Előző
Következő
új cikk

Szép szó

Juncker márciusi tréfája

Népszava|2017. márc 11. 07:50
[A+ A-]

Junckert sokan nem szeretik, de általában elismerik, hogy a taktika és az időzítés nagymestere FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/JASPER JUINEN

A hagyományok szerint április elsején illik a barátainkat meglepnünk tréfás ötletekkel. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke azonban változtatott ezen a régi szokáson. A március elsején közzétett Fehér Könyv ugyanis öt alternatívát ajánl megvitatásra Európa jövőjéről. A felkínált étlapon a "ne változtassunk" nem túl lelkesítő perspektívájától, az Európai Egyesült Államok utópikus víziójáig minden megtalálható. A baj csak az, hogy a Bizottság már megint a közelgő - egyébként valóban fontos - holland, francia, német választások miatt taktikázik. Ezért nem terjesztett elő egy politikailag és szakmailag is megalapozott bizottsági javaslatot, amit legalább a tagállamok többsége támogathatna. Márpedig a Brexit gyászos története éppen arra figyelmeztet, hogy a populisták által félrevezetett választók még egy "egyszerűbb" ügyben is képesek voltak Nagy-Britannia és Európa közös érdekeivel ellentétesen dönteni.

A Fehér Könyvet értékelő első kommentárok többnyire csak a tárgyszerű ismertetésre szorítkoztak. A kevés kivételek egyike Gianni Pittella, a szocialisták európai parlamenti frakcióvezetője, aki a dokumentum megjelenésekor csalódottan nyilatkozott. Szerinte politikai hiba volt úgy bemutatni az integráció jövőjének lehetséges változatait, hogy a Bizottság a saját preferenciáiról semmit nem mondott. Mindez rövidlátó politika, ami feláldozza Európa jövőjét, és csak a soron következő tagállami választások miatt érzett félelmeket erősíti.

2017 első hónapjaiban – úgy tűnik – egyedül az Európai Parlamentnek (EP) volt bátorsága ahhoz, hogy programot hirdessen az Unió átfogó megújítását sürgetve. Február 16-án a képviselők e témakörben három fontos határozatot is elfogadtak. Ráadásul némi meglepetést okoztak azzal, hogy – a szocialisták és a liberálisok mellett – már a néppártiak egy része is a reformjavaslatok mellé állt.

A radikális változat

A liberális Guy Verhofstadt által jegyzett jelentés olyan intézményi átalakításokat javasol, amelyek csak a Szerződések módosításával lehetségesek. Erre azért lenne szükség, mert a jelenlegi jogi keretek nem elegendőek a hatékony cselekvéshez. Különösen nem akkor, amikor az Unió olyan súlyos válságokkal küszködik, mint a menekültügy, a magas államadósság és a munkanélküliség vagy a terror-fenyegetettség. A jogalkotás egyik kulcsszereplője, a tagállamok minisztereiből álló Tanács például az egyhangú döntéshozatalt erőlteti olyan esetekben is, amikor többségi szavazással is el lehetne dönteni kérdéseket. A politikai kompromisszumok keresése természetesen mindig fontos, csakhogy gyakran éppen ez akadályozza a közös fellépést (lásd menekültügy). A tagállamok így egy sajátos „a la carte” menünek tekintik az Európai Uniót, ahol csak a számukra előnyös politikákban vesznek részt, ezért túl sok a kivétel és a mentesség a kötelezettségek alól.

A jelentés a megoldandó intézményi problémák közül kiemeli az Európai Tanács súlyos szereptévesztését is. Az állam- és kormányfők csúcstalálkozói ugyanis gyakran átveszik az uniós szervek szerepét. Napi irányítási feladatokat látnak el, holott erre a Szerződések nem adnak felhatalmazást. E káros gyakorlat megszüntetése érdekében az Európai Bizottságnak valódi - az Európai Parlamentnek felelős - kormánnyá kellene válnia. A jogalkotói feladatokat továbbra is az EP és a Miniszterek Tanácsa együttesen látná el, de oly módon, hogy a jövőben a főszabály – az egyhangúság helyett – a minősített többségi döntéshozatal lenne.

A Verhofstadt-jelentés szerint lényegesen egyszerűsíteni kellene az Európai Unióról szóló Szerződés nevezetes 7. cikkét is. Ez a paragrafus ad felhatalmazást ugyanis arra, hogy felfüggesszék azon tagállamok szavazati jogát a Tanácsban, amelyek súlyosan megsértik az uniós alapértékeket. Az eljárási szabályok jelenleg annyira bonyolultak, hogy a gyakorlatban szinte lehetetlen fellépni a – Magyarországhoz hasonló – notórius jogsértőkkel szemben.

Ami már ma is megtehető

A második elfogadott parlamenti dokumentum azokat a lehetséges változtatásokat vizsgálja, amelyekre a jelenleg hatályos Szerződések is felhatalmazást adnak. Ilyen például az uniós költségvetés szerkezetének az átalakítása. Ez látszólag csak pénzügy-technikai kérdés, de jelenleg ez biztosítja a tagállamok indokolatlan túlhatalmát az Európai Unió intézményeivel szemben. A probléma lényege, hogy az uniós költségvetés bevételi oldalán meghatározó szerepe van a nemzeti jövedelmen alapuló tagállami befizetéseknek és folyamatosan csökken az ún. saját bevételek aránya. Márpedig ez utóbbiak (például az ÁFA-befizetések egy része, vagy egyes vámtételek) jelentenének önálló mozgásteret Brüsszelnek. Ezekről a pénzekről ugyanis jogszabályok rendelkeznek és a befizetésük nem az állam- és kormányfők esetenkénti jóváhagyásától függ. Amúgy az uniós költségvetés – a feladatok nagyságrendjéhez képest – szinte jelentéktelen, miután az EU évente a tagállamok nemzeti jövedelmének nagyjából 1 százalékával rendelkezik.

Nem véletlen, hogy Jean-Claude Juncker az Unió szidalmazásának harcos visszautasításakor ezt is kiemelte. Komolytalan dolog például elvárni az Európai Uniótól a jelenlegi magas munkanélküliség számottevő csökkentését, ha a Bizottság évente az európai szociális kiadások mindössze 0,3 százalékát fordíthatja erre a célra. Az ilyen közpénzek 99,7 százalékának felhasználásáról ugyanis a tagállami parlamentek a nemzeti költségvetések elfogadásakor döntenek.

Aligha vitatható, hogy az Európai Unió sorsa elválaszthatatlan az egységes piac és a pénzügyi integráció jövőjétől. Itt a jelenlegi jogszabályi keretek között is jelentős – ma még nem kellően kiaknázott – tartalékok vannak, különösen a digitális piac, az energiapolitika és a pénzügyi szolgáltatások területén. A 2008-as pénzügyi összeomlás egyébként jól mutatta Európa sebezhetőségét, ezért a bankunió, az egységes felügyeleti és szanálási rendszer létrehozása valamennyi tagállam érdeke. A nemzeti kormányok már eddig is több ezermilliárd eurónyi közpénzt költöttek bankmentésre, miután – érthető okokból – el akarják kerülni a pénzügyi rendszer összeomlását. Napjainkban azonban nemcsak egy újabb görög adósságválság fenyeget, hanem az olasz bankrendszer is csődközeli állapotban van. Jóllehet az EP-dokumentum elsősorban szakmai kérdésekkel foglalkozik, egy fontos politikai összefüggést mindenki számára nyilvánvalóvá tesz: az európai pénzügyeket a populisták által követelt „nemzetek Európája” sem szabályozni, sem felügyelni nem lenne képes.

A többsebességű Európa

A brüsszeli bennfentesek tudni vélik, hogy a Bizottság valójában a „többsebességű” változatot támogatja. A bizottsági Fehér Könyv hármas számú forgatókönyve ugyanis arról szól, hogy azok a tagállamok, amelyek „több Európát” akarnak, erre kapjanak több lehetőséget, a kimaradók pedig – ha éppen ez a céljuk – akár le is maradhatnak. A német kancellár, a francia köztársasági elnök, valamint az olasz és a spanyol miniszterelnök március 6-án Versailles-ban ugyanerről beszéltek. Nyilatkozataik ugyan diplomatikusak voltak, de a közös szándékot nem lehetett félreérteni.

Az Európai Parlament idézett dokumentumai ehhez képest már konkrét szakmai javaslatokat is megfogalmaznak. A legfontosabb EP-határozat például az euróövezet önálló költségvetésének mielőbbi kiépítéséről szól. Az euró eddigi története ugyanis – a komoly gazdasági előnyök mellett – azt is bebizonyította, hogy a közös monetáris politika önmagában nem elegendő a gyorsabb fejlődéshez. Költségvetési unióra is szükség van, elsősorban azért, hogy a kevésbé fejlett „déli” tagállamok ismétlődő pénzügyi válságai kezelhetőek legyenek. Az EP a harmadik határozatában tömören foglalja össze a lényeget: a monetáris politika önmagában nem képes újraindítani a növekedést. A valutaövezet költségvetésének ezért kellően nagynak kell lennie ahhoz, hogy a kereslet növelésére és a teljes foglalkoztatásra irányuló beruházások finanszírozhatók legyenek. Az ehhez szükséges többletforrásokat az eurót használó tagállamok – a kölcsönös előnyök érdekében – várhatóan hajlandóak is lesznek biztosítani.

Ennek érdekében a "többet akarók" jelentős intézményi és szervezeti változtatásokat is kezdeményeznek. A Bizottságon belül például egy új, európai pénzügy-miniszteri tisztség létrehozását tervezik. A „szövetségi” pénzügyminisztérium megfelelő felhatalmazást és jogi eszközöket kapna ahhoz, hogy az euróövezetben – a tagállamok pénzügy-minisztereivel együttműködve – kiépítse a közös gazdasági kormányzás alapjait.

A politika művészete

Régóta tudjuk, hogy a politika a lehetőségek művészete. Junckert sokan nem szeretik, de általában elismerik, hogy a taktika és az időzítés nagymestere. Vélhetően ő sem gondolja komolyan, hogy a Fehér Könyvről széles körben lesznek érdemi viták az Unióban. Ehhez ugyanis a polgároknak bonyolult politikai és szakmai kérdések sokaságával kellene megbirkózniuk, aminek kicsi az esélye. Juncker inkább arra törekszik, hogy – a cselekvés látszatát keltve – időt nyerjen az őszi német választásokig. Ha addig a franciáknak sikerülne a ma esélyesnek látszó Emmanuel Macront köztársasági elnökké választaniuk, akkor egy francia-német összefogással nagyobb esélye lenne a „többsebességű” modell elfogadtatásának. Ez a grandiózus kísérlet persze nem veszélytelen. A trumpizmus járványa kontinensünkön is terjed, s a populisták mindenkit a Fehér Könyv utópista, „föderális Európájával” fognak riogatni. Mindez még tovább mélyítheti a menekültügy és a Brexit által kirobbantott uniós válságot. Bízzunk benne, hogy a „márciusi tréfával” az Európai Bizottság elnöke mérte fel jól a helyzetet.

Forgács Imre

Lájkoljon minket a Facebook-on is!