Előző
Következő
új cikk

Külföld

Terrortámadás volt a törökországi robbantás

MTI|2017. ápr 12. 13:38
[A+ A-]

Terrortámadás volt a főként kurdok lakta délkelet-törökországi Diyarbakir központi körzetében, a tartományi rendőr-főkapitányság melléképületének műhelyében kedden történt robbanás - közölte Süleyman Soylu török belügyminiszter szerdán a Habertürk török hírtelevíziónak adott interjúban.

A tárcavezető arra nem tért ki, hogy melyik szervezetet teszi felelőssé a történtekért. A halálos áldozatok száma közben egyről háromra emelkedett, a sérültek száma meghaladja a tízet. Soylu közvetlenül az eset után, kedden úgy nyilatkozott, hogy a detonáció nem külső hatásra, hanem az egyik páncélautó szervízelése közben következett be. A légnyomás erejétől a műhely egy része leomlott, a közeli épületek és járművek is megsérültek.

A belügyminiszter szerdán már arról beszélt, hogy az elkövetők kívülről alagutat ástak az épület alá, és abban helyezték el a robbanóanyagot. Soylu kiemelte: a tettesek rövid idő alatt vájták ki a járatot, mert a hatóságok a kapitányság környéket havonta egyszer átfésülik. A Diyarbakir tartományi kormányzóság szerdai tájékoztatása szerint a történtekkel kapcsolatos nyomozás keretében eddig 177 embert vettek őrizetbe.

Tavaly november 4-én a - Törökországban 1984 óta szakadár fegyveres felkelést folytató - Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) terrorszervezet gépkocsiba rejtett pokolgépet robbantott az érintett melléképület előtti útszakaszon. A merényletben 2 rendőr és 7 civil életét vesztette, több mint 100 ember megsebesült.

Törökországban április 16-án népszavazást tartanak az elnöki rendszer bevezetéséről. A Recep Tayyip Erdogan köztársasági elnök, a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP), valamint a nacionalista ellenzéki Nemzeti Mozgalom Pártja (MHP) egy része által szorgalmazott alkotmánymódosítás következtében kiszélesedne a mindenkori államfő jogköre, aki így a végrehajtó hatalom feje lenne. A változtatással megszűnne a Török Köztársaság 1923-as megalakulásával létrehozott miniszterelnöki tisztség.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!