Előző
Következő
új cikk

Belföld

Iszlám központtal dobják fel Zugló kertvárosát

Népszava|2017. febr 4. 05:06
[A+ A-]

Az ingatlanban mecset, étterem, kávézó, kulturális rendezvények megtartására alkalmas terem kap helyet FOTÓ: SZALMÁS PÉTER

Március végén mecsettel kombinált iszlám kulturális központot avatnak Zuglóban. A magánszemélytől vásárolt épületet több mint 100 millió forintból vették meg és alakítják át. Bolek Zoltán, a Magyar Iszlám Közösség elnöke szerint öt éven keresztül spóroltak, mire összegyűlt a pénz.

A XIV. kerület egyik meglehetősen félreeső kertvárosi részén, a Körvasút sornál lévő Paskál utcában hozza létre központját a Magyar Iszlám Közösség. Erről a szervezet egyik képviselője beszélt egy videóban, amit az atv.hu szúrt ki a neten. Bolek Zoltán, a közösség vezetője a portálnak, majd lapunknak is megerősítette a hírt.

A „félig ipari” épületet magánszemélytől vásárolta meg az iszlám közösség. A 200 négyzetméter alapterületű, a félszuterénnel együtt háromszintes (összesen tehát 600 négyzetméteres) ingatlanban mecset, étterem, kávézó, kulturális rendezvények megtartására alkalmas terem is helyet kap – számolt be a Népszavának Bolek Zoltán.

Minaret és müezzin nem lesz. Az összhatás kedvéért azonban Egyiptomból hoznak egy minareteket idéző, aranyozott rézből készült „csúcsot”, amit az előtetőn helyeznek el. A központ kulturális részlegének névadója Germanus Gyula nemzetközi hírű magyar orientalista, a mecsetet Durics Hilmi Huszein bosnyák származású iszlám vezetőről nevezik el. Róla tudni kell, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregében volt tábori imám, aztán csatlakozott a „Rongyos Gárdához”.

A szóban forgó, erősen vegyes megítélésű szabadcsapatot a szélsőjobboldal tartja nagy becsben. „A Rongyos Gárda történetének voltak dicstelen időszakai, de voltak elismerésre méltó cselekedetei is” – zárta le a vitát Bolek Zoltán.

A Paskál utcai központot a tervek szerint március végén avatják fel. Ekkor lesz a százéves évfordulója annak, hogy Magyarországon egyháznak ismertek el egy iszlám szervezetet – indokolta a dátumválasztást Bolek Zoltán. Az elkövetkező két hónapban azonban még 7-8 millió forintos kiadásra és rengeteg társadalmi munkára van szükség. Az iszlám közösség vezetője igyekszik jó példát mutatni: éppen villanyszerelési munkákat végzett, amikor kerestük.

Az épület előző tulajdonosának kilétéről és a kiadásokról Bolek egyelőre nem kívánt részleteket elárulni. Ígérte, hogy a megnyitó ünnepségen minden kérdésre válaszolni fog. Annyit azért elmondott, hogy a beruházás költsége – beleértve az épület megvásárlását és a felújítást – nagyságrendileg 100 és 150 millió forint közé tehető.

Számítanak támogatásra Törökországból és például Szaúd-Arábiából is, de konkrét segítséget csak az „Ausztriában élő muszlim testvéreinktől” kaptak, 5200 eurót. Minden más kiadást saját maguk fedeztek, a magyar államtól „egyetlen fillért sem” kaptak. „Öt éven keresztül spóroltunk, hogy összejöjjön a pénz” – jelentette ki Bolek Zoltán, aki nem tart attól, hogy konfliktusok lehetnek a környéken élőkkel. A közösség – állapította meg – békeszerető hívekből áll, elutasít mindenfajta szélsőségességet és erőszakot.

A Magyar Iszlám Közösség székhelye eddig a Róbert Károly körúton volt. A viszonylag kisméretű ingatlan Bolek szerint ma már teljesen alkalmatlan mecset céljaira. Ettől még nem válnak meg tőle, hanem más funkcióval ruházzák fel. A Róbert Károly körúti létesítményben ingyenes szociális étkeztetés lesz, hajléktalanokat és rászorulókat fognak ellátni. Ételosztáskor nem nézik majd – mondta Bolek Zoltán –, hogy kinek mi a vallása és a származása.

Czene Gábor

Lájkoljon minket a Facebook-on is!