Előző
Következő
új cikk

Külföld

Nem adják fel a szerb fiatalok

Népszava|2017. ápr 10. 05:39
[A+ A-]

FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES

Szerbiában hét napja tartanak az egyetemisták tiltakozásai a múlt vasárnapi elnökválasztás miatt.

Az Aleksandar Vucic elsőfordulós győzelme kapcsán utcára vonult diákokhoz csatlakoztak a szerbiai katonai és rendőrszakszervezetek képviselői is. A diákok elsősorban a szerbiai általános demokrácia állapotát kifogásolják, a szakszervezetek pedig inkább elsősorban anyagi elégedetlenségüket juttatják ily módon kifejezésre.

Szombaton 15 ezren demonstráltak Belgrádban. A tiltakozók a választási bizottság tagjainak lemondását, az elektronikus médiumokat szabályozó testület tagjainak, a szerbiai közszolgálati tévé vezetőjének, a parlament házelnökének a lemondását, a választói jegyzék ellenőrzését és frissítését követelik.

Vasárnap a Demokrata Párt volt elnöke, Bojan Pajtic bejelentette, az egyetemistáink iránti támogatása jeléül lemond a szerb parlamentben betöltött képviselői tisztségéről. Lépését azzal indokolta, hogy Szerbiában már egy hete a fiatal demonstrálók leckét adnak demokráciából az idősebb generációnak, a politikai pártoknak és a médiumoknak egyaránt.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!