Előző
Következő
új cikk

Kultúra

Schilling Árpád: elfogytak a törvényes eszközök Orbánék ellen

Népszava|2017. ápr 15. 05:45
[A+ A-]

A társadalom nem áll olyan erős lábon, hogy felkeljen abból a gyomrosból, amit a Fidesz bevitt neki FOTÓ: VAJDA JÓZSEF

Alsónadrágban és papucsban válaszolt Orbán Viktor nemzeti konzultációs levelére Schilling Árpád. A videót több mint egymillióan látták, a Krétakör Alapítvány pedig elindította az igazi nemzeti konzultációt.

– Mit jelent az “igazi” szó?

– A cél, hogy az emberek tegyenek fel olyan kérdéseket, amelyek foglalkoztatják őket. Az eredeti nemzeti konzultáció kérdései nem valósak. A kormány tudja, mit akar csinálni, a választók ebben nem játszanak szerepet. Ez a kampány túllép a kérdőív megsemmisítésen, egy pozitív, aktív válasz.

– Vírusként terjedő videója után egy közösségnek köszönte meg a figyelmet. Mit jelent a közös, amire építeni lehet?

– A Facebook-oldalamon eddig is megosztottam, mit gondolok vitatott kérdésekről. Feltételezem, az oldal követői fontosnak tartják ezeket a tartalmakat. Minimum azzal egyetértenek, hogy ezek a kérdések nem egyszerűsíthetőek le arra, ahogyan a kormánypropaganda értelmezi őket. Közösségen ezt a közös értelmezési mezőt értem.

– Hogyan lehet ezt átfordítani a CEU melletti tüntetésekre?

– Érdekli az embereket, hogy egy kormány hogyan nyúl a tudományhoz, a szabad oktatáshoz, a fiatalok jövőjéhez. A Tanítanék Mozgalmon keresztül az oktatás kérdése már egy ideje itt van a levegőben. Az emberek értik, hogy ha politikai okokból ellehetetlenítenek egy egyetemet, az nem pusztán amerikai ügy. Az is kimegy az utcára, akit nem érdekel a CEU, de zavarja Orbánék egyre több területen tapasztalható kirekesztő, elnyomó törvénykezési gyakorlata, miközben távolodik a nyugattól. Az ország nagy része ki van zárva a közös kommunikációból vagy azért, mert szociálisan alacsony státuszú, vagy mert kritikus és tájékozott. A hazugsággyár direkten és feltűnően működik. Az egyik, amit Orbánék a saját híveiknek üzennek, hogy a cigány közösséget megregulázzák, erre van a közmunkaprogram. A másik, hogy a terroristáktól, araboktól sem kell már félni, amúgy meg épül-szépül a főtér. Arról, hogy az EU tartja el az országot, inkább ne beszéljünk. Ennyivel szolgálják ki a szavazóikat. Kell egy szikra, ami kiviszi az embereket, de csak téblábolunk jobbra-balra, dühösek vagyunk, a tömeget viszont nem kezeli senki.

– A tüntetések után mindig várunk valamire, de nem tudjuk megfogalmazni, mire. Nehezen megfogható, hova is lehet levezetni ezt az indulatot.

– Például Botka László nem állhat a tüntetés élére, mert akkor a tömeg nagy része hazamenne. A fiatalok az MSZP-ben nem látnak jövőt. Az ellenzéki törpepártok pedig nevetségessé teszik magukat, ha egy alulról jövő kezdeményezést úgy állítanak be, mintha ehhez közük lenne. Nem lehet törvényes eszközzel nyomást gyakorolni a parlamentre. Vége annak a kormányzásnak, amikor az ellenzék akciói visszahatnak a kormányzati működésre. Az olimpia kapcsán a megfutamodás a népszavazás elől pedig azt mutatja, hogy nincs partneri helyzet. Így ezek a tüntetések sem tudnak elérni semmit. Lehetünk ötszázezren is, Orbánéknak csak ki kell várniuk, hogy hazamenjen mindenki. A törvényes eszközök fogytak el. Azért nagy kérdés a 2018-as választás, mert ha minden ugyanígy marad, és a Fidesz győz, az emberekben ott lesz az a gondolat, hogy ezt a helyzetet parlamentáris eszközökkel nem lehet megváltoztatni. A polgári engedetlenség kérdése egyre égetőbb. Ugyan a hatalom utcai erőszakot nem alkalmaz, de ha öntudatosabbak lennénk, akkor azt is mondhatnánk, hogy az, ami a választási irodában történt a verőemberekkel, kimerítette ezt az esetet.

– A politikus figurája is rongálódott, és a politizálás mint aktivitás negatív értelművé vált.

– Pukli István nem volt politikus. A népvezéri szerepet próbálták rávetíteni, érződött, hogy erre van igény. A parlamentbe belépő politikussal szemben nagy a bizalmatlanság, de a parlamentarizmus intézményével szemben is nagy az ellenállás. Orbánék generálják a csalódottságot ezzel kapcsolatban, és választ is adnak rá: erre így nincs is szükség. A színházigazgatós játékkal is ezt tesztelik. Egyre több helyről vonják ki választás lehetőségét, és ha átmegy, akkor ez azt jelenti, lehet ilyet csinálni. Ha a 2018-as választásra a pártok nem tudnak bojkottot összehozni egy normális választási törvény érdekében és az összefogás sem sikerül, akkor lesz egy tömeg Magyarországon, akik lemondanak a választásról. Lesz egy új, elégedetlen tömeg, akik aktívak, fiatalok és tudják, hogy a jövőjükről van szó, de nincs pénzünk elmenni innen. Így hajlandóak lesznek átmászni egy kerítésen is, ha arról van szó. A Momentum kérdése azért fontos, mert ők beleálltak, hogy egyedül indulnak. Ha összehoznak egy minimális támogatottságot, akkor a működésük is azt fogja megerősíteni, hogy ebben az irányban nincs tovább. Kérdés az is, hogy mi lenne egy összefogás után. Nem tudunk elég jól együttműködni.

– Felszólította a rektorokat és az MTA elnökét, hogy függesszék fel a tevékenységüket a CEU miatt. Ez nem történt meg. Mi annak a jele, amikor meg kell szólalni és nincs más út, mint határozottan beleállni egy ügybe?

– Azonnal kell ezt megtenni vagy soha. A minap az egyik barátommal beszéltem, aki holokauszt túlélőkkel készített interjúkat. Azt mondták, még 1940-ben sem sejtették, mi fog történni. Kell-e ennél vakítóbb történelmi tapasztalat? Az állampolgári ösztönösségnek olyannak kellene lennie, mint a szülőinek. Ha valaki lekever a gyerekemnek egyet, azonnal közbelépek. Amikor az ember nem reagál rögtön, később azért nem teszi, mert már sok magyarázat van arra, miért nem tette. Magyarország egyik legjelentősebb írója, Nádas Péter azzal, hogy írt egy levelet Áder Jánosnak, elsütötte a maga pisztolyát. Ha például Németországban ilyen történik, az valamit jelent. A médiát lepusztították, a kommunikációs mező kétharmada nem is jelzi, hogy ez megtörtént, nincs súlya. A félelem is ott van, hogy ha felemelem a hangom és nem úgy lesz, ahogy én mondtam, akkor legközelebb nem fognak rám hivatkozni. Még a legkomolyabb intézményvezetők is gondolhatják úgy, hogy ha állami pénzből élnek, lojálisnak kell lenni. Pedig egy állami intézmény vezetőjének nem a kormányt kellene képviselnie, hanem az állami ethoszt védenie, ami a demokráciáról, az autonómiáról és a szabadságról szól. A függetlenséget lerabolta az Orbán-kormány. Itt mindenki valahova tartozik, amivel megelőlegezik azt is, hogy nem is vesznek komolyan független szervezeteket. Mindig konkrét ügyek vannak, amelyek szakmákhoz tartoznak. A felelősök ezek képviselői, akik gond nélkül viszik át az ügyeket és működtetik a rendszert, mert nem nyitják ki a szájukat.

– A művészet más helyzetben van. Milyen szerepe lehet ebben a helyzetben?

– A színházban szembesülhetnének a nézők a történelmi tapasztalatokkal. Ilyen az a helyzet, hogy Áder János aláír-e egy törvényt vagy nem. Erről szól Arthur Miller Salemi boszorkányok című darabja: hitelesítem a boszorkányüldözést vagy nem. Ugyan tudom, hogy nem boszorkányok a lányok, de ha nem írom alá, kikerülök a közösségből. Minden művésznek számot kell vetnie azzal is, a színpadon túl látja-e, mi történik körülötte. A Jordán-féle szituáció egy nagy ébredés volt, azt érzem, a művészek bezárkóznak. Nem is mernek igazán megnyilvánulni. Senki sem meri például azt mondani, hogy nem ül le Eperjes Károllyal vitázni szakmai kérdésekről, mert egy vállalhatatlan figura. Nagyon áttételesek a nyelvek, nincs egyértelmű közlés. Engem nem motivál, hogy színházi előadást csináljak Magyarországon. Jobban érdekel, hogy legyenek ügyek, és hogy egy alapítvány politikailag és társadalmilag milyen eszközökkel tud élni a kampányai során.

– Ha már ügyek: A CEU-hoz lehet kapcsolni olyan eszméket mint a tanszabadság, a menekültválságnál viszont nem sikerült kipattintani azt a bizonyos szikrát. Mi a helyzet a kormány következő célpontjával, a civil szervezetekkel?

– Civil szervezetből sok van, azokra, amelyek helyi, életminőség-javító dolgokat csinálnak, padokat festenek, néptánc esteket szerveznek, nem vonatkozik a támadás. Őket jól ellátták pénzzel, nem is igazán szolidárisak a többiekkel. A legkomolyabb szervezetek, amelyek külföldről érkező pénzügyi támogatást is kapnak, nemzetközi hálózat tagjai és emberi jogokkal foglalkoznak, mint a TASZ, a Helsinki Bizottság vagy az Amnesty International, egy külön világ. Nincs százezres támogatói táboruk. Össze lehet kötni a civileket például a jogvédelemmel, de ez mit jelent pontosan? Nem ült be olyan mélyen ez az ügy az emberekbe. A társadalom nem áll olyan erős lábon, hogy felálljon abból a gyomrosból, amit a Fidesz bevitt neki. Ezen azt értem, hogy elárulnak, befeketítenek mindenkit. A kormány tagjait is segítette a TASZ és most besározzák. Sötétedik az ország, egyre alapvetőbb dolgokról kell vitákat folytatni, ahelyett, hogy egyre bonyolultabb kérdéseket tudnánk kezelni. A civil ügy pedig bonyolult. Csak a nagyon egyszerű fogalmazásmód működik. Nem gondoltuk volna annak idején, hogy újra elérünk oda, amit annyira utáltunk a kommunista rendszerben, hogy suttyó, buta, bunkó. A Krétakör ezért is csinál állampolgári öntudatot és önálló gondolkodást fejlesztő kampányokat. Ne anyázzunk vagy csak ikszeljünk egy kérdőíven, hanem gyártsunk épkézláb magyar kérdőmondatokat.  

Névjegy
Schilling Árpád
- Cegléden született 1974. május 1-jén.
- Jászai Mari-díjas rendező, ő alapította 1995-ben a Krétakört, amely a legismertebb független színházi társulattá vált.
- 2008-ban feloszlatta a társulatot, azóta Krétakör Alapítványként több hazai és nemzetközi projekten is dolgoznak, céljuk a társadalmi párbeszéd fejlesztése Magyarországon.



Urbán Csilla

Lájkoljon minket a Facebook-on is!