Előző
Következő
új cikk

Belföld

Kanyaró - A kórházigazgató nyugtatgatja a csongrádiakat

MTI|2017. márc 13. 16:52
[A+ A-]

Az első kanyarómegbetegedések felfedezése után megtették a szükséges járványügyi intézkedéseket a makói és a hódmezővásárhelyi kórházban - közölte az egyesített intézmény főigazgatója hétfőn.

Kallai Árpád, a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátóközpont Hódmezővásárhely-Makó vezetője sajtótájékoztatóján elmondta: a makói kórházban, ahol az első fertőzéseket igazolták, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal március 4-én a fekvőbeteg osztályokon és a sürgősségi részlegen felvételi zárlatot rendelt el.

A járványügyi szakemberek azonnal megkezdték azoknak az embereknek a felkutatását, akikkel a fertőzöttek találkozhattak. Ezek az érintettek megkapták - a mumpsz és a rubeola mellett - a kanyaró ellen is védettséget nyújtó oltást, minden más egészségügyi dolgozó önkéntesen kérhette a vakcina beadását - tudatta a szakember. Makón a kórházon belül kezdődött területi járványt a hatékony fellépésnek köszönhetően sikerült megállítani - mondta a főigazgató, hozzátéve a zárlatot azután oldhatják föl, hogy az utolsó észlelt megbetegedést követő várakozási idő lejár.

A makói kistérség lakosságának fekvőbeteg- és sürgősségi ellátását átszervezték, a páciensek többségét Hódmezővásárhelyen látják el. Hódmezővásárhelyen nincs közvetlen járványveszély, egyetlen kórházi dolgozónál sem merült föl a kanyarómegbetegedés gyanúja - hangsúlyozta a főigazgató.

Az egyesített egészségügyi intézmény valamennyi dolgozója részletes tájékoztatást kapott arról, hogy milyen teendői vannak a Makón észlelt megbetegedések miatt. A fertőzés terjedésének megelőzéséért Hódmezővásárhelyen is látogatási tilalmat rendeltek el, részletes higiénés szabályokat írtak el, a jelentési kötelezettség mellett pedig javasolták a kórházi védőruhán kívül az orr-száj maszk és a gumikesztyű viselését is az egészségügyi dolgozóknak. Jelenleg is tart az intézmény telephelyein dolgozó több mint nyolcszáz alkalmazott oltási státuszának felmérése, valamint a vakcinák beadása - tudatta a szakember.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!