Előző
Következő
új cikk

Szép szó

Sikeres a korrupció elleni fellépés

Népszava|2017. márc 25. 07:45
[A+ A-]

A korrupcióellenes mozgalmak a liberális demokrácia védelmére keltek Romániában FOTÓ: GETTY IMAGES/MATT CARDY

Az elemi logika és a történelmi tények is azt mutatják: az olasz, és a többi hasonlóan korrupt „régi pártrendszert” a korrupció, és nem a korrupció-ellenes föllépés zilálta szét - írja egyebek között Magyari Nándor László az olasz történész, Stefano Bottoni Szép Szóban megjelent interjújára reagálva. A Kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem oktatója szerint a romániai közéleti korrupció visszaszorítását célzó politikák és azok civil társadalmi, mozgalmi támogatása megalapozott, sőt hatékony és sikerrel kecsegtet.

Hosszú és szokatlanul ellentmondásos interjút adott Stefano Bottoni a korrupció kérdésköréről. Mivel Romániára fókuszál, illetve nem először nyilatkozik elítélő módon a román korrupcióellenes föllépésről, korrupció-kutatóként kihívásnak érzem szövegeit, ezért megpróbálok reflektálni arra, amit megérteni véltem kijelentéseiből.

Ezekben az interjúkban Stefano Bottoni mint jelenkor-történész van bemutatva, ő maga is történészként beszél, mégis problematikus, hogy a bevezetőként és egyféle összehasonlítási alapként használt olasz Mani Pulite-t (Tiszta Kezek), a 25 évvel ezelőtti korrupció-ellenes ügyészségi föllépést csupán személyes (a szerző akkor 15 éves volt) tapasztalat és élmény, valamint emlékei alapján írja le és értelmezi. Ezért sem szeretnék kitérni annak értékelésére, legfeljebb néhány apró megjegyzés kívánkozik ide. Bottoni a régi, korrupt olasz politikai pártrendszer összeomlását – mely fölött magánemberként fájdalmat érez – a korrupció-ellenes, véleménye szerint elhibázott föllépésnek tulajdonítja.

Fordított logika

Számomra viszont ez fordított logikának tűnik, hiszen az ok minden bizonnyal a korrupció és nem az ellene való föllépés volt, akárcsak az időben és térben beomló rendszerek, mint Ukrajna, Moldávia, vagy a távolabbról ismert dél-amerikai korrupt rendszerek esetében, ahol semmiféle összehangolt korrupció-ellenes föllépés nem történt. Azután meg az olyan erős és summás kijelentéseinek, mint „az igazságszolgáltatáson keresztül próbálták leváltani a politikai elitet”; és hogy az akkor megvádoltak kétharmadát „később felmentették” sincs analógiája Romániában. A román ügyészség zárójelentései szerint a fölmentettek aránya 2015-ben kevesebb mint 10, illetve 2016-ban csupán 13 százalék. Bottoni elmondja, hogy tucatnyi megvádolt politikus és menedzser öngyilkosságot követett el Olaszországban, de Romániában semmi ilyesmiről nem tudunk. ”Ezt a sokkot soha nem heverte ki Olaszország” állítja Bottoni, és az egészet oda csatornázza be, hogy Silvio Berlusconi az antikorrupciós harc farvizén nyert volna választásokat. Arra is érdemes felhívni a figyelmet, hogy akárhányszor az analógia romániai érvényességére tér ki, éppen a különbségeket sorolja és nem a hasonlóságokat, akár a geopolitikai „helyzet” felé viszi, akár az okkult titkosszolgálati összefonódást vizionálja, vagy a nagyszámú fölmentettet tekinti, egyik sem talál esetünkre.

Azt a nagyon sarkas kijelentést is, hogy a román DNA (Korrupcióellenes Ügyészség) tevékenysége a „társadalom immunrendszerét gyengíti” csupán a „deep state" (mély állam), a formális hatalom mögött láthatatlanul működő hatalom, Amerikában elterjedt konteójára alapozza. E mögött az a feltételezés áll, hogy a román állam „mélyén” az „intézményesített korrupció” és politika végzetes összefonódása áll, amit minden kutatás és szociológiai elemzés cáfol. Nem több ez egy megrögzött előítéletnél, és olykor egzotikumot hajszoló folklór-kutatások kiindulópontjánál. Az elemi logika és a történelmi tények is azt mutatják: az olasz, és a többi hasonlóan korrupt „régi pártrendszert”, a korrupció, és nem a korrupció-ellenes föllépés zilálta szét. Romániában a „régi pártrendszer” egyes nosztalgikus/anakronisztikus maradványai, amelyek megpróbáltak a második világháború előtti – amúgy is vitatható habitusú, nacionalista, és szélsőjobboldali – hagyományokhoz kapcsolódni, már egy évtizede kikoptak a politikai palettáról (a Parasztpárt eltűnt, a Nemzeti Liberális Párt csak nevében ugyanaz), tehát ezért is más a helyzet, mint Olaszországban. A különbségeken és lényegi eltéréseken azzal siklik át Bottoni, hogy „valami hasonlót látok most Romániában is”, holott maga is csak a különbségeket írja le, így az olasz példa nem releváns a román korrupció, illetve annak visszaszorítására indított politikák szempontjából.

Bottoni, valamilyen csak általa ismert okból, „antipolitikának” nevezi a korrupció visszaszorítására irányuló politikákat, és immár egész Európára kiterjesztve ítéli el azokat. Megjegyzi, hogy ő maga jobban szereti a strukturált pártokat, szakszervezeteket, mint a „civil” szervezeteteket, azzal együtt, hogy mint maga mondja: „azok a pártok loptak, de olyan tömegpártok voltak, amelyek adtak is cserébe a lakosságnak”. Mindezen túlmenően nem vitatom a történész interjúalany alternatív tények, illetve igazság utáni konzervatív ideológiához (alt-right) való ragaszkodásának jogát, okát, és motívumait, a paternalizmus és a pártpatronátusi rendszer amúgy is divatos manapság.

Olvasatomban az interjúalany gondolatmenete egy konzervatív ideológia, mégpedig a tények utáni konzervativizmus irányába mutat, amikor a paternalizmust (a régi, beágyazott, viszont korrupt pártok dicsérete), és a pártpatronátust (a pártok zsákmányszerzők, illetve közméltóságokat osztanak szét) tartja kívánatosnak, szemben az új civil mozgalmakkal, a tapasztalatlan politikusokkal. Viszont...

Az egyetlen koherens program

Viszont a romániai közéleti korrupció visszaszorítását célzó politikák és azok civil társadalmi, mozgalmi támogatása megítélésem és a rendelkezésre álló információk alapján megalapozott, sőt hatékony és sikerrel kecsegtet. Nem tévedés azt sem kijelenteni, hogy az egyetlen koherens és következetes politikai program, az ideológiák alapján strukturált politikai mezőny ellehetetlenülése után. Azok a nagyszabású békés utcai tüntetések, amelyek az elmúlt években spontán módon szerveződtek országszerte, főként Bukarestben és a nagyobb városokban, céljaikat tekintve is koherensek és egyáltalán nem a Bottoni által mintegy mellékágon fölvetett szélsőségesség és nacionalizmus, valamint illiberális demokrácia malmára hajtották a vizet. Ezek a mozgalmak a korrupció-ellenesség mellett, illetve annak zászlaja alatt a liberális demokrácia védelmére keltek. Egyfelől a) a román demokratikus „átmenet” fő sodrába helyezkedtek, annak „eredeti programját” igyekeztek fölvetni és kiteljesíteni, másfelől b) a „Rezist” („Ellenállok”) mozgalom illeszkedett abba a sorozatba, amelyek a „korrupció öl” jelszóval, közveszélyesen korrupt ügyekben jelentek meg, és voltak sikeresek.

A mostani, az 1989 decemberi forradalmat követő legnagyobb méretű romániai tüntetéseknek nem is egy, hanem két meghirdetett programja is ismert. Az első ilyen, a Románia 2017+ Kiáltvány a híres Temesvári Kiáltványt (1990) követi, s a közélet tisztaságának megteremtésére irányul. Ez már nem a régebbi szekusoktól és kommunistáktól akar megszabadulni, hanem az új korrupt politikusok felelősségre vonását követeli. Ez a kiáltvány 8 pontban aktualizálja a 27 évvel ezelőtt, Temesváron megfogalmazott követelményeket, foglalja össze az ezzel kapcsolatos álláspontokat, és ad követhető programot a mozgalomnak. Az újabb, „Rezist 2.0” címet viselő program, amely az első kiegészítéseként jelenik meg, és amelyet szakértők dolgoztak ki és bocsájtottak közvitára, a jó kormányzás és a demokratikus képviselet elveit rögzíti, nem csak a korrupció felszámolásával kapcsolatban, hanem a liberális demokrácia romániai kiteljesítésének igényével.

Ugyanakkor a mostani nagyszabású utcai mozgalmak mintegy – szociológiai értelemben – „természetes örökösei” a Colectiv-diszkóban 2015 október végén történt tűzeset kapcsán kirobbant, kormánybukáshoz vezető mozgalmaknak, amelyek megalapozottan tették a korrupciót az ott történt tragédia okának. De közvetlen előzményként kapcsolódnak a verespataki aranybánya megnyitása elleni környezetvédő mozgalmakhoz is.

A megmozdulásoknak régebbi hagyománya is van. „Szimbolikus hatékonyságukat” az adja, hogy az elmúlt lassan három évtizedben, a ’89-es, és főként az azt követő ’90-es évek eleji hasonló tüntetés-sorozatok, közülük is leginkább a bukaresti Egyetem téri "Golaniádaként" ismertté vált megmozdulás-sorozat (a golan huligánt jelent), időről-időre megerősítést nyernek. Bár a „Golaniádát” véresen elfojtották (Ion Iliescu volt államfőt és Petre Roman volt kormányfőt éppen ezekben a hetekben citálták ügyészségre és jelentették fel bíróságon akkor viselt dolgaikért), a modell, a forma fennmaradt és minden újabb alkalommal megerősödik, új kifejezőeszközökkel gazdagodik, de motivációit, hangulatát és érzelmi töltetét tekintve „ismétli magát”. A mozgósítás, a részvétel tapasztalata, a kreatívok és jelszavak, az „indulók” és kiáltványok, olyan kohéziót termelnek, mely azt sugallja, hogy a tüntetők a „jó, a progresszív” oldalon állnak. Ezt az érzést és magatartást nyugodtan nevezhetjük civil alapú társadalmi kohéziónak (vagy állampolgári nacionalizmusnak), mely túlmutat a szokványos „nemzeti kohézión”/nacionalizmuson. Fontos megfigyelni, hogy egy új generáció, megváltozott körülmények között, és megváltozott élettapasztalattal, no meg újfajta mozgósítási, kommunikációs eszközök segítségével stb., képes megismételni és ezzel kontinuitást biztosítani az eredeti, immár lassan történelmivé öregedő mozgalomnak, az akkor spontán módon kialakult paradigmának. Mi más lenne ez, mint egy alulról szerveződő „kitalált hagyomány”, sajátosan fölépített tradíció, amelyhez szívesen és önként kapcsolódnak fiatalok?

Minden magyar politikus ártatlan?

Nem mellékes, hogy a kisebbségek, mindenekelőtt a romániai magyar közösség fiataljai is szívesen megmártóznak a hangulatban, egyenlő partnerként, részvevőként érezték/érzik benne magukat. Igaz, hogy ez leginkább csak a nagyobb városokban - különösen Kolozsváron - volt jellemező, és kevésbé az elszigetelt, etnikailag homogén Székelyföldön, de azt hiszem az itteni állampolgári kohézió megtapasztalása mégis fontos társadalmi tapasztalat az egész romániai magyar közösség számára. Egy új nemzedék is megtapasztalhatta az eredeti mozgalmak nagyjából megőrzött hangulatát.

Ezzel kapcsolatban Bottoninak igaza van, amikor a romániai magyar sajtóban ez ügyben megnyilvánuló véleményvezér újságírásról, mint sajátos műfajról beszél, csak éppen maga ellen beszél. A romániai magyar politikai mainstream és a neki alárendelt média minden kritika nélkül megismétli azt a Bottoni által is sugallt, a tapasztalatnak és a tényeknek ellentmondó nézetet, hogy minden korrupciós ügyben meggyanúsított, megvádolt, sőt elítélt romániai magyar politikus ártatlan, és csupán a „román hatalom, titkosszolgálatok, stb.” nacionalista támadásainak az áldozata. Márpedig ez a politikai attitűd tarthatatlan és nem az esetlegesen, sőt valószínűsíthetően politikai okokból megvádolt romániai magyar elöljárók érdekeit szolgálja, hanem a valóban korruptakét, akiket összemosnak, egyként kezelnek az előbbiekkel. Ez a magatartás nemcsak a tényekkel ellenkezik, hanem megakadályozza a tisztánlátást, az ártatlanság vélelmének tévesen értelmezett elve alapján próbálja menteni az arra nem érdemeseket, miközben éppen a megmentendőket ássa alá.

Bottoni szerint a „befolyással való üzérkedés” mint büntetőjogi kategória „csak egy rossz vicc”, (erre a kijelentésére máshol is reflektáltam), viszont a rossz vicc büntetésének eltörlési kísérlete miatt több mint félmillióan vonultak utcára országszerte, és mozgalmuk egyáltalán nem a jó öreg korrupt pártokat, hanem a megújulást és a közélet tisztaságát szolgálta, és nagy valószínűséggel, fogja szolgálni. Bottoni fordított logikája szerint viszont a tüntetőket, a civil társadalmat, az ügyészséget, a román államfőt (akinek szavazói adják az utca hangjának sűrűjét), sőt az ifjabb és politikailag tapasztalatlanabb, viszont jól képzett, idegen nyelvet beszélő, a politikai nyugatot értő fiatalokból álló mozgalmakat kellene fölszámolni és visszaterelni a régi jó korrupt pártok akol-melegébe. Ilyesmit viszont a korrupcióellenes tüntetők elképzelni sem tudnak, mint azt egy frissen, a tüntetők körében végzett felmérés mutatja. Ez bizony nagyon is abszurdnak tűnik Románia esetében, ahol a korrupció-ellenes megmozdulások ellenében a hatalom megpróbálkozott ellentüntetések szervezésével, olyan nacionál-kommunista jelszavakkal és módszerekkel, melyek már többször elbuktak és amelyekre lasszóval sem lehet résztvevő polgárokat szerezni.

Magyari Nándor László
  • 1960-ben született Csíkszeredán
  • 1984-ben diplomázott a Kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) filozófia-történelem szakán, ugyanott szerezte doktori fokozatát szociológiából
  • 1992 óta Kolozsváron él
  • 1992 óta a Kolozsvári BBTE oktatója, szociológiaelméletet és kulturális-, valamint politikai antropológiát tanít, politikai elemző
  • 2011-től a systemcritic.blogspot.ro blog szerzője, és a Bukaresti Rádió heti jegyzetének készítője
  • Kutatási területei: interetnikus kapcsolatok Erdélyben, a politika mint folyamat, a közéleti korrupció mintázatai, oktatáspolitikák



Magyari Nándor László (Kolozsvár)

Lájkoljon minket a Facebook-on is!