Előző
Következő
új cikk

Sport

Vranjes mindig nyerne

Népszava|2017. márc 20. 05:51
[A+ A-]

A szerb-svéd tréner és a veszprémi mez. A szakember júliusban lát munkához FOTÓ: SZALMÁS PÉTER

Mint ismert, júliustól szakmája egyik legelismertebb szakvezetője, a Bajnokok Ligája-győztes Ljubomir Vranjes veszi át a Telekom Veszprém és a magyar férfi kézilabda-válogatott irányítását. A pillanatnyilag még a Flensburg-Handewitt felkészítéséért felelő tréner nehéz döntésről beszélt a Veszprémbe igazolásával kapcsolatban.

Bombahír: Szupersztárt igazolt a Veszprém – harsogták a szalagcímek februárban, amikor hivatalosan is bejelentették, hogy a Flensburggal 2014-ben BL-t nyerő szakember váltja a nyártól a magyar rekordbajnok és a nemzeti együttes kispadján Xavier Sabatét. Az aktív játékos-pályafutását a németeknél befejező, majd később sportigazgatóként és most vezetőedzőként is a klubot szolgáló Vranjes a Népszavának elmondta: hosszú hónapok egyezkedése után állapodtak meg leendő munkaadóival. „Először októberben vették fel velem a veszprémiek a kapcsolatot, ám a végső döntést nagyon nehéz volt meghozni. Közel 11 éve vagyok Flensburgban, ennyi idő után mégis úgy éreztem, hogy ideje váltani. Ebben a döntésben a családom is támogatott” – közölte a tréner, aki korábbi közleményében kiemelte: elhatározását az is alakította, hogy Magyarországról könnyebben eljuthat Szerbiában élő idős szüleihez és barátaihoz.

Névjegy
Ljubomir Vranjes
  • Születés helye: Göteborg
  • Életkora: 43 éves
  • Posztja játékosként: irányító, átlövő
  • Aktív évei: 1989–2009
  • Válogatottság: Svédország (164)
  • Jelenlegi munkahelye: Flensburg-Handewitt (2010 óta)
  • Legnagyobb sikerei
  - Játékosként ötszörös svéd bajnok
  - Edzőként Bajnokok Ligája-győztes

Vranjes azóta egy héten belül kétszer is járt Magyarországon. Következő klubja pénteken, Budapesten mutatta be a csapathoz az idén és jövőre – immáron részben az ő javaslatára is csatlakozó – új kézilabdázókat, azt megelőzően pedig a Flensburg Veszprémben zárta a BL csoportkörét (akkor 34-28-ra nyert a magyar együttes, ám mindkét fél bejutott a nyolcaddöntőbe – a szerk).

Vranjes a mérkőzéssel kapcsolatban beszélt a Veszprém Arénára jellemző pokoli hangulatról és leendő csapata szenzációs teljesítményéről is, s a látottak alapján úgy gondolja, hogy a Veszprém mellett a Flensburggal is számolni kell majd a BL végjátékában. „Mindkét csapatnak jó esélyei vannak a következő mérkőzéseket illetően, viszont a negyeddöntőkkel kapcsolatban egyelőre korai volna jóslatokba bocsátkozni. Látható, hogy a klubok között nagyon vékony a határ, s az is megfigyelhető, hogy az elmúlt években több meccsen is csak egy-egy gól döntött összesítésben. Ennek ellenére úgy érzem, a Flensburgnak és a Veszprémnek is jó esélye van bekerülni a négyes döntőbe.”

A finálé, mint tudjuk, egy külön torna a kupasorozaton belül, amelynek végén az utóbbi években kétszer is másodikként zárt a Veszprém. Az most még nyitott kérdés, hogy a búcsúzó Sabaté vezetésével az idén felülmúlja-e ezt az eredményt a magyar bajnok, ám látva a legújabb erősítéseket, kimondva kimondatlanul a csúcstámadás lesz a feladat a siker ízét már ismerő Vranjesszel is. „A legegyszerűbben megfogalmazva egyetlen célkitűzéssel fogok belevágni a munkába Veszprémben: minden meccsen győzni szeretnék. Nagyon nem szeretek veszíteni. Ez az én mentalitásom, az eddigiekben is ez volt jellemző a csapataimra” – mondta el lapunknak a 43 éves szakvezető.

Ismervén a veszprémi klubot, a célok alighanem egyeznek.

Keserédes szegedi vereség
Fotó: MTI/Bognár Boglárka

Fotó: MTI/Bognár Boglárka

A vendéglátó Telekom Veszprém 24-22-es győzelmét hozta a MOL-Pick Szegeddel szemben a magyar férfi kézilabda-bajnokság, a K&H Bank Liga szombati rangadója. A párharcnak a presztízsen túl az alapszakasz-elsőség is volt a tétje. Utóbbi ezúttal azért hatványozottan fontos, mert a bajnoki címről döntő rájátszásban az első helyezett otthonában rendezik a visszavágót, amely jelen állás szerint Szegeden lenne, ugyanis az ősszel Csongrádban hárommal nyert a házigazda, így az egymással szembeni összevetésben a Tisza-partiak állnak jobban.
A Veszprém Arénában, az első játékrészben Sierra védései is kellettek ahhoz, hogy ne lépjen el jobban a félidőben néggyel vezető Veszprém, a második felvonásban mégis fordult a kocka, s többször a vezetésért támadhattak a vendégek. Bár a vége veszprémi siker lett, amennyiben az alapszakaszból hátralévő hat fordulóban minden a papírformának megfelelően alakul, a finálé első találkozóját szintén a bakonyi városban rendezik majd.

Hatos Szabolcs

Lájkoljon minket a Facebook-on is!