Előző
Következő
új cikk

Belföld

Áder nem lehet János

Népszava|2017. ápr 15. 05:13
[A+ A-]

"Sírjunk vagy nevessünk? Az MSZP hétfői parlamenti akciója következményeként, a 'Ne írd alá, János!' felirat feltartásáért, Kövér László házelnök büntetést szabna ki a frakció tagjaira. A házelnök szerint súlyosbító tényező (azaz magasabb büntetési tarifát von maga után), hogy az államfőt keresztnevén szólítottuk. A Fidesz a gazdagok pártjaként már azt is büntetné, ha a keresztnevükön szólítják őket. Kövér szerint az Orbán-rezsim főkolomposait csak a teljes nevük, címük, rangjuk, hivatali méltóságuk megjelölésével szólíthatja meg földi halandó. Az MSZP szerint a tiszteletet nem lehet kikényszeríteni, azt ki kell érdemelni. Azok után, amit a Fidesz a magyar nép ellen elkövetett, 2018-tól nem csak mi, hanem mindenki a keresztnevükön fogja őket hívni. A büntetést pedig O. Viktor, K. László, Á. János, R. Antal és társaik fogják kapni" - közölték a szocialisták még csütörtökön. Egyetlen nappal később Kövér hivatalos levélben értesítette a Párbeszéd társelnökét, Szabó Tímeát arról, hogy örökre kitiltotta a Párbeszéd szóvivőjét, Tordai Bencét az Országházból. A házelnöknek ott telt be a pohár, amikor a héten Tordai kiplakátolta Orbán Viktor dolgozójának az ajtaját a következőkkel: "Putyin-csicska", "hazaáruló", valamint a szerdai tüntetést is hirdette. Tordai így reagált Facebook-oldalán a tiltásra: "Ez azt jelenti, hogy a választók döntéséből az Országgyűlésbe jutott párt nem hívhat meg például szakértőket a bizottsági ülésekre - vagyis Kövér házmester, visszaélve jogkörével, ellehetetleníti egy ellenzéki párt munkáját. Persze, Bajusz, csak így tovább, előre a putyini úton! De abban biztos lehetsz: elégtételt veszünk!"

B.I.M.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!