Előző
Következő
új cikk

Belföld

Úgy, ahogy van, alkotmányellenes a lex CEU

Népszava|2017. ápr 6. 18:34
[A+ A-]

FOTÓ: Tóth Gergő/Népszava

A parlamenti honlapról leolvasható, hogy Kövér László házelnök nem késlekedett, már a felsőoktatási törvény elfogadásának másnapján, április 5-én aláírta és átküldte a szöveget a köztársasági elnöknek. Hogy ezt a Köztársasági Elnöki Hivatal miért titkolja, az kifürkészhetetlen, mindenesetre Áder János sajtósai nem válaszoltak arra a kérdésünkre, megkapta-e már a törvénymódosítás szövegét. Ez azért érdekes, mert szöveg kézhezvételétől számítva öt napja van az elnöknek arra, hogy döntsön.

FOTÓ: MOLNÁR ÁDÁM

FOTÓ: MOLNÁR ÁDÁM

Közben egyre nagyobb körben vetik fel a lex CEU-nak alkotmányellenességét. A Népszava által megkérdezett alkotmányjogászok szerint azonban nem lehet Áder lelkiismeretére apellálni, a Közép-európai Egyetem működésének ellehetetlenítése politikai és nem jogi döntés. Fleck Zoltán, az ELTE Jogi Karának tanszékvezetője arra emlékeztetett, hogy nemcsak a jogszabály megalkotásának szándéka és tartalma alkotmányellenes, hanem az elfogadás módja is, hiszen a kormány elmulasztotta egyeztetési kötelezettségét és nem magyarázat a történtekre, hogy ezt sorozatosan követi el. Tartalmi oldalról vizsgálva a módosításokat, azok - a jogi intézményrendszer politikai befolyásolásával, a jogi kultúrával is foglalkozó szakember szerint - egyértelműen csorbítanak alapjogokat, vagyis alkotmányellenesek. Súlyosan korlátozzák például a tanulás szabadságát, amikor a törvény lehetetlen feltételekhez köti az egyetem működését és ez egyben a tudomány szabadságának alapjogát is sérti. Fleck Zoltán szerint alkotmányjogászoknak ilyen esetben mindig azt kell mérlegelni, hogy milyen következményekkel jár a jogszabály hatályba lépése, és az biztos, hogy a CEU működésének elfogadott korlátozása sok hallgató és oktató alapjogait sérti.

A súlyos beavatkozás a nemzetközi egyetem életébe ráadásul teljesen szabálytalan, hiszen nemzetközi megállapodásokon lép át, az így keletkező sérelmek pedig nem orvosolhatók. Halasztó hatálya csak annak lenne az ELTE tanszékvezetője szerint, ha a köztársasági elnök az Alkotmánybírósághoz fordulna, de a döntést a törvénymódosításról a testületnek 30 napon belül meg kellene hozni és nem gondolja, hogy a kormány álláspontjával ellentétesen határoznának az alkotmánybírák.

Folytatódik a tiltakozás-sorozat
Az ELTE oktatói sajátos módon fejezik ki egyet nem értésüket: jövő hétfőn 10 órakor hat oktató áll ki a diákok elé, hogy a demokrácia alapelveire oktassa a fiatalokat. Fleck Zoltán mellett információink szerint ott lesz a csapatban a Jogi Kar több más tanszékvezetője is, köztük Lévay Miklós egykori alkotmánybíró, akinek mandátuma egy évvel ezelőtt járt le. Április 11-én kedden délután pedig az Egyetem téren tartanak demonstrációt a jogászhallgatók és oktatóik a CEU megmentéséért.



Gulyás Erika

Lájkoljon minket a Facebook-on is!