Előző
Következő
új cikk

Külföld

A menekültek megsegítését sürgette a pápa

Népszava|2017. ápr 18. 05:31
[A+ A-]

Urbi et Orbi üzenetét mondja FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES

Az egyházfő szerint a világ országainak többet kell tenniük a szíriai békéért. Mindezt hagyományos húsvét vasárnapi, Urbi et Orbi üzenetében közölte.

Nem telt meg teljesen a Szent Péter tér Ferenc pápa vasárnapi Urbi et Orbi üzenete során, de így is tízezrek hallgatták a katolikus egyházfőt. Ez azonban nem arra vezethető vissza, hogy csökkent volna népszerűsége a megválasztása óta eltelt négy évben, sokkal inkább a zordon római időjárással, illetve azzal magyarázható, hogy még a szokottnál is szigorúbb biztonsági intézkedéseket vezettek be. A Vatikánt mintha elvágták volna a külvilágtól, a Szent Péter tér felé vezető római utcákon rendőrségi és katonai járművek sorjáztak.

A mostani húsvét jelentőségét az adta, hogy ugyanakkor ünnepelte Krisztus feltámadását a katolikus és az ortodox egyház. Ilyenre legközelebb 2025-ben lesz majd példa. A pápa feltámadási miséjén egy pravoszláv hívekből álló kórus is részt vett.

Az egyházfő Urbi et Orbi üzenetének legfőbb üzenete a szolidaritás volt. Utalt arra, hogy a feltámadt Krisztus példája is arra ösztökél bennünket: segítsünk menekülteknek. „A feltámadott Pásztor útitársul szegődik mindazok mellé, akiket arra kényszerítenek, elhagyják a saját földjüket a fegyveres konfliktusok, a terroristatámadások, az éhínségek, az elnyomó rezsimek miatt. Az erőszakkal elvándorlásra kényszerítettek őáltala mindenhol testvérekre lelnek, akik megosztják velük kenyerüket és reményeiket” – hangoztatta a Vatikáni Rádió beszámolója szerint. Felszólította a világ vezetőit arra, lépjenek fel azért, hogy a világ elkerülje a fegyveres konfliktusokat és állják útját a fegyverkereskedelemnek. Kifejtette, támogatást kell nyújtani minden olyan kezdeményezésnek, amely segít a szíriai polgárháború megfékezésében, egyben felszólított a szíriai lakosság megsegítésére. Szót ejtett azonban más válsággócokról is. „Legyen közel a jó Pásztor Dél-Szudán, Szudán, Szomália és a Kongói Demokratikus Köztársaság lakosságához, mely súlyos konfliktusok miatt szenved. A harcokat súlyosbítja a rettenetes éhínség, amely Afrika egyes térségeit sújtja. A feltámadt Jézus támogassa mindazok erőfeszítéseit, akik különösen is Latin-Amerikában elköteleződnek a társadalmi közjó garantálása mellett. Ezeket a társadalmakat olykor politikai és szociális feszültségek jellemzik, melyek egyes esetekben erőszakba torkollnak” – hangoztatta a katolikus egyházfő.

A Szent Péter bazilika loggiájáról elmondott üzenetében szót ejtett az ukrán helyzetről is. „A jó Pásztor segítse a szeretett ukrán földet, amelyet még mindig véres konfliktus sújt, hogy újra megtalálja az egyetértést, és kísérje támogatásával a következményeket elszenvedők drámáink az enyhítésére irányuló kezdeményezéseket.” Hozzátette, a feltámadott Krisztus adjon reményt mindazoknak, akik a különféle válságok miatt nehéz helyzetbe kerültek.

A pápa egyébként elődjeitől eltérően rögtönzött szentbeszédet is mondott. Kifejtette, „gondoljunk a háborúkra, az emberi tragédiákra, és alázatosan, Isten és magunk előtt mondjuk: ’Biztos vagyok benne, hogy az Úr feltámadt!’”.

Az egyházfő az Urbi et orbi áldást megválasztásának napján, illetve minden évben húsvét és karácsony napján ad a városra, vagyis Rómára és a világra. Az Urbi et Orbi annak a kifejezése, hogy a pápa nemcsak a katolikus egyház feje, hanem Róma püspöke is.

R. T.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!