Előző
Következő
új cikk

Szép szó

Merre fúj a szél?

Népszava|2017. márc 11. 07:05
[A+ A-]

Ostoba kérdés. Amerre a hajlama taszítja, az időjárás vezényli. A politikai széljárás más természetű. Jellemeket tud kiforgatni, szinte egyik napról a másikra, azzal a mesterséges tudattal, hogy minden elfelejtődik; az új nemzedékek a közben történteket a bőrükön közvetlenül nem érezték át. Ezernyi változatban hallottak róluk regéket, hisznek is bennük, egyesek pedig elkezdenek kételkedni is. Vagy kiábrándulnak, vagy még makacsabb, rendíthetetlenebb hívőkké lesznek. Sok politikus és a pályán élő került ebbe a forgatagba, részint megdicsőülve, mások lelki gyötrelmekkel. A legtöbbet Orbán Viktor tudna mesélni erről, pontosabban nem is ő, a róla regélő politikai krónika. Csavar, nem is akármilyen, volt már sok magyar közéleti szereplő esetében, de olyan természetű, illetve méretű, mint az övé alighanem nagyon kevés.

Az igazi nem meglepő, mégis váratlanul nagy fordulat alig néhány napja volt észlelhető nyilvános állásfoglalásában. Megszokott évértékelő szónoklatában, amely hangnemében, zord megfogalmazásaiban mondhatni eddig soha nem alkalmazott durva hangnemben jellemezte az Európai Uniót. Egy uniós tagállam kormányfőjeként, aki a mai napig is lelkiismeret furdalás nélkül veszi föl a „járandóságokat”. Alighanem valamilyen közös akció készülhet a visegrádi négyek kebelében, ami azért is furcsa, mert a lengyelek az orosz ügyek miatt mintha igyekeznének óvatosabbak lenni. Orbán hangneme pedig mind közelebb kerül a nyílt ellendrukkerekéhez. S eközben hovatovább teljes egészében átveszi - már nem is rejtett - példaképe, a Horthy-rendszer modorát és jelszavait.

Emlékezetembe ugrott, hogy az akkori korszaknak nagy, mondhatni talán legnagyobb miniszterelnöke, a legműveltebbek, legkoncepciózusabbak egyike, gróf Bethlen István maga is fordulatot hajtott végre fölfogásában, igaz, már azt követően, hogy távozott a hatalomból. Bethlen a második világháború végén lépett föl a korábbiaktól eltérő, új világnézetével, amely várható következtetései ellenére is meglepőnek volt mondható. Bolza Ilona grófnő bukkant az 1944-ből keltezett Bethlen-írásra, "A magyar politika a második világháborúban, Politikai tanulmány vagy vádirat" című munkára. A terjedelmében nem tekintélyes esszét 1988-ban adta ki a Zrinyi Katonai Kiadó két kommentár kíséretében. Az egyik Romsics Ignác terjedelmesebb visszatekintése Bethlen négy évtizedes politikai életútjára (1901-1944), a másik Bolza grófnő rövidebb visszatekintése a volt horthysta miniszterelnök „bujdosó korszakáról”. A mostanában mind gyakoribb fideszes és orbáni hivatkozások miatt kerestem elő könyvespolcomról, bizonyítandó, hogy a pillanatnyi kormánypolitika minden lázas igyekezete ellenére Bethlen mennyire ég és földnyi távolságra esik a mai hivatkozásoktól.

Megérdemli, már tömör megfogalmazása miatt is a szó szerinti idézést. Ha mai szemmel szembesítjük Orbán mind szeszélyesebb, mondhatnám mind hisztérikusabb fejtegetéseivel, rikoltó a különbség. Minden ferdítés nélkül, egyhuzamban citálnám a szenvedélyektől mentes hitelesség végett. Igencsak tanulságos.

„Érdemes – írta Bethlen István – a tanulság kedvéért legalább egy rövid szemlét tartani az utolsó 10-15 év belpolitikai eseményei felett annak a kimutatása végett, hogy miképp tenyésztődött ki ezen idő alatt közéletünkben a tudatlanságnak a selejtesebb elemekben fokozatosan mindent elnyelő gőgje. (Bethlen körmondatokban írt, ezeket minden változtatás nélkül veszem át az egyszerűbb megértés kedvéért „önkényesen” pontokat illesztve közéjük). Miként váltak úrrá a kártékony és üres jelszavak és olyan célkitűzések, amelyek minden más komoly kérdést napról napra háttérbe szorítva elhomályosították ítéletünket a nemzet valódi helyzete felett. Miképp fosztották meg a nemzetet szabadságjogaitól, ami lehetetlenné tette a jobbak felvilágosító munkáját, valamint azt, hogy a nemzet érdekében felvegyék a harcot a kóros miazmák ellen. Miképp ültették át egy nemzet lelkébe a tőle teljesen idegen ideológiákat, és hogy miképp gyökereztették meg benne egy más nép vak imádatát, utánzási vágyát és még bűneinek is a bámulatát. Olyannyira, hogy még önérzetünket és büszkeségünket is teljesen eldobtuk magunktól”.

Ne kerteljünk, ez a kíméletlen minősítés mondhatni minden elemében igaz későbbi fájdalmas évtizedekre is. De ha netán kissé önkényesen meghosszabbítjuk a mai washingtoni és moszkvai állapotok szinte hasonló minősítéseire is, csakugyan kísérteties Bethlen István hideg, de nem rideg fölsorolása. Nincs is szükség további szószaporításra. A mondatok önmagukért beszélnek.

Várkonyi Tibor

Lájkoljon minket a Facebook-on is!