Előző
Következő
új cikk

Tudomány

Miért hiszünk az áltudományos elméleteknek?

Népszava|2017. márc 17. 05:15
[A+ A-]

A boszniai piramis: amiről azt hiszik, hogy az, pedig csak egy hegy

Kimutatni, hogy a Föld nem lapos, könnyű. Elég, ha kimegyünk a tengerpartra és megfigyeljük, hogyan tűnik el egy hajó a láthatáron, vagy megnézzük az űrállomások által készített fotókat. De más valóságokkal már nehezebb a helyzet, annál is inkább, mert sokszor csak elmélet formájában léteznek, ami kedvez az áltudományos elméletek gyártóinak.

A tudomány a tények megfigyelésén alapul, az így születő elméletek aszerint alakulnak, ahogy újabb tények kerülnek felszínre. A fizikában például eljutottak Arisztotelész világképétől Newtonéig, majd Einsteinéig. Aztán majd jön valaki, aki az előzőket integrálva még pontosabban határozza meg a minket körülvevő világot. De minden a tényeken, a megfigyelhető, ellenőrizhető, megvitatható tényeken alapul.

Az áltudományos tézisek viszont csupán véleményeken alapulnak, amelyek legtöbbször ellentmondanak a valóságnak. A bizonytalanság fegyver az áltudomány terjesztői számára, ugyanúgy, ahogy az elhallgatott igazság az összeesküvés-elméletek kedvelőinek. A valóság keresése, a tudósok vitái ugyancsak felhasználhatók az áltudományos elméletek terjesztésére.

Azt gondolhatnánk, hogy az áltudományok hirdetői és azok, akik hisznek bennük, korlátozottan művelt emberek. Amerikai pszichológusok azonban úgy látják, hogy a kettő között nincs összefüggés. „Akik szkeptikusok a tudomány iránt, és „alternatív” elméleteket gyártanak, rendszerint tájékozottak a tudományokban, csakhogy az információkból kiválogatják a számukra érdekeseket és hasznosakat, a többiről pedig nem vesznek tudomást, hogy eljuthassanak az általuk igaznak vélt következtetésekhez". Erről is beszélt az amerikai Személyiség- és Szociálpszichológiai Társaság januári szimpóziumán Matthew Hornsey, a queenslandi egyetem tanára. Előadásában ezt a felfogást „ügyvédi gondolkodásnak” nevezte.

„Nem arról van szó, hogy az emberek nem bíznak a tudományban, hanem arról, hogy azt a tudományt fogadják el, amely összhangban van azzal, amit hisznek – magyarázta Dominique Brossard, a Wisconsin-Madison egyetem professzora.

„Nem keresik a tudományos valóságot, hanem innen-onnan vett részeket raknak egybe, amelyek igazolni látszanak őket. Az adatok, a kísérletekkel igazolt tények nem változtatják meg általában egy szkeptikus ember véleményét egy bizonyos témáról, legyen szó klímaváltozásról, genetikai módosításokról, vagy éppen a különböző védőoltások hatásáról és mellékhatásáról. Az emberek a tudományos tényekkel saját véleményüket akarják megerősíteni, és minimalizálják belőlük azt, amivel nem értenek egyet” – támasztotta alá kollégája véleményét Troy Campbell az oregoni egyetemről.

A tudomány vulgarizációja abból a szempontból hasznos, hogy felébreszti az érdeklődést a kutatók munkája és a tudományok iránt, de vannak kockázatai is – olvasható a münsteri egyetem négy pszichológusának tanulmányában –, de az érthetőség miatti leegyszerűsítések arra bátoríthatják az embereket, hogy saját képességeikre alapozzanak az információk értékelésében.

Brossard emlékeztet arra, hogy az áltudományos elméletek nem számítanak újdonságnak a tudomány világában. Napjainkban azonban ezek terjedését nagyban elősegítik a közösségi hálók, amelyeken rögtön lábra kap minden szenzációsnak ható újdonság. Egyúttal felhívja a figyelmet egy nagyon fontos tényezőre, a tudományos eredmények politikai hátterére. „Amikor a tudományra és elveire hivatkoznak valamely politika támogatása érdekében, a tudomány érdeke és kötelessége megvizsgálni azoknak az elméleteknek az alkalmazását, amelyekre hivatkoznak, hogy nem lettek-e kiforgatva valamilyen cél érdekében” – mondta a professzor, majd elárulta, hogy ezt a mondatot a Nature 1935 novemberi számából idézte, amikor a tekintélyes lap arra ösztönözte olvasóit, hogy gondolkozzanak el, miképpen használják ki a tudományt a faji egyenlőtlenségekről szóló új elméletekben. A dátum nem véletlen. Éppen két hónappal korábban léptek érvénybe a náci Németországban a „nürnbergi törvények”, amelyek közül a „német vér és becsület védelméről” szóló 3. törvény alsóbbrendűnek minősítette a zsidókat, ezen az alapon bűntettnek tekintette németek és zsidók közötti házasságot és szexuális kapcsolatot. („fajgyalázás”).

„Azokat a tanulmányokat sem lehet kritikátlanul fogadni, amelyeket gazdasági érdekellentétek szülnek. Például azokat, amelyeket nagy ipari csoportok finanszíroznak termékeik ártalmatlanságát vagy hasznosságát bizonyítandó. Jó példa erre a Volkswagen-botrány vagy a dohányipar kutatásai a cigarettafüstről” – mutatott rá Kevin Elliott, a michigan-i állami egyetem tudomány-etika professzora, utalva arra, hogy az 50-es években olyan kutatóknak adtak ösztöndíjat, akik a dohányiparnak kedvező eredményeket hoztak ki. Hasonló stratégiákat alkalmaznak az olajtársaságok is a klímaváltozásokkal kapcsolatban, de emlékezetes a 2000-es évek végének botránya az Egészségügyi Világszervezet (WHO) körül, amikor kiderült: a H1N1 influenza világméretű fenyegetéséről szóló jelentésben két olyan kutató is közreműködött, akiknek érdekeltségeik voltak nagy gyógyszerkonszerneknél. Az ilyen esetek, miként a néhány éven belül egymásnak homlokegyenest ellentmondó eredmények bejelentése (különösen az orvostudomány területén) csak növelik a bizalmatlanságot, mert óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy a változást valóban új felfedezések, vagy pedig üzleti szempontok indokolják.

Brossard szerint a legnagyobb probléma, hogy, hol van a határ a tudomány rossz vulgarizációja és az áltudományos hírek között. „Ha például egy cikkben azt olvashatjuk, hogy a koffein gyógyítja a rákot, és ez a megállapítás 10 emberen végzett kísérlet alapján született, akkor ez vajon álhír, vagy csak túl korai bejelentés?” A professzor úgy véli, hogy képezni kellene a kutatókat arra, hogy mikor és hogyan számoljanak be felelősen eredményeikről, egyben azt is javasolja, hogy a Google-nak és a többi keresőprogramnak törölnie kellene azokat a tanulmányokat és cikket, amelyeket a tudományos közösség hamisnak nyilvánít.

Kevin Elliott azt is fontosnak tartja, hogy a tudományos hírek fogyasztóinak kétkedése terjedjen ki a forrásokra, a szerzőkre, illetve a „szenzációt” közzétevő médiumra is, „hogy ne váljanak hiszékeny áldozatává sem magányos, excentrikus tudósoknak, sem pedig olyan Facebookos ismerősöknek, akik mindent megosztanak, ami a kezük ügyébe kerül.”

Göbölyös N. László írása a Népszavának

Lájkoljon minket a Facebook-on is!