Előző
Következő
új cikk

Külföld

Francia elnökválasztás - Megerősített biztonsági intézkedések

MTI|2017. ápr 16. 12:22
[A+ A-]

Több mint 50 ezer rendőrt mozgósítanak a most is járőröző katonák mellett Franciaországban az elnökválasztás biztosítására: a hatóságok mind a 67 ezer választóhelyiséget és a jelölteket külön is biztosítják - jelentette be Matthias Fekl francia belügyminiszter a Le Journal du Dimanche című vasárnap megjelenő hetilapnak adott interjúban.

A terrorveszélyen túl a hatóságok a politikai szélsőségesek esetleges rendbontására is felkészülnek az április 23-án esedékes első és a május 7-i második fordulóban. 

"Semmilyen veszély nem zárható ki. Az a célunk, hogy szabadon és nyugalomban lehessen megtartani a választásokat" - mondta a belügyminiszter. Matthias Fekl szerint a terrorfenyegetettség továbbra is "állandó és magas szintű, ahogy azt a Londonban, Stockholmban és máshol történt merényletek sorozata bizonyítja". Elmondta, hogy márciusban "19 terrorelhárítási előállítást" foganatosítottak országszerte.

Franciaországban a 2015 novemberi párizsi iszlamista merényletsorozat óta - amelyben 130-an veszítették életüket és több mint háromszázan megsebesültek - rendkívüli állapot van érvényben, amely különleges jogköröket biztosít a rendőrségnek azokkal szemben, akiknél felmerül a közrend megzavarásának gyanúja. A mintegy 67 ezer választókörzet biztosítására több mint 50 ezer rendőrt és csendőrt mozgósít a belügyminiszter a jelenleg is járőröző mintegy hétezer katona mellett.

A Le Journal du Dimanche értesülése szerint a titkosszolgálatok konkrét fenyegetésekre figyelmeztették a legfőbb elnökjelölteket, ezek a politikusok személyes biztonságát és a kampányszékhelyeket is érintették. A jelöltek védelmét ellátó biztonsági szervek részletes tájékoztatást kaptak a fenyegetésekről. A maximális terrorveszélyt bizonyítja a belügyminiszter szerint, hogy Francois Fillon konzervatív jelölt egyik kampányrendezvénye április 14-én a dél-franciaországi Montpellier-ben kiemelt biztosítást kapott, az elitalakulatok egyik kommandós egysége és mesterlövészek is jelen voltak a nagygyűlés körül.

Emmanuel Macron centrista jelölt kampánystábja megerősítette a lapnak, hogy a rendőri készültséget a kampányközpontban is megerősítették. A lap azon feltételezésére, hogy Marine Le Pen, a radikális jobboldali Nemzeti Front elnökének esetleges továbbjutása a második fordulóba utcai megmozdulásokat válthat ki, a belügyminiszter elmondta: "bárhogy alakul is, a köztársaság nem fogja tűrni a közrend megzavarását. Bármelyik politikai oldal szélsőségeseinél lehetségesek rendzavarások. De számítunk a jelentős őszinte állampolgári megmozdulásokra is, s azok zavartalan lefolyását is biztosítanunk kell" - tette hozzá.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!