Előző
Következő
új cikk

Kultúra

Ragályi Elemér: Tudtuk, megfogtuk az isten lábát

Népszava|2017. ápr 20. 05:47
[A+ A-]

Ragályi Elemér olyan filmekben akar dolgozni, amelyekben szívvel-lélekkel benne van FOTÓK: SZILÁGYI LENKE

Nem lehet gazemberségeket elkövetni anélkül, hogy előbb vagy utóbb meg ne bűnhődjön érte az elkövető, mondja Ragályi Elemér arról, neki mit mond az általa épp századik filmként fényképezett alkotás, az 1945. Oscar- és Emmy-díjas művek Kossuth-díjas operatőreként arról is beszél, milyen ma fekete-fehér képekkel dolgozni, és mi jelenti a legnagyobb élvezetet a munkájában.

– Ritkaság az ilyen korkülönbséggel működő alkotói páros a szakmában, hisz Török Ferenc rendezőnél több évtizeddel idősebb. Nem okozott ez gondot?

– Amikor egy jóval fiatalabb rendezővel dolgozom, megtörténhet, hogy túl nagy tisztelet él benne. Nem a korom miatt, hanem mert húszszor több filmet forgattam nála. Ez nagyon veszélyes helyzet lehet, de Ferivel jól jött ki a lépés, akárcsak pár éve a Kukoricasziget fiatal grúz rendezőjével. Bennük nyoma sem volt ennek a veszélyes tiszteletnek. Ha úgy látták jónak, elfogadták a véleményemet, ha nem, akkor érveltek. Abszolút egyenrangú partnerekként dolgoztunk.

– Nem is voltak kétségei?

– Hogyne lettek volna. Pontosabban: rettenetes gyanúm támadt. Több generáció választ el minket, olyan, mintha Feri az apukáját kérte volna meg, hogy fényképezze a filmjét. Tartottam attól, hogy esetleg egy régimódi képi világot kíván tőlem, ami egy fiatal operatőrnek nincs a vérében. Hamar tisztázódott, szó sincs ilyesmiről.

– Különleges képi világa van a filmnek, egyrészt eleven és mozgékony, másrészt olykor a nagy magyar klasszikusokat idézi fel a látvány.

– Meg akartunk idézni egy kort azokon a műveken keresztül is, amelyek azidőtájt születtek. A film 1945-ben játszódik, a valóságban én 12 évvel később léptem át a filmgyár küszöbét. Még láttam azokat a nagy mestereket, akik meghatározói voltak az ötvenes-hatvanas évek magyar filmjeinek. Hegyi Barnabás, Pásztor Miklós, Hildebrand István, Szécsényi Ferenc, Illés György ma ikonikus alakjai a magyar operatőri szakmának. Mindez a tapasztalás működésbe lép, visszajönnek az előképek, amikor ilyen feladatot kell megoldanom, mint amilyen az 1945.

– Visszatérő kép, ahogy távolról látjuk a szekeret a lóval és mögötte lépdelni két fekete ruhás férfit. Gyönyörű és szívszorítóan ismerős.

– Az ember lop. Nem lehet másképp filmet csinálni. Az előképek kitörölhetetlenek, nem beszélve olyan esztétikai kompozíciós szabályról, mint az aranymetszés. Ez nem tanult tudás. Vagy van az embernek érzéke hozzá, vagy nincs. Ha letesznek egy jó operatőrt egy mezőre, vagy egy fasorhoz, nagy valószínűséggel hasonló képkivágásokat, hasonló képkompozíciókat talál, mint egy másik jó operatőr. Ezen belül lehet cifrázni, de a lényeg marad.

– Azonnal a fekete-fehér film mellett döntöttek a korhűség miatt?

– Azokban az években valóban csak fekete-fehér filmre forgattak itthon. De ennél lényegesebb szempont, hogy ehhez a drámához, amely a filmben lejátszódik, semmiféle szín nem illik. Rengeteg tesztet csináltunk csökkentett színekkel. Megpróbáltuk a szépia barnát is, mint a régi fotográfiákon. Minden szín lepergett a történetről. Minden változat egyfajta modornak hatott. Megerősödött bennünk a hit, hogy fekete-fehér filmre kell felvenni a történetet. Ez a megoldás szerintem segít a nézőnek, hogy a történetre, a drámára figyeljen. A színes film a maga esztétikumával, a színgazdagságával minden történetet lágyít. Mi nem akartunk lágyítani a történeten.

– Mi volt a legkeményebb feladata?

– A legnagyobb kihívás az volt, hogy elhitessük a nézővel, az a helyszín, ahol peregnek az események, egy élő, negyvenötös magyar falu. Filmtörténeti bravúrnak számít, ha ez sikerült. A másik igyekezetünk, hogy egyfajta imázsa legyen annak a klasszikus magyar filmiskolának, amelyben remekművek születtek.

– Nagyszerű alakításokat látunk és fantasztikus arcokat. Utóbbiakra példa két néma szereplő, Székely B. Miklós és Angelus Iván. Az operatőr hogyan teszi legjobban a dolgát a szereplők érdekében?

– Az a dolgom, hogy éljek azzal a lehetőséggel, amit felkínálnak ezek a fantasztikus arcok. Ahogy Angelus felnéz vagy Székely B. a repedezett földarcát lehajtva megsodorja a cigarettáját! Ezeket a pillanatokat kell észre vennem. Az adta a legtöbbet, hogy jó színészeket láttam. Fotogenikus, megélt, beszédes arcokat. A színészekről készült közelieket élveztem a legjobban. Öröm volt rájuk fordítani a kamerát.

– És az az irtózatos, gomolygó, fekete mozdonyfüst a film végén? Hogy jött össze?

– Most azt kéne mesélnem, mennyire figyeltük az időjárás jelentést, meg hogy mennyit tanácskoztunk a mozdonyvezetővel azon, mitől lesz a mozdony füstje gomolygóan fekete. A valóságban semmi ilyen nem történt. Esett az esőgépből az eső, nekem az adott kameraállásból kellett felvennem, ahogy elmegy a vonat. Elment, én meg vártam, hogy a felvételt az állomásépületben monitoron figyelő rendező elkiáltsa magát, ahogy a szokta: „Ennyi!” De nem hangzott el az „ennyi”, én meg miközben vártam, bal szemmel megpillantottam a mozdonyfüstöt. Azonnal elkezdtem követni a felvevővel a fekete gomolygást.

– A rendező mit szólt?

– Kijött az állomásról és megölelt. Tudtuk, megfogtuk az isten lábát. Amikor az ember egy jó munkában jól végzi a dolgát, a sors és a szerencse is mellé áll. Örülök, hogy ez a film elkészült és részese lehettem. Életem hátralévő részében csak olyan filmekben akarok dolgozni, amelyekben szívvel-lélekkel benne vagyok.

– Személy szerint mit tart leginkább sajátjának a filmben?

– Az egyik legfontosabb mának szóló üzenetét. Azt, hogy nem lehet gazemberségeket elkövetni anélkül, hogy ezekért előbb vagy utóbb meg ne bűnhődjön az elkövető. Addig pedig, míg ki nem derül a gazembersége, sanyargassa a rossz lelkiismeret azért. amiért a gaztetteket elkövette.

NÉVJEGY
Ragályi Elemér
- 1939-ben született
- Kossuth-, Balázs Béla- és Emmy-díjas operatőr
-1968-ban a Színház- és Filmművészeti Főiskola operatőr szakán diplomázott
- A 60-as évek közepétől az egyik legtöbbet foglalkoztatott operatőr, a kézikamerás felvételek úttörője
- Számos európai és amerikai film fényképezésére kapott felkérést
- 1996-ban a Raszputyin című US minisorozat fényképezéséért Emmy-díjjal tüntették ki
- A filmrendezésbe is belekóstolt (Csudafilm), néhány kísérlet után visszatért a felvevőgéphez

Bársony Éva

Lájkoljon minket a Facebook-on is!