Előző
Következő
új cikk

Belföld

Emlékfutás a Clark Ádám térről Auschwitzba

Népszava|2017. ápr 5. 05:16
[A+ A-]

Hajdú Péter: Nem elég csak emlékezni FOTÓ: VAJDA JÓZSEF

Példát szeretne mutatni unokáinak, emléket állítani a vészkorszakban elhurcolt és elpusztított nagyszüleinek. A 63 éves Hajdú Péter a budapesti Élet Menetéről, a Clark Ádám téren lévő 0 kilométerkőtől indul, és futva teszi meg az utat Auschwitzig. A tervek szerint nyolc nap leforgása alatt teljesíti a 420 kilométeres távot. Április 16-án, a holokauszt magyarországi emléknapján indul, és április 24-én érkezik meg Auschwitzba, ahol csatlakozik a Nemzetközi Élet Menetéhez.

Viszonylag későn, 55 évesen kezdett rendszeresen futni, aztán több maratoni versenyen is elindult. Az ötlet, hogy elfusson Auschwitzba, két évvel ezelőtt született. A szándék egy éve elhatározássá érett, azóta módszeresen készül az eseményre – nyilatkozta Hajdú Péter a Népszavának. Naponta 38 és 60 kilométer közötti távolságot készül megtenni, az útra szakmai stáb és futóklubjának több tagja is elkíséri. Az előre meghirdetett állomásokon várja azok csatlakozását, akik egyetértenek az Élet Menete célkitűzéseivel, elítélik a rasszizmust és az emberek megkülönböztetését.

 Magyarországon és a világban is egyre nagyobb a gyűlölködés. Tisztelettel és méltósággal emlékezünk az áldozatokra, de nem elég csak emlékezni. Fontos, hogy mindenki képességei, tehetsége és lehetőségei szerint tegyen a gyűlölet ellen – hangsúlyozta Az Élet Menete Alapítvány tájékoztatóján a „civilben” vállalkozó Hajdú Péter.

Az idei budapesti Élet Menete különlegessége, hogy április 16. a holokauszt magyarországi emléknapja húsvét vasárnapra és pészach hatodik napjára esik – hívta fel a figyelmet Gordon Gábor, a rendezvényt szervező alapítvány kuratóriumi elnöke. A keresztényeknek ez a nap a bizonyság, a megváltás, a szeretet ígérete, a zsidó vallásúaknak pedig a fogságból való megszabadulást, tehát szintén egy boldogabb jövő ígéretét jelenti.

A séta életben tartja az emlékezést, eléri a fiatal korosztályokat is – méltatta az Élet Menetét a tájékoztatón Kardos Péter főrabbi. Az emlékmenet a Cipők a Duna-parton emlékműtől a Lánchídon át a reformkor és a modernizáció jelképének tartott Clark Ádám térig halad majd.

Czene Gábor

Lájkoljon minket a Facebook-on is!