Előző
Következő
új cikk

Kultúra

Krasznahorkai László nyerte az Aegon Művészeti Díjat

Népszava|2017. márc 22. 13:00
[A+ A-]

FOTÓK: Vajda József/Népszava

Krasznahorkai László Báró Wenckheim hazatér című regénye kapta az Aegon Művészeti Díjat. A hárommillió forinttal járó elismerést élő magyar író kaphatja az előző évben magyar nyelven megjelent kiemelkedő szépirodalmi teljesítményéért. A nemzetközileg ismert szerző elmondta: ez az utolsó regénye. 

Hiába telt el több mint harminc év a szerző Sátántangó című regénye után, még mindig nem fáradtunk bele abba, hogy a megváltóra várjunk. Vagy egyszerűen csak nem tudunk jobbat és még ezzel akkor sem hagyunk fel, ha amúgy egészen nyilvánvaló, teljesen feleslegesen várakozunk. A Man Booker-díjas Krasznarokai László Wenckheim bárója a korábbi alakokhoz hasonlóan messiás figura és szélhámos egyben. "Ez a regény azóta készült, mióta egyáltalán irodalommal foglalkozom. Nem is egészen ösztönös, hanem némileg elhatározott szándék volt bennem, hogy lezárjam a korábban írt regények sorát. Ez azt is jelenti, hogy regényként ez mindenképpen az utolsó ilyen művem" - mondta a díjátadón Krasznahorkai, igazolva azokat az értelmezéseket, hogy legutóbbi könyve nagy összefoglaló regényeként olvasható.

Krasznahorkai írásait olvasni nem könnyű, feszült figyelem kell, hogy követni tudjuk a néha az oldalakon keresztül tartó mondatokat. Eleinte ellenállunk, mert túl lassúnak tűnik, várjuk, hogy történjen valami. Most a dél-alföldi kisváros lakóival együtt várunk erre és szinte észre sem vesszük, hogy már körbezárt az elzárt peremvidék tapasztalatiból és hanjaiból felépülő világa. Ami a Báró Wenckheim hazatér esetében nemcsak egy földrajzilag nem pontosan behatárolható terület, hanem egy igazán abszurd környezet: a mai Magyarország valósága. Ez a távol-keleti írások után a félezer oldalas szatírát a Sátántangóval és Az ellenállás melankóliájával rokonítja. Ezekben a könyvekben Krasznahorkai olyan atmoszférát teremt, hogy később aki csak egy sort is olvas a szövegekből, azonnal ráismer: ez Krasznahorkai.

Kilátástalan, reménytelen, megváltásra váró, de megválthatatlan, rohadó periféria, ami nem lehet az isten háta mögött, mert isten ezen a tájon nem is járt. De hallomásból talán ismerik, mert még mindig a messiást várják.

A könyv története egyébként nem túl bonyolult: a báró Ausztriában élő családja bulvárlapokból tudja meg, hogy az Argentínában élő idős rokon elkártyázta egész vagyonát. Kifizetik az adósságot és magukhoz veszik a bárót, aki azonban furcsa alak és a család inkább szabadulna tőle. Mivel a báró haza akar menni a magyar szülőföldre, és meglátogatni Mariettává szépített, valójában Mari nevű fiatalkori szerelmét, könnyen útnak is indítják. A kis település (könnyen beazonosíthatóan Gyula) izgatottan várja, mert azt remélik, a településre hagyja a pénzét. A bárón kívül a másik fő alak a Tanár úr, aki törekszik a kívülállásra, ki is költözik a közösségből, és egyetlen dolgot akar elérni: a gondolattalanságot. Gondolatfutamai néha követhetetlenek, de nem értelmezhetetlenek, az ő szólamain kívül azonban mindenképpen befogadhatóbb a többi lakók mondanivalója, fecsegése. A báró a könyvben nem túl aktív szereplő, de az ő jelenlétén  keresztül szólal meg a település, a különböző szereplők jelzés nélkül váltakozva monologizálnak és nagyon mindennapiak, esendőek.  Ráadásul olyan, mintha hallottuk, ismernénk már ezeket a figurákat, a polgármestert, a helyi neonáci kisvezért a motorosaival, a vele összejátszó rendőrfőnököt, a kisnyugdíjasokat és tapasztaltunk már mindent átszövő korrupciót és feltehetően nagy hatalmi politikusokat szállító, titokzatos, elsötétített üvegű limuzinokat.   

Krasznahorkai művei eddig nem táplálkoztak ennyire nyilvánvalóan a közelmúltból és itt ezen az utóbbi pár év közéleti eseményeit és közhangulatát lehet érteni. Rezonál benne a kortárs magyar valóság, de nem rajza annak, viszont komoly társadalomkritika olvasható ki belőle. Ma a cselekvés a korrupcióban merül ki, rajtunk csak végigmegy minden, nem mi alakítunk. Kívülről várjuk, hogy jöjjön az, amit saját véleményünk szerint megérdemlünk. Mert saját erőnkből nem akarunk tenni semmit vagy ami még rosszabb talán, nem is tudunk. A könyv vége az apokalipszis: egy olyan vonaton ülünk, ami fék nélkül robog a fal felé. Ez a megváltatlanság állapota, ahol az idő csak “telik, de nem múlik.”

Krasznahorkai László a Báró Wenckheim hazatér című regényének bemutatóján FOTÓ: Molnár Ádám/Népszava

Krasznahorkai László a Báró Wenckheim hazatér című regényének bemutatóján FOTÓ: Molnár Ádám/Népszava

Idézet a könyvből: "nincs a számára félelmetesebb, mint szembesülni azzal, milyen volt ő egykor, mert akkor azzal kellene szembesülnie, hogy milyen ő most, meg azzal, hogy milyen lesz holnap, és ez az egész annyira reménytelen, és így ijesztő, hogy inkább keresztbe-kasul hazudozik önmagának is meg a világnak is, csak hogy elmeneküljön a szembesülés elől, na, hát itt van, bökte ki nagy nehezen a második, aki középen ült, hogy szerintem ilyen, hogy a szembesülés elől elmenekülni, ilyen nincs, ilyet nem mondunk, nem használunk, a magyar nyelv nem engedélyezi ezt a kapcsolatot egy ilyen ige és egy ilyen vonzat között".

Névjegy
Krasznahorkai László 1954. január 5-én született Gyulán. Kossuth-díjas magyar író, 2015-ben elnyerte a Nemzetközi Man Booker-díjat. 1985 óta Tarr Béla szinte kizárólag az ő könyveiből, illetve forgatókönyveiből készítette filmjeit. Számos novelláskötet és regény szerzője, tavaly szeptemberben jelent meg Báró Wenckheim hazatér című regénye, amiért tegnap megkapta az Aegon Művészeti Díjat. 

Urbán Csilla

Lájkoljon minket a Facebook-on is!