Előző
Következő
új cikk

Bulvár

TV2 - Azurák Csaba megalázása, már a műsorújságból is törölték

nepszava.hu|2017. jan 11. 08:09
[A+ A-]

Forrás: Azurák Csaba/Facebook

A népszerű műsorvezetőt tavaly év elején távolította el a csatorna vezetése a Tények stábjától, Azurák akkor igyekezett optimistán felfogni a történteket, azt mondta: végre lesz ideje dolgozni a saját műsorán, amit évek óta fiókban tart. A TV2 őszre ígérte a műsort, majd az elmúlt hetekben azt közölték, hogy a megújuló Mokkával azonos héten, most indulhat majd. A Mokkába érkező új műsorvezetőknek azonban sincs se híre, se hamva - írja a Bors. 

A lap megkeresésére a csatorna napok óta nem reagált, honlapjukon pedig már törölték is az új produkciót a műsorújságból. ( A múlt héten még az 1/1 Azurák Csabával című közéleti műsorról a TV2 azt közölte, hogy  január 12-én debütál.)

Helyette aznap dupla részt asnak az NCIS: Los Angeles című amerikai sorozatból, ráadásul nem csak most, a jövő héten is hiába várják a műsort az arra kíváncsiak: a január 19-i adásnapon szintén dupla rész szerepel a TV2 honlapján az NCIS-ből.

A Borsnak egy "csatorna közeli" forrás azt mondta, hogy a TV2 a hírműsorait készül megújítani, és ehhez igazítaná az új műsorvezetők beiktatását is. A díszlet hónapok óta kész, de azt senki nem tudja, miért nem használják – informált a forrás. A lap úgy tudja, az új díszletet Andy Vajna filmes díszlettervezői készítették. A pletykák szerint ezzel lehet a gond, ezért kell mindig halasztani az indulást.

A Borshoz az a hír is eljutott a TV2 háza tájékáról. hogy a csatornánál folytathatja pályafutását Nika György, aki az elmúlt években az MTVA munkatársa volt. 

Lájkoljon minket a Facebook-on is!