Előző
Következő
új cikk

Gazdaság

Herczog László: hét-nyolc százalék a munkanélküliség

Népszava|2017. ápr 10. 05:21
[A+ A-]

A csapatmunkára épülő modern világban sem felesleges luxus az irodalom, a történelem FOTÓ: TÓTH GERGŐ

Szigorúan szakmai szempontok alapján számolva 7-8 százalékos munkanélküliség van ma Magyarországon, szemben a - többek között -, a közfoglalkoztatottakkal szépített 4-5 százalékos kormányzati számokkal - állítja Herczog László közgazdász, a Pénzügykutató Zrt. munkatársa. Úgy látja, hogy a gyenge szakoktatás, hatalom által túlközpontosított gazdaság gyengíti az ország versenyképességét.

- A kormányzati propaganda szerint folyamatosan javulnak a munkanélküliségi és a foglalkoztatási adataink. Mennyire kell ezeket az állításokat komolyan venni?

- Kétségtelen, hogy az utóbbi időben dinamikusan csökkent a munkanélküliség és növekedett a foglalkoztatás. Nem a számokat kell vitatni, hanem azt kell vizsgálni, hogy ez az állapot mennyire tartós, mennyire fenntartható. A 4,3-4,4 százalékos mértéknél sokkal lejjebb már nem szorítható a munkanélküliség. Teljes foglalkoztatás, azaz nulla százalékos munkanélküliség a gyakorlatban nem lehetséges, hiszen mindig vannak olyanok, akik befejezték a tanulmányaikat és még nem helyezkedtek el, éppen megszűnt a munkahelyük, vagy állást váltanak.

- Orbán Viktor már 2010-ben is a teljes foglalkoztatásról beszélt. Megvalósult volna a munka alapú társadalom ideája, ahol gyakorlatilag nincs munkanélküliség?

- A foglalkoztatásba beleszámolják a közfoglalkoztatást is, aminek az így dolgozók száma igen magas, éves átlagban a 200 ezret is meghaladja. Ezek a közmunkák azonban tartós, valós munkahelynek nem tekinthetők. Ugyancsak beszámítja a KSH a foglalkoztatottak körébe a külföldön munkát vállaló ingázókat is. Ők 116 ezren voltak 2016-ban. Fontos változás, hogy míg néhány éve még a magas munkanélküliség és az alacsony foglalkoztatás okozott gondot, ma már szakemberhiánnyal küzd az ország. Ennek fő oka az a becslések szerint félmillió ember, aki elhagyta az országot, tartósan külföldön él és dolgozik. Jelentős azok száma is, akik már eltűntek a hivatalos ellátásból. Az álláskeresési időszak februárban átlagosan 371 nap volt, miközben a „munkanélküli segély” mindössze 3 hónapig nyújt némi biztonságot. Szigorúan szakmai szempontból nagyjából 7,5 - 8,5 százalékos munkanélküliséggel számolhatunk Magyarországon, ami még mindig nem rossz adat az uniós átlagot tekintve.

- Mennyire növelhető a foglalkoztatottak aránya?

- Ott még vannak tartalékok. Különösen az úgynevezett inaktívak tárborában, a nyugdíjasok, felsőoktatásban tanulók, illetve a kismamák között. Arányuk magasabb az uniós átlagnál.

- Mi ennek az oka?

- A munkáltatók nem élnek eléggé a rész- és a távmunka lehetőségével. Ennek szemléleti, kulturális okai is vannak. A magyar főnökök szeretik látni a beosztottaikat, akiknek minden pillanatban rendelkezésre kell állniuk. A távmunka esetében csak a feladat és a határidő kötött, de az oda vezető folyamat fölött nincs munkáltatói ellenőrzés. Ezt ma még sok hazai vezető nem fogadja el. De az sem szerencsés, amikor a kormány akadályozza a nyugdíjasok foglalkoztatását.

- Mi van a kétszázezres közmunkás-táborral? Őket nem lehet bevonni az elsődleges munkaerő piacra?

- Előbb tisztázni kellene, mit jelent a XXI. században a közmunka. A XIX. században alig létezett állami közszolgáltatás. Akkor a vasútépítést, a folyamszabályozásokat, a gátépítéseket értelemszerűen közmunkának nevezték. Ma már létezni sem tudnánk közszolgáltatások állami szerepvállalás nélkül, hogy csak az energiaszolgáltatást, a közoktatást, egészségügyi ellátást, közösségi közlekedést, rendvédelmet említsem. Ebbe a körbe tartoznak az önkormányzati szolgáltatások is. Kérdés, hogy amikor ezekben a szolgáltatásokban közmunkás dolgozik, akkor miben különbözik attól, aki úgymond főállásban teszi ugyanazt? Itt a határ nagyon elmosódott. Az pedig, hogy a közfoglalkoztatottak bére nem éri el a minimálbért, erős érdekeltséget teremtett arra, hogy az olyan feladatokat, amelyeket az államnak kell ellátnia, közfoglalkoztatottakkal végeztessék el. Önmagában pozitív példákat is láthatunk: amikor például egy településen közfoglalkoztatottak termelnek zöldséget, gyümölcsöt a helyi közintézmények számára. Olcsóbban juthat friss termékekhez az iskola, az öregek otthona, az önkormányzat állami pénzből olcsóbban megoldhatja ezt a feladatot, a közmunkásnak pedig van jövedelme.De, miért nevezik ezt közfoglalkoztatásnak? Csak nem azért, hogy ne kelljen piaci bért fizetni a résztvevőknek? A munkaügyi szakma egyetért abban, hogy a közfoglalkoztatás helyett a képzésre, átképzésre kellene a hangsúlyt helyezni.

- A piaci szereplők szerint nemcsak a közmunkások képzettségével, illetve annak hiányával van gond. Mire teszi alkalmassá a köz-, illetve a szakoktatás a fiatalokat?

- Amikor ennyire fölgyorsult a fejlődés, nagyon nehéz az oktatási rendszernek erre a kihívásra helyes választ adnia. Néhány évtized múlva olyan szakmák lesznek, amilyenekről ma még nem is álmodunk, illetve sok mai szakma eltűnik. Ezért mondja az oktatási szakma, hogy a gyerekeknek az alapvető kompetenciákat kell(ene) elsajátítaniuk, hogy képesek legyenek az új ismeretek befogadására, az együttműködésre majdan munkavállalóként. Ma már élethosszig tartó tanulásról beszélünk.

- Mennyire szolgálja ezt a mai szakoktatási rendszerünk?

- Elsősorban a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara befolyásának köszönhetően túlságosan is a pillanatnyi igényekre koncentrál a szakoktatás. A kormányzat is gyakran hivatkozik a német duális képzésre, csakhogy ott erősebb az alapképzés, sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek a kompetencia alapú képzésre, mint nálunk. Az irodalom, a történelem nem felesleges luxus. Ezek révén sajátítjuk el a közösségi lét alapjait. A modern világ az együttműködésre, a csapatmunkára épül. Aki ezt nem érti meg, lemarad a versenyben. A hatalom által túlközpontosított gazdaság, a verseny győzteseinek a kijelölése gyengíti az ország versenyképességét, amit az összehasonlító adatok évről-évre jeleznek. Az is roppant hátrányos, hogy a piacképes szaktudással és nyelvtudással rendelkező fiatalok és nem annyira fiatalok nagy számban mennek el az országból. Önmagukban a béremelések – bár a szerepük kiemelkedő fontosságú - nem tartják itthon őket, és nem csábítják haza a kint lévőket. Élhető országot, kiszámítható jövőt, megfelelő bér és munkakörülményeket kellene kínálni nekik. Egyre inkább az együttműködési kultúránk fejletlenségében látom problémáink fő okát.

- Hol a helyünk és mik a lehetőségeink a nemzetközi munkamegosztásban?

- Az ország nagyon rossz irányba halad. A globalizáció elkerülhetetlen. Nem harcolni kellene ellene, hanem azon kellene gondolkodni, hogyan tudunk alkalmazkodni hozzá. Ehhez kellene a korszerű oktatás, olyan jogszabályok, amelyek a valós teljesítményt ismerik el és nem a hatalomhoz fűződő kapcsolatokat díjazzák személyre szabott törvényekkel és elnyert pályázatokkal. Az a kirekesztő magatartás, ami egyre inkább eluralkodik az országban, szintén erőteljesen akadályozza a fejlődésünket. A kormány azért harcol, hogy a magyarok minél kevesebb akadállyal dolgozhassanak külföldön, de ide ne jöjjön senki. Ez nem megy. Ezzel kizárjuk magunkat a nemzetközi munkaerőpiacról és gyengítjük a fejlődés lehetőségét.

Bihari Tamás

Lájkoljon minket a Facebook-on is!