnökét idézzük a Guardianből: "a magyar helyzet az egész EU tesztje lehet, meglátjuk, mit tesz Európa, ha a magyar helyzet súlyosabbra fordul".

Súlyosabbra fordul, Európa pedig semmit nem fog tenni. Itt fogjuk nézni a hatezer civil "többségi akaratát".

Friss Róbert frissr@nepszava.hu