Előző
Következő
új cikk

Fotó

"Ez itt az én hazám..." - Átadták az Ember Mária-díjakat

Népszava|2017. ápr 20. 06:24
[A+ A-]

Fotó: Molnár Ádám

Csillag Ádám dokumentumfilm-rendező, valamint két civil önkéntes, Bánki Miklós és Simonyi Andrea kapta a Raoul Wallenberg Egyesület által alapított Ember Mária-díjat. Az egyesület – Ember Mária író, újságíró, műkritikus, műfordító és történész emlékének adózva – olyan emberek tevékenységét kívánja elismerni, akik munkásságukkal kiemelkedően mutatták be a magyar-zsidó együttélés történetét, a soá (holokauszt) tragikus eseményeit a magyar történelem és kultúra részeként jelenítették meg.

A méltatás szerint Csillag Ádám a jelenkor „mindennapi történelmét", fontos eseményeit dokumentálja. A Balázs Béla-díjas rendező közadakozásból készíti filmjeit, amelyek társadalmi traumákról szólnak, a békés együttélés fontosságára hívják fel a figyelmet. Témai között szerepelt az Élet Menete, a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga, Kertész Imre temetése. Legutóbbi, Járvány című dokumentumfilmje a cigányok ellen elkövetett sorozatgyilkosság dokumentumait foglalja össze.

Csillag Ádámnak gyakran nem marad forrása az utómunkálatokra, de fontos témákról szóló dokumentum-gyűjteménye őszintén beszél majd a jövő történészeinek, kutatóinak arról, mi történik valójában ma Magyarországon.

Bánki Miklós és Simonyi Andrea civil önkéntesként (megélhetésüket biztosító polgári foglalkozás mellett) 2010 óta végeznek kutató, dokumentáló és szervező munkát azért, hogy a magyar társadalom szembe tudjon nézni a soá történelmével. 2012-ben dokumentumfilmet készítettek az akkor még feltáratlan városmajori nyilas gyilkosságokról.

Fontosnak tartják, hogy a fiatalok, a keresztény közösségek is megismerkedjenek a holokauszt valóságos történéseivel. 2014-ben szervező munkájuk nyomán érkezett Magyarországra a Jobst Bittner által vezetett tübingeni közösség, amelynek tagjai nácik unokáiként járták be az egykori halálmenetek útvonalát és megkövették a zsidó közösségek képviselőit. Útjuk során a zuglói nyilas gyilkosságok helyszíneként ismert zuglói zsinagógát is felkeresték, ahol a főrabbi ezekkel a szavakkal méltányolta vallomásukat: „Hetven éve vártam erre."

Bánki Miklós és Simonyi Andrea olyan diákprogramokat is szerveznek, amelyek különböző hátterű fiatalokat segítenek abban, hogy együtt dolgozzák fel az előző nemzedékek traumáit.

Az Ember Mária-díjat a FUGA Budapesti Építészeti Központban adták át. A díjazottak emlékérmet kaptak, amelyet Czinder Antal Munkácsy-díjas szobrászművész, az egyesület tagja készített. A bíráló bizottság tagjai többek közt Bálint András színművész, Szilágyi Ákos esztéta és Vajda Júlia szociológus, pszichológus volt.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!