Előző
Következő
új cikk

Szép szó

Jégrevü a levegőben

Népszava|2017. ápr 15. 07:19
[A+ A-]

Ugróköteleznek is a jégen - Fotó: Urbán Ádám

Több mint tíz éve nem volt jégcirkusz a Fővárosi Nagycirkuszban, és lényegében most sincs. Az egészen augusztus végéig látható, Jégbe zárt cirkuszvilág - Antarktisz gyermekei inkább revü, néhány artistaszámmal, köztük több olyannal, amelynek az ég egy adta világon semmi köze a jéghez. Tavaly nyáron kiugró sikert aratott az Atlantisz gyermekei című műsor, még plusz előadásokat is be kellett tenni belőle. Az a víz misztériumát igyekezett körüljárni, egy hatalmas, szökőkútszerű, alakját temérdek formájúra és színűre változtatni képes, elmésen grandiózus masina volt a fő látványelem, és szintén leginkább revünek tekinthető volt a műfaj.

A cirkusz több ezer éves ősi művészet, a revü leginkább a modern kori nagyvárosok terméke, sok tánccal, rövid, villódzó, tiritarkán világított számokkal, és gyakran fülledt erotikával. Általában nincs különösebb közlendője, az egy dologra sokáig koncentrálni képtelen, fáradt publikum könnyed és némiképp üres szórakoztatására, szemkápráztatásra szolgál leginkább, csillogó sokszínűségével.

A cirkuszban pedig lényegében benne van az egész világ, már a porond kereksége is a földgolyóbis kerekségét jelképezi, az artisták pedig gyakran halált megvető bátorságot igénylő mutatványaikkal az emberi képesség, a merészség, a küzdeni tudás, az akarat megtestesítői, miközben az egyik legtömörebb műfaj képviselői, hiszen nem lehet annyi attrakciójuk, mint a színészeknek szerepük, ezért sokszor egy-egy produkció életük, egész lényük összegzése.

Mondhatni, a cirkusz mélyebb, jelentés-telibb, mint a revü. Amikor például a legutóbbi kínai műsorban kínai artisták mutattak be diabolo-számot, az a legmagasabb rendű élvezetekhez tartozott. Művészi szinten bántak a kis orsókkal, amiket két pálcika és zsinór segítségével lehet mozgatni, illetve reptetni és elkapni. Akár a kupoláig hajigálták az orsókat, elképesztő gyorsasággal cseréltek helyet közben, ülve, de még fekve is képesek voltak elkapni ezeket, kis játékszereik ügyességük, leleményességük, fantáziájuk, komoly tudásuk, lenyűgöző felkészültségük kifejező eszközeivé váltak. Ettől művészet a cirkusz és ettől tartalmas szórakozás. Ha az orsókat, mint ezúttal, kellemes kinézetű, csinosan öltöztetett hölgyek különösebb játékosság nélkül, nem hihetetlen magasságba, nem bámulatos képességekkel, nem elképesztő gyorsasággal, nem elképzelhetetlen alakzatokban dobálják, akkor ez szinte semmit nem árul el róluk, nem több mutatós látványosságnál.

Hasonlókból van leginkább a mostani műsorban, miközben az igazgató, Fekete Péter nyilatkozataiban, Maka Gyula konferanszié szájába adott összekötőszövegeiben állandó visszatérő elem, hogy a cirkusznak mennyi jelentéstartalma van. Ebben a programban ebből nem túl sokat sikerül mutatni. Szépek a ruhák, gördülékenyen siklanak a jégen a táncosok, akár magasított korcsolyán is. Ez sem őrült nehéz, de kétségtelenül nagyon jól néz ki. És a Nikulin Cirkusz gárdája láthatóan összeszokott társulatot alkot, a táncos-artisták többfélét is csinálnak, ami azt is jelenti, hogy semmit nem tudnak világszínvonalon, de lendületesek, energikusak. Van például egy úgynevezett röhnrád számuk. Ez egy óriáskerék, ami miközben gurul, lehet a belsejében és rajta is különböző kunsztokat csinálni. De Földváry Balázsnak is van egy ilyen száma, ő alig csinál valamit, lényegében csak gurul a kerékben, miközben Pajor Szilvia a levegőben, spirál alakú, érdekes instrumentumon szintén nem szakad meg. Kettőjük közt szám közben nincs semmi kapcsolat, így nem is különösebben érthető, miért lépnek fel együtt. Az pedig végképp nem érthető, minek még egy röhnrád-szám a műsorba. Hogy aztán miért kell több zsonglőr produkció, az végképp felfoghatatlan! Levegőszámból is több van a kelleténél, arról már nem is szólva, hogy elméletileg jégcirkuszról beszélünk, tehát leginkább a jégen kellene a dolgoknak történniük.

Dittmár Laido remekül zsonglőrködik karikákkal, változatos alakzatokban dobálja, homlokán, orrán játékos könnyedséggel, élvezettel egyensúlyozza „partnereit”. De hogy egy hölgy trapézon ülve miért szorongat hosszasan a kezében egy labdát, amivel még csak meg sem próbál csinálni valamit, azt fel nem foghatom. Így elég végiggondolatlannak, szerkesztetlennek, rendezetlennek tűnik a műsor, aminek azért van lendülete, hangulata és derűje, összességében vidám, kellemes.

Több mint egy éve, érthetetlen módon, nem láthattunk a Fővárosi Nagycirkusz porondján bohócokat. Most van egy páros, akiket szívesen fogad a publikum, bár nem a legjobbak. Olyan számaik vannak, amiket máshol leginkább a különböző attrakciók közötti szerelésekkor használnak időkitöltőként. De most alig akadnak hosszas szerelést igénylő rekvizitumok, ezért aránytalanul túl sok időt töltenek a porondon; kalapokat a publikumnak hajigálni, vagy lufit osztogatni, lehetne sokkal rövidebben. Miközben az is igaz, hogy jól fel tudják venni a kapcsolatot a publikummal. De ugyanezek a számok jég nélkül is megélnének. Az Atlantis csoport kézegyensúlyozásához kimondottan ellenjavallt a jég, le is terítenek nekik egy pokrócot. Amúgy komoly erőfeszítést igénylő, kitűnő attrakció, itt aztán megmutatkozik milyen nagyszerű teljesítményre képes az emberi test és a lélek. Egy hölgy sok hullahopp karikával kifejezetten figyelemre méltó. Kigyakorlott, pontos, sallangoktól mentesen letisztult a produkciója.

Ha egy jégcirkuszban nincsenek állatok, az mindenképpen csalódás. Például fókák, őket tavaly a vízi revüben egyfolytában várta egy mellettem ülő kislány, állandóan kérdezte az édesapját, hogy mikor jönnek már, és pokoli csalódást érzett, amikor rájött, hogy már egyáltalán nem. De nem véletlenül várta őket, mert a fényképük szerepelt a műsorfüzet címlapján. Most a premieren műsorfüzet egyáltalán nem volt, így ez a gond kizárva, de mintha előzetesekben ígértek volna állatokat, tán illene valamit mondani, hogy miért is nincsenek. Ahogy arról is illene valamit mondani, hogy hol lesz az új cirkuszművészeti központ, amit minden műsorban, így ezúttal is hangsúlyosan szóba hoznak. És már egy évvel ezelőtt is az az ígéret hangzott el, hogy egy hónap múlva meglesz a helyszín. Hát akkor most mi van? Ahogy az is érdekelne, mi van az egykor igencsak fontos cirkuszi zenekarral, amelyik mind kevesebbet játszik, ezúttal csak néhány számot kísér, lassan házon belüli munkanélkülivé válik.

De a Nikulin Circus tagjai sokat dolgoznak, kezükre helyezett korcsolyával is siklanak a jégen, bicikliznek is, meg ugróköteleznek. Ezek ugyancsak inkább mutatós revüelemek, mint remekmívű artista produkciók. A fináléban, ahol több szereplő hezitál, hová is álljon, menjen, látszik, hogy ennek a műsornak a kidolgozására nem volt elég idő. Összekapták valahogy. A végeredmény pontosan ezt mutatja.

Bóta Gábor

Lájkoljon minket a Facebook-on is!