Előző
Következő
új cikk

Belföld

Újra romákat faggat az ügyészség

Népszava-információ|2017. ápr 19. 11:43, frissítve: 2017. ápr 19. 17:43
[A+ A-]

Végre elindult egy folyamat, utána akarnak nézni az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) körüli botrányos ügyeknek. Előbb-utóbb kiderülnek a törvénysértések - fogalmazott lapunknak Vajda László az ORÖ képviselője, miután az ügyészség meghallgatta szerdán. 

Az atv.hu tudta meg elsőként, hogy folyamatosan rendelik be az ORÖ képviselőit a Fővárosi Főügyészségre. Vajdát egy 2016 januári ügy miatt kérdezték ki. Hegedüs Istvánt, a roma önkormányzat előző elnökét ekkor golyózták ki a pozíciójából egy botrányos közgyűlésen, amire még a rendőröket is ki kellett hívni. Arra is kíváncsiak voltak, hogy valakik kínáltak-e szerződést voksokért cserébe. Ha igen, kik voltak a szavazatvásárlók, illetve kik írtak alá szerződést.

Nem ez az első eset, hogy egymásnak adják a kilincset az ORÖ képviselői valamelyik nyomozószervnél. Legutóbb tavaly szeptemberben hallgatta ki tömegesen a NAV azokat, akiknek 2014. április 1. és 2015. július 31. között bármilyen köze volt az önkormányzat körüli pénzmozgásokhoz. A nyomozók akkor a Farkas Flórián miniszterelnöki biztoshoz köthető Híd a munka világába nevű foglalkoztatási szövetkezettel és az Út a szakmaválasztáshoz című projekttel kapcsolatban tettek fel kérdéseket. A miniszterelnök barátja egyébként továbbra is élvezi a bizalmat Vajda szerint, aki emlékeztetett arra az 1,3 milliárd forintra is, amit tavaly karácsonykor ítéltek meg az ORÖ-nek. "Ez a temérdek pénz továbbra sem szerepel az ORÖ költségvetésében, semmiféle döntés nem született róla" - hangsúlyozta Vajda, hozzátéve: csak lepapírozták, úgy ahogy szokták.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!