Előző
Következő
új cikk

Belföld

"Orbán Viktornak rendesen tele van a nadrágja"

MTI|2017. márc 17. 12:26
[A+ A-]

A Demokratikus Koalíció (DK) álláspontja szerint a rendszerváltozás, a szabadság és a szolidaritás elárulása az a törvényjavaslat, amelynek alapján bűncselekmény gyanúja nélkül is bárkit meg lehetne figyelni.

A párt alelnöke budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: "Orbán Viktornak rendesen tele van a nadrágja, ha tízmillió magyart akar éjjel-nappal megfigyeltetni". Az embereket csak ideig óráig lehet megfélemlíteni, de legkésőbb 2018-ban "vissza fogjuk venni az országunkat a Fidesztől", akkor pedig azokat az állami vezetőket is felelősségre kell vonni, akik aktákat akarnak vezetni a magyaroktól - tette hozzá figyelmeztetésképpen Vadai Ágnes. 

Rákosi Mátyás, Kádár János, Orbán Viktor, így teljes azoknak a névsora, akik hatalmuk megtartásának érdekében a saját népüket megfigyeltették és megfigyeltetik - folytatta a politikus, megjegyezve: "itt van az új III/III-asok kora".

A független képviselő egyúttal felhívta a figyelmet, hogy a Terrorelhárítási Központ már most is bírói engedély nélkül végezhet megfigyelést, annak ellenére, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága kimondta, ez ellentétes az emberi jogok európai egyezményével.

A Magyar Nemzet pénteken azt írta, hogy amennyiben a tervezett formában hatályba lép az Igazságügyi Minisztérium javaslatcsomagja, akkor már a bűncselekmény elkövetésének gyanújára sem lesz szükség ahhoz, hogy valakit lehallgassanak, hogy titkos megfigyelés célpontjává váljon, vagy hogy tudta nélkül felbontsák és elolvassák a leveleit, távollétében átkutassák a lakását, kocsiját.

Lásd még: "Rendőrállamot építenek" - Bárkit lehallgathatna a Fidesz

Lájkoljon minket a Facebook-on is!