Előző
Következő
új cikk

Vélemény

Valahol a 8549. helyen

Népszava|2017. ápr 5. 06:01
[A+ A-]

Örömmel tölt el, hogy a Csíki Sör márkanév használatáról sikerült megegyezni a Heineken Romániával. Büszkék lehetünk rá, hogy ebben komoly szerepe volt a magyar Miniszterelnökséget vezető miniszternek, és annak, hogy hetek óta folyó kommunikációs kampány állította az érdeklődés középpontjába ezt a „fontos” kérdést.

Elégedettségemet azonban némileg beárnyékolja az a tény, hogy ennél százezerszer fontosabb kérdésekről szinte egyáltalán nem hallani semmit, és nem tudni, mit tesz, de még csak azt sem, hogy mit gondol a kormány.

Az ország, Európa és a világ sorsát erősen befolyásolják például a nemzetközi kereskedelmi egyezmények. Az Európai Parlament 2017. február 17-én megszavazta a Kanadával kötendő Átfogó Gazdasági és Kereskedelmi Egyezményt, a CETA-t, aminek azonnal alkalmazzák a legfontosabb rendelkezéseit, anélkül, hogy a nemzeti parlamentek azt ratifikálták volna – írja többek között a Le Monde Diplomatique. Itthon is bevezették a megállapodás ezen pontjait? Beszéltünk erről valaha szélesebb körben? Ratifikálni fogjuk? Mit gondol a Miniszterelnökséget vezető miniszter a tőkeerős cégeknek a nemzeti határokat ledöntő szabad nyomulásáról?

Tagja vagyok a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsnak, amelynek a társadalom hat különböző fontos érdekkörét képviselő oldala van: a gazdaság szereplői mellett ott ül a munkavállalói és a civil oldal, a tudomány, a művészeti élet és az egyházak képviselői. Ha valamit, akkor a CETA ügyét meg kellett volna itt tárgyalni, mert ez kardinálisan érinti mind a munkaadói, mind a munkavállalói, mind a civil, mind a tudományos oldalt. Természetesen nem beszéltünk az Egyesült Államokkal, Japánnal és egyéb ázsiai országokkal kötendő hasonló szabadkereskedelmi megállapodásokról sem. (A javaslatomra ősszel napirendre tűzi a tanács a szerződések kérdését, de ha nem kezdeményezem, akkor nem kerülne rá sor idén sem.) Több százezer ember vonult fel Európában a szabadkereskedelmi egyezmények ellen tiltakozva, Magyarországon viszont nem is nagyon tudja senki, hogy mi folyik a feje fölött. Az egész magyar kis- és középvállalkozói réteg durván megszenvedheti azt a tágabb piaci versenyt, ami kialakul, és nem azért, mert rosszabbul termel, hanem azért, mert nem megfelelőek a körülményei. Pedig a klímavédelmet, a munka- és élelmiszerbiztonságot, az online személyiségi jogokat, a dohányzást, az alkoholfogyasztást és szinte az élet minden területét valószínűleg érinteni fogják a változások. Sűrű homály fedi az egész kiterjedt kérdéskört, mert annyi időt sem szenteltünk ezekre a kérdésekre, mint amennyit a csíki sör problémájára.

Jelentősége ellenére nem szeretnék a szabadkereskedelmi egyezmények ügyénél leragadni, ez csak egyetlen szerény példa arra, hogy sorsdöntő ügyek igencsak korlátozott nyilvánosságot kapnak. Nem férne bele ebbe a cikkbe, ha mindent felölelő listát állítanék a legfontosabb kérdésekről, ezért a továbbiakban is csak példálózom és a mindennapi emberhez, a munkavállalóhoz közelálló gondok sorából ragadok ki néhányat.

A 2016-ban elfogadott minimálbér és a garantált bérminimum emelés katasztrofálisan tönkretette („alulról felnyomta”) a közszolgálati bértáblákat. Ma ugyanannyit keres egy rövid alapfokú tanfolyamot végzett 18 éves pályakezdő, mint bizonyos esetben egy akadémiai doktor. Sic! – szokták jelezni, hogy nem elírás, nem túlzás, nem költői példa, ez szó szerint így van. A garantált bérminimum, azaz a sokféle levonás előtti, bruttó 161 ezer forint az alapfokú tanfolyamot végzettnek és bizonyos életkori sávokban a legmagasabb szinten végzetteknek is a bére. Igazságtalan, megalázó, elfogadhatatlan! A sértés mértékével egyenes arányban növekszik a kitántorgási hajlandóság. Az igazságtalanság tönkreteszi a nemzet számára fontos szakemberek szakmai méltóságát.

De említhetem azt is, hogy nem nagyon akad józan ember, aki – amikor elgondolkodott, hogy sztrájkot kellene kilátásba helyezni -, ne találta volna elhibázottnak a sztrájktörvény elégséges szolgáltatásról történő megállapodására vonatkozó bekezdéseit. Évek óta mondjuk, de nem értünk el eredményt!

Tavaly decemberben szellőztette meg a sajtó, hogy a kormány ki kíván vonulni a Nemzeti Üdülési Alapítványból, miközben ennek a szervezetnek az anyagi alapja is megszűnik. Félő, hogy Magyarországon a gyermeküdültetésen kívül nem lesz semmiféle szociális üdültetés, például a nagycsaládosok számára sem. A kérdésről még tavaly decemberben kezdeményeztem megbeszélést az EMMI és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium miniszterénél, de a mai napig nem érkezett válasz. Egy ilyen egészségi állapotú országban a kikapcsolódás elősegítése elsőrendű nemzeti érdek, a szó szoros értelmében „életfontosságú”. Az a lényeges, hogy minél többen el tudjanak menni néha pihenni, és nem az, hogy eközben csillagtalan setét sört fogyasztanak-e, vagy csillagos világost.

Jó lenne listát készíteni, és legalább havonként áttekinteni azt, hogy hány ügy van, amit nem oldottuk meg: ezt sem sikerült, azt sem, nem léptünk előre ebben sem és abban sem, nem adtunk semmiféle tájékoztatást erről és amarról … aztán valahol a 8549. helyen, vagy sokkal hátrébb feltűnne a Csíki sör, hogy annak a problémáját megoldottuk, tényleg. Ha ilyenféle áttekintésre nem törekszünk, soha nem fogjuk megérteni a világunkat és azt, hogy hol vagyunk átverve.

Földiák András, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma elnöke