Előző
Következő
új cikk

Belföld

Dési András: nehéz lesz visszajönni a lejtmenetből

Népszava|2017. ápr 10. 05:06
[A+ A-]

Tavaly ősz óta erre a régióra is figyelnek FOTÓ: TÓTH GERGŐ

Már a Riporterek Határok Nélkül nevű szervezetet is aggasztja a magyar média helyzete, ezért kérték fel országtudósítónak Dési Andrást. Az újságíró szerint a szervezetnél a Népszabadság bezárásakor szólalt meg a vészcsengő, a vezetők pedig hamarosan Budapestre látogathatnak. Dési szerint az is aggasztó, hogy a politikai körök mind nagyobb befolyást szereznek a médiában.

- Országtudósító lett, eddig is volt ilyen Magyarországon?

- Nem volt, a történet a Népszabadság likvidálásával kezdődött. A Riporterek Határok Nélkül (RSF) eddig Magyarországgal keveset foglalkozott. A lap kivégzése volt az, ami egyfajta ébresztőt jelentett. Én tavaly novemberben kerültem velük kapcsolatba, amikor a párizsi Libérationnal készült a közös melléklet. Azt követően kértek fel, hogy legyek a magyarországi tudósító, ez tulajdonképpen közösségi munka. A feladatom az, hogy ha valami történik a magyar médiában, én beszámolok róla. Természetesen a szervezet nyomon követi a nemzetközi médiát, de az is érdekli őket, hogy egy itteni ember miként látja a folyamatokat.

- Eddig sem volt túl rózsás a helyzet.

- Igen, de a Népszabadság bezárása minőségi fordulatot hozott abban, hogy hogyan foglalkoznak a térséggel. Eddig alapvetően a Balkánra figyeltek, Szerbiára, Boszniára, Montenegróra. Tavaly ősz óta ez a régió is előtérbe került, a lengyel eseményeket is követik a Jog és Igazságosság győzelme óta. Lengyelország persze sokkal szembetűnőbb a nagysága, súlya miatt. A szervezet járt Varsóban helyzetfelmérésen: találkoztak újságírókkal, jogászokkal, a médiát ismerő emberekkel.

- A következő állomás Budapest?

- Nagyon szeretném, ha eljönnének Magyarországra is, s olyan emberekkel egyeztetnének, akik ismerik a magyar médiahelyzetet.

- A kormánnyal való egyeztetés szóba sem jöhet?

- A szervezet minden irányba nyitott. Az már más kérdés, hogy miről tudnának a magyar kormánnyal diskurálni. Valószínűleg elbeszélnének egymás mellett. De ha lenne fogadókészség, az RSF a kabinettel is szóba állna.

- A Népszabadság bezárása előtt is történtek aggasztó dolgok a magyar médiában, azok elkerülték az RSF figyelmét?

- A szervezet legfőbb célja az újságírók védelme a fizikai és jogi erőszak ellen. Kiállnak azon újságírókért, akiket meggyilkoltak munkavégzés közben, támogatják a hozzátartozóikat. Emellett szót emelnek a sajtószabadságért. Látni kell, hogy Magyarország minden probléma ellenére nincs olyan súlyos helyzetben, mint mondjuk Törökország vagy Oroszország, ahol fizikailag is fenyegetik, bántalmazzák az újságírókat. Az RSF számára nálunk elsősorban a tulajdonviszonyok alakulása, átláthatósága érdekes, illetve az, hogyan koncentrálódik a médiatulajdonlás bizonyos körökben.

- A legutóbbi jelentésük szerint csak oligarchák vesznek médiát, ez globális trend.

- Igen, ez világszerte így van. 1945 után még valóban szakmai befektetők vásároltak médiát. Az egykori nyugatnémet példát szoktam mondani, ahol a megszálló brit hatóságok licenceket osztogattak olyanoknak, akikben megbíztak, nem volt náci múltjuk, és többé-kevésbé hittek abban, hogy a független sajtó a demokrácia része. Sok mindent lehet mondani a Springerről, de az is így indult, ahogy a többi nagy német lap. Szakmai tulajdonosok kezében voltak, akik felelősséget éreztek. Nyilván ők is megkötötték a maguk alkuit, de az utóbbi időben a médiában megjelentek a kockázati befektetők, s egyre jobban elmosódik a határ az üzleti és a politikai körök között. Korábban, ha voltak is alkuk, átfedések, azért sokkal élesebben el lehetett különíteni a két csoportot. Ma már ezek a folyamatok sokkal sötétebben és átláthatatlanabbul zajlanak.

- A kereskedelmi mellett közszolgálati médiának is lennie kell, a brit BBC például világhírű.

- A magyar közmédiát nem lehet a nyugatihoz hasonlítani. Sajnálom, hogy a hazai állami média jelentős része olyan szintre süllyedt, hogy lényegében a mikrofonállvány szerepét tölti be. Ez a közszolgálatiság megcsúfolása, nem tesznek fel kérdéseket, hanem azt szajkózzák, amit a kormányzati politikusok elmondanak. Ez igaz akkor is, ha az ellenzéket kérdezik meg, az MTVA nem próbál a kettőből valamiféle szintézist előállítani. Nem néznek a dolgok mélyére, nem próbálnak feltárni semmit, 60-70 százalékban leadják a kormányzati nyilatkozatokat, a maradékban pedig az ellenzéki reakciókat. Ez nem közszolgálatiság.

- Az RSF azt is vizsgálja, mekkora az állami ráhatás a szerkesztőségekre?

- Minden évben jelentést adnak ki a média szabadságáról. Ebben 180 országot vizsgálnak, Magyarország a 2015-16-os állapotokat nézve a 67. helyen van, két helyet visszacsúszva az előző vizsgálathoz képest. Vannak súlyosabb állapotok, de nem lehetünk büszkék arra, hogy az erős középmezőnyben végeztünk. Például Szlovákia is sokkal jobban szerepelt.

- Talán nagyobb az Orbán-kormány befolyásolási eszköztára. Itthon például bújtatottan ösztökélnek, állami hirdetésekkel.

- A magyar nyomtatott sajtótermékeknek az a legnagyobb problémája, hogy gyakorlatilag megszűntek a kereskedelmi hirdetések, amelyek egykor eltartották. Ez főleg a politikai sajtón érződik. A kereskedelmi szereplők távol tarják magukat tőle, nem akarnak aknára lépni, ujjat húzni a kormánnyal. Bár ez is globális jelenség, de Magyarországon sokkal erőteljesebb mértékben van jelen. Így egyetlen finanszírozó maradt a piacon: a magyar állam és a kormány. Innentől a dolgok olyan lejtmenetre álltak, amelyből nagyon nehéz visszajönni.

- A kormánypárt így is médiafölényben van.

- A sajtó túl van politizálva, a pártok sokkal jobban befolyásolják az irányultságukat, mint más országokban. Ám ez nem új: ha visszatekintünk a rendszerváltás óta eltelt időszakra, az Antall-kormány idején robbant ki az első médiaháború a közmédia ellenőrzése kapcsán. Ott volt még a Magyar Nemzet, a Magyar Hírlap vagy a Népszabadság privatizációja is. Akkoriban szűkebb volt a kínálat, nem volt internet, és a közszolgálati médiának is sokkal nagyobb volt a befolyása. Ezt nem a Fidesz kezdte el, ők csak finomabb módon csinálják azt, amit az elődeik durvább eszközökkel tudtak csak elérni.

- Ilyen viszonyok között nehéz jó újságot csinálni.

- Ez pedig az olvasókkal szemben is sértés, nem azt kapják a pénzükért, amit elvárnak. Az olvasói kedv is csökken, illetve áttolódik az internetre. Ezért a printmédia komoly válságban van Magyarországon. Ne kerteljünk ezzel kapcsolatban: a Népszabadság sorsában is benne van a gyökeres változás.

- Úgy tűnik, a kormánymédiát az olvasó érdekli a legkevésbé.

- Az a fontos, hogy minél nagyobb felületet szerezzenek maguknak. Abban gondolkodnak, ha minél többször elmondják az üzeneteiket, azok előbb-utóbb rögzülnek. A módszer működik is, láttunk számos példát a világban. Sajnos a mai magyar közállapotok is olyanok, hogy a honfitársaink megelégednek a szimpla üzenetekkel, és nem tesznek fel kérdéseket.

Dési András
1965-ben született Budapesten. 1990-ben végzett a Moszkvai Állami Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében (MGIMO). Több mint 26 évig volt a Népszabadság főmunkatársa, tudósítóként dolgozott Bonnban, Párizsban és Berlinben. A Francia Köztársasági Érdemrend lovagja. Jelenleg szabadúszó újságíró és független külpolitikai elemző.



Sz.P.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!