Előző
Következő
új cikk

Kultúra

Magyar Tahiti - Bukta Imre realista művei

Népszava|2017. ápr 15. 05:46
[A+ A-]

Delelő 2017.

Bukta Imre alkotásai az el nem takarított rossz gumiabroncsok, az olcsón kifestett, de kőlábazatú kerítések, a rossz girlandokkal ékített romos házak ember nélkül is szemrehányó realizmusát mutatják. Amit látunk, ma is az öt évvel ezelőtti kiállításának címében pontosan meghatározott Másik Magyarország.

Bukta mestere a rosszul festésnek. Valóban mestere, mert a kusza ecsetkezelés kuszaságát, a megfolyó festék alácsurgását, a trehány kontúrokat és a becsületsértő figura-elrajzolásokat legjobban valódi festőteljesítmény rendszerében lehet érvényesíteni.

Szögezzük le: teljesen hiábavaló a Bukta félemeleti kiállításába telepített csirkefarm. Redundancia. Bukta képeiben ugyanis jóval több a realizmus, mint az odatett, kétségkívül autentikus zománclábos itatóban, és sokkal több az abszurd, mint a perzsaszőnyegben, amelyet az itatóedény meg a tyúknyomok alá terítettek.

Ami a realizmust illeti, Bukta Imre már rég megvesztegető motívumokat és megejtő képrészleteket fest (farag, fotózik, hegeszt – lásd: Archívum), hogy legyen mit kétségessé tennie. Delelő című vásznán a tehenek párás színe, emberies szeme és nyugodt plaszticitása maga az ünnepélyes béke, amilyet csak Aelbert Cuyp és Szőnyi István közös tanítványa képes eggyé teremteni. A Falusi asszony mögött látható fehér terítő a kézimunka himnusza lehetne a madeira-csipke mellé hímzett halványkék virágokkal. A Misi a lyukas gumival Misije finom vörös-zöld komplementerekkel adja elő csüggedt tanácstalanságát, míg Róza és Lőrinc más-más mintájú, de egyaránt kék-fehér pulóvere egyszerre dekoratív, összetartozó és változatos.

Aztán mintha mindez csak azért készült volna, hogy cáfolva legyen. A tehénidillt ugyanis valami csapdosottan felrakott és azonosíthatatlan facsoport-féle köríti, amely előtt ugyancsak nehezen meghatározható, tisztátalan színű vörös hömpölyög, a falusi enteriőrben más árnyalatú, de hasonlóképp zavaros vörös robbanás indul ki a fali feszületből, míg a Róza – Lőrinc pároskép harmóniáját tökéletesen szétzilálja valami értelmezés nélkül maradt előtéri amőba-szerűség.

A Szénabálás romantika eladó már-már valóban Szőnyis idilljét brutálisan megzökkenti a gumikerekű, egyedül hagyott utánfutó, a Romantika eladón fordítva, a leselejtezett gumiköpenyek fölötti, lírainak ható levélfürtök a disszonánsak, Misi kerékpár-drámáján, ha más nem, a háttéri facsoportba belehúzott kék értelmetlen vonal. Bukta mestere a rosszul festésnek. Valóban mestere, mert a kusza ecsetkezelés kuszaságát, a megfolyó festék alácsurgását, a trehány kontúrokat és a becsületsértő figura-elrajzolásokat legjobban valódi festőteljesítmény rendszerében lehet érvényesíteni.

Mondanivalója ennyivel meggyőzőbb a „csak úgy” rosszul festők kiáltványainál. A hagyományos értékeket opponáló, különböző stílusnéven gyülekező mai-tegnapi művészet szándékosan rontott képekkel, klasszikusok és modern klasszikusok blaszfém karikírozásával fejezi ki kételyeit az elődök művészete meg általában a saját kora iránt, idestova negyven-ötven éve. Ám a csupán csakazértis rút, csakazértis szabályromboló gesztusnál sokkolóbb és elgondolkodtatóbb a szabály értékeit is megidéző, és így kételkedő, azonosulva tagadó bonyolultabb eljárás.

Kivált – és ez aztán egyes egyedül Bukta Imre terrénuma – ha ez a tépelődő tagadás nem kevésbé kételyes társadalmi tényeket rögzít. A dekoratív pulóver ellenére nehéz, szögletes csizmát viselő tehénpásztor, a defektet rossz, vagy nem létező helyközi közlekedés tudatában átélő biciklista, a korához és munkájához képest szánalmas kötött sapkát húzott talicskás öregember valóságát.

Az el nem takarított rossz gumiabroncsok, az olcsón kifestett, de kőlábazatú kerítések, a rossz girlandokkal ékített romos házak ember nélkül is szemrehányó realizmusát. (Romantika eladó; Falu eladó; Ház eladó) Ez Bukta választott és vállalt világa. Léha szakmai hasonlattal, mondhatni, Tahitije, amelyben él, átél, azonosul, és amelyet szuverén művészetté emel, mint tette a nagy posztimpresszionista a trópusokon. A különbség azonban nemcsak annyi, amennyi Gauguin virágkoszorús lányai, zavartalan sziesztái és a Bukta-figurák oly kevéssé romantikus cselekvései és nem-cselekvései között találandó. Hanem az utóbbiak színtere sem egyetlen helynévvel meghatározható domínium; Buktának nem csupán a Heves megyei szülőfaluja a tárgya, ahová visszatért, ahol él. Szélesebb a horizont: ez, amit látunk, az öt évvel ezelőtti Bukta-kiállítás címében pontosan meghatározott Másik Magyarország. (Forrás: www.gyularozsa.com)

Info:

Bukta Imre: Apám romantikája eladó

Godot Galéria, nyitva: április 29-ig.

Rózsa Gyula írása a Népszavának

Lájkoljon minket a Facebook-on is!