Előző
Következő
új cikk

Sport

Sós Csaba pályázik Hargitay helyére

Népszava|2017. jan 12. 05:55
[A+ A-]

Meglepődött Hargitay András, a magyar úszók szövetségi kapitánya, amikor a Hír TV-ben kedden Sós Csaba szakmai alelnök azt mondta, szívesen irányítaná a válogatottat.

„Csabával együtt úsztunk, több évtizedes sportbarátság a miénk, ami sok mindent kibírt és kibír a jövőben is – mondta lapunknak Hargitay. – Ugyanakkor természetesen nem jó ilyesmit hallani. Kiss László távozása után fölmerült ez a lehetőség, hogy Csaba lesz a kapitány, de akkor azt mondta, ő inkább maradna szakmai alelnök, vegyem át én a válogatottat. Egy másik korábbi csapattársam, Verrasztó Zoltán azt vetette fel, hogy esetleg nem is lenne szükség kapitányra. Zolival is együtt versenyeztünk, azt hiszem, ő tudja a legjobban, komoly gondban lettek volna a gyermekei, Evelyn és Dávid a riói olimpián, ha nincs szövetségi kapitány a csapat mellett. Dávidot még meg is védtem, amikor idő előtt hazautazott.”

Hargitay hozzátette: nagyon szerencsétlennek tartja az időzítést, hiszen vasárnap óta van Bienerth Gusztáv személyében új elnöke a Magyar Úszó Szövetségnek (MÚSZ). Lapunk úgy tudja, a kapitány egyeztetett a MÚSZ elsőszámú irányítójával.

„Valóban beszélt velem az elnök úr, de abban maradtunk, csütörtökön ő mondja el, hogy miben maradtunk, erről ezért nem szeretnék semmit sem mondani, tartom magam a megállapodásunkhoz.”

Információnk szerint ez azt jelenti, hogy Hargitay nem folytathatja a munkát a nemzeti együttes élén.

A fullank.hu című honlap információja szerint Sós Csaba és Fodor Szabolcs, az FTC úszószakosztályának igazgatója éveken át tartottak úgy edzéseket, hogy a beszedett díjat egymás között osztották el. Fodor tagja a MÚSZ elnökségének is. A honlap feljelentést tett a ferencvárosi kapitányságon.

B.P.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!